EST. 2002

MotoGP: Új csapatot rakott össze a Yamaha

Gőz erővel dolgoznak a Yamahanal, hogy új tagokkal és koncepcióval végre elnyerjék a világbajnoki címet. Idén ez talán még nem sikerülhet de jövőre vége a Rossi érának és megnyílhat az út a siker felé. Nem mintha eddig Rossi fogta volna vissza a gyári csapatot, de úgy tűnik több dolog érik be egyszerre a japán gyártónál. De inkább vegyük végig mi minden történt az elmúlt időszakban.

Vinales magára talál

Talán ez lenne a legjobb kifejezés, az eddig is nyilván való volt, hogy a csendes spanyol srác az, aki képes megverni a Honda szintén spanyol világbajnokát. Azonban a motorral és a csapattal, vagy lehet az egész csapat felépítéssel nem tudott sikereket kovácsolni. Tavaly viszont változás volt a csapatában és elkezdett repedezni a jég, azért csak repedezni mert sok minden nem jött még össze az alakulat számára. Idén ha kicsit szerencsésebb a csapat, akkor komoly eredmények fognak rékezni.

Fabio Qartararo az új sheriff

A srác, akiről azt se tudtuk kicsoda, még a nevét is csak harmadjára sikerült rendesen leírni. Azóta azonban megkerülhetetlen ember lett a GP idei szezonjában. Marquez is úgy nyilatkozott róla, hogy idén Ő lesz a nagy rivális. Ehhez persze sok minden kell, de tény a tehetség mellett a gyári támogatás is meg lesz lassan. Aláírt szerződéssel rendelkezik 2021-től, Rossi helyére.

Jorge Lorenzo a kulcs

A képletben, amit a Yamaha összerakott a télen van egy kulcs szereplő, valaki akinél senki nem tud jobb Yamahát építeni. Legalábbis a 2021-es csapat számára. Felfoghatatlan szerencséje van a csapatnak, azzal, hogy Jorge visszavonult és elvállalta a tesztpilóta állást. Köztudott, hogy Vinales a Lorenzo féle motorral érte el a legjobb eredményeit és azóta is azt szeretné vissza kapni ezt az érzést. Fabió pedig hasonló stílusban motorozik mint Jorge, tehát neki is erőlépés lesz egy még jobban használható motor. Egyedül Rossi lehetne gát, de jövőre már nem ebben a csapatban húzza, tehát ha Lorenzo rágerjed a feladatra és egy szezon alatt összerakja azt, amit egyszer már megcsinált, akkor 2021-ben brutálisan kemény Yamaha érkezik.

Lorenzo idén aktívan Vinales tempóját tolhatja meg, a két spanyol valószínűleg jól megfogja magát érteni, de azért ez várhatóan rövid idő lesz az igazán nagy sikerekhez.

Rossi és a búcsú

Mind tudtuk, hogy eljön ez az idő, a Doktor 41 éves és vannak nála gyorsabbak akik joggal követelnek helyet maguknak. Ez semmit nem von le Rossi fantasztikus és szinte felülmúlhatatlan érdemeiből. Saját sikerei mellett, Ő csinált igazán globális sportot a GP-ből, hatalmas rajongó tábora és kultusza teljesen megváltoztatta a sport megítélését. Az, hogy még mindig ott van a fiatalok között is alátámasztja, őrült munkabíró képességét és alázatát a motorozás felé.

 

View this post on Instagram

 

Sepang International Circuit,Malaysia Friday,free practice 📸 @falex79 @mighelon

A post shared by valeyellow46 (@valeyellow46) on

Bár Rossi azt nyilatkozta, hogy 2021-től szeretné még folytatni (amire a Yamaha nyitott) meg kell várni az olasz nagydíjat. Addig elválik, hogy mire lesz képes az idei évben sokak kedvence. Egy biztos, ha vissza is vonul nem veszíti szem elöl a motorsportot és a Yamahát. Motoros nagykövet lesz a Yamaha színeiben, iskoláin és a VR46 márkáján keresztül pedig folyamatos lesz a jelenléte. Azt csak mi tesszük hozzá, hogy biztosan fog saját csapatot is építeni, hiszen tudása és kapcsolatrendszere is megvan a feladathoz.

A Yamaha aki nem vár

Irtunk a szereplőkről de nem irtunk a gyártóról, pedig kell. Már csak azért is mert Rossi tavaly sokszor elmondta, hogy a Yamaha nem tesz elegendő forrást a fejlesztésbe. Úgy tűnik megértették az üzenetet, és elég érthető választ adtak az idei év elején. Még a teszt szezon előtt leszerződtették azt a két embert, akire a többi csapat is vadászott, megszerezték a legjobb tesztpilótát és pénzt pumpálnak a fejlesztésbe. Jelen állás szerint a Honda igazi kihívója nem a Ducati lesz, hanem a Yamaha. Már csak az a kérdés, hogy idén vagy jövőre?

ugrás fel