EST. 2002

MotoGP 2009: naptárban a Balatonring

A nyári szünetben rendre el?kerül a FIM és a Dorna els? provizor versenykalendáriuma a következ? idényre. Nemrég legvadabb álmainkban fordulhatott csak el?, hogy ebben az összeállításban egy Magyar Nagydíj is benne lesz, és most tessék: benne van. Kína, Sanghaj jóid?re kiírta magát a szcénából, hazánk pedig be. Ehhez már csak a pályát kell megépíteni, hogy szeptember 20-án felb?gjenek a két- és négyütem?ek a Balatonringen.

A szezon április 12-én veszi kezdetét Katarban, újfent éjjeli versenyen, aztán változást regisztrálunk, hiszen Japán következik a motegi csatákkal. Ezt követ?en öt klasszikus európai futam, Jerez, Le Mans, Mugello, Barcelona és Assen, majd júliusba fordulva Laguna Seca. A tengerentúlra még egyszer visszatér a cirkusz, akárcsak idén, Indianapolisba, természetesen marad naptárban a Sachsenring, Misano és Brno. A Balaton után még négy GP-t rendeznek a sorozatban: Estoril után két távol-keleti verseny jön majd, Phillip Island és Sepang, hogy aztán hagyományosan Valenciában záruljon az év.

Provizor versenynaptár, 2009

Április 12., Katar, Losail (éjjeli verseny)
Április 26., Japán, Motegi
Május 3., Spanyolország, Jerez de la Frontera
Május 17., Franciaország, Le Mans
Május 31., Olaszország, Mugello
Június 14., Katalónia, Barcelona
Június 27., Hollandia, Assen (szombati nagydíj)
Július 5., USA, Laguna Seca (csak MotoGP)
Július 19., Németország, Sachsenring
Július 26., Nagy-Britannia, Donington Park
Augusztus 16., Csehország, Brno
Augusztus 30., USA, Indianapolis
Szeptember 13., San Marino, Misano Adriatico
Szeptember 20., Magyarország, Balatonring
Október 4., Portugália, Estoril
Október 18., Ausztrália, Phillip Island
Október 25., Malajzia, Sepang
November 8., Valencia, Ricardo Tormo

ugrás fel