EST. 2002

MotoGP Assen: „A Moto3-ból a MotoGP-be feljönni nagy lépés, de most már látszik, hogy nem vagyok hülye.”

Rossi a holland futam talán legnagyobb vesztese, akár gy?ztes is lehetett volna, ha nem csúszik ki alóla a motor eleje az új rajt után, és esik ki a versenyb?l. Végtelenül csalódott, amin nincs mit csodálkozni.

„Ez nagy kár, ma jó esélyem volt rá, hogy jó eredményt szerezzek, és szerezzek néhány értékes pontot a bajnokságban. Szárazon jó tempót mentem, de vízen sem volt olyan rossz.’

„Jogos volt a piros zászló az els? versenyen, annyi víz volt a pályán, hogy kezdett veszélyessé válni. A motor úszott a víz tetején, nem láttam semmit, ha valaki mögött mentem.’

„De jól éreztem magam, és jól mentem. A második felvonásra soft hátsó gumit tettünk fel, ami még jobb volt. Jól kaptam el a rajtot, igyekeztem gyorsan menni, mert a soft gumival több tapadásom volt. De hibáztam. Túl gyors voltam. Túlságosan hajtottam. Túl sok volt. Ez egy sajnálatos hülye hiba volt, sajnálom a csapatot, mert ma gy?zhettünk volna.’

Valentino Rossi MotoGP Assen 2016

A semmib?l el?tör? ausztrál újonc, Jack Miller tíz év után az els? szatelit csapatban futó futamgy?ztes – Toni Elias 2006-ban Estorilban volt az utolsó. Számára ami még fontosabb, hogy ez volt az els? gy?zelme a MotoGP kategóriában. A futam utáni nyilatkozatában hallhatóan el-elcsuklott a hangja.

„Gy?zni elég jó. Nem bírok el több érzelmet! Csodás érzés, hogy képes voltam erre magam miatt és a Marc VDS csapata miatt is.’

Vicces, de az ausztrál elégedett lett volna az els? leintéskor megszerzett kilencedik helyével is. „Elégedett voltam. Azt gondoltam, a fenébe, miért kell újraindítani?’

Mikor megel?zte Marquezt, és látta, hogy az nem akar visszatámadni, beleadott apait-anyait. „Talán arra számított, hogy úgyis eldobom a vasat három kanyarral kés?bb, így igyekeztem olyan nagyra növelni az el?nyömet, amekkorára csak tudom.’

Kihagyta a Moto2-t, úgy került fel tavaly a MotoGP-be, de az elmaradó eredmények miatt sokan kritikusan beszéltek róla. Mostanáig.

Jack Miller MotoGP Assen 2016

„Nem tudom, hogy ett?l új irányt vesz-e a szezon számomra, de a hétvégémet teljesen felforgatta, és nagyszer? érzés. Ett?l még tisztában vagyunk a valósággal: továbbra is a tanulási szakaszban vagyunk. A Moto3-ból feljönni a MotoGP-be nagy lépés, de most már tisztán látszik, hogy tudunk motorozni, és én sem vagyok hülye.’

A második helyen leintett Marquez úgy vigyorgott a parc fermében, ahogyan az els? helyezései után is ritkán szokott.

„Ez felér egy gy?zelemmel, ez olyan verseny volt, ahol sok pontot veszíthettem volna a bajnokságban, de a célom csak az volt, hogy érjek célba.’ A taktika bevált, Marquez ?rzi els?ségét, 24 ponttal vezet Lorenzo, és 42-vel Rossi el?tt.

Jack Miller nem sok vizet zavar a bajnokságban, az biztos, Rossi kiesett, Lorenzo pedig nyugdíjasra vette a figurát Assenben. A tavalyi világbajnok spanyol az els? futamon a 19. helyen poroszkált, már épp a feladáson gondolkodott. Aztán a második futamra feltett lágyabb hátsó gumi és a száradó pálya adott neki egy kis önbizalmat, végül a tizedik helyen ért célba.

„Azért tudtam feljebb jönni, mert mások elestek, nem azért, mert megel?ztem bárkit is. Nem voltam versenyképes. Nehéz volt annak lenni az els? futamon, mert lassabb voltam, mint valaha, f?leg, amikor a heves es? jött. Egyre lassabban mentem, nem éreztem magam biztonságban, és nem láttam semmit. Le kellett lassítanom, hogy ne essek el.’

Kalandos volt a holland futam, az biztos. Folytatása következik július 17-én a németországi Sachsenringen.

ugrás fel