EST. 2002

MotoGP: radikális változások jöhetnek

Megérett az id?, hogy egy sor sürg?s és kevésbé sürg?s változtatás nyomán radikálisan megváltozzon a gyorsasági motoros világbajnokság lebonyolítási rendje. Nincs más hátra, meg kell újulni, vagy a puszta létét teszi kockára a sorozat. Tömören összefoglalva, a ma MotoGP-jének az a rákfenéje, hogy borzasztó sokba kerül, de ami még ennél is jobban sanyargatja, az az, hogy meg sem próbálták eddig hatékonyan csökkenteni a költségeket, mi több, a ‘rezsi’ folyamatosan csak n? és n?. A szatelit csapatok évek óta borotvaélen táncolnak, a kialakult válsághelyzet pedig a gyárakat magukat is keményen igénybeveszi. A Kawasaki kiszállása csak a jéghegy csúcsa, más gyári alakulatok is veszélybe sodródhatnak, ha nem változik gyökeresen a környezet.

Talán évek múlva majd úgy emlékezünk erre a válságra, mint valami végül pozitív dologra, amely kimozdította a nyugvópontról a hagyományosan konzervatív GP-valóságot, elsöpört mindent, ami ócska. A gyártók minden korábbinál szorosabb együttm?ködésre vannak utalva, ez a munka meg is kezd?dött január elején Oszakában, ahol a márkák képvisel?i el?ször asztalhoz ültek. Mára az asztalon vannak a módosító javaslatok, a ‘megoldóképletek’, és sokan a bels?sök közül azon csodálkoznak, hogy micsoda egyetértés van itt, amikor a helyzet bajos. Bizony, nem a belharcok ideje ez.

Régebben a módosítások felvezetése, vitája, majd elfogadtatása illetve elvetése hatalmas, folytatásos teleregénybe ill? kalamajkával jártak. Most azonban minden gyorsan, hatékonyan megy. Már az idei kiírásban életbe lép egy csomó változtatás, err?l a csapatok soron következ? szepangi találkozóján döntenek, február 5. és 7. között. Alant összegy?jtöttük a javaslatokat, az ideieket és a még radikálisabb 2010-eseket.


A 2009-es javaslatok


Rövidebb edzések

A hétvégi négy edzés (három szabad-, egy id?mér?) id?tartama 60 percr?l 45 percesre változik.


Rövidebb warm-up

A bemelegítésre mindössze 10 perc marad, rajtolási gyakorlatokat végezni nem szabad.


Kilenc blokk az egész idényre

A szezon közben minden versenyz? számára kilenc er?forrás áll rendelkezésre; ez azt jelenti, hogy minden motornak két versenyhétvégét kell kibírnia. Ugyanakkor a csapat nem büntethet? semmilyen formában, ha motort cserél egy nagydíjon: a lényeg, hogy az idény során csak kilencet használhatnak el.


Nem az esemény utáni tesztekre

Eltörlik az eredetileg jó dolognak tartott nagydíj utáni (hétf?i) teszteléseket. Ez öt nappal kevesebb próbalehet?ség év közben.


Kevesebb felkészülési teszt

A téli, felkészülési tesztek id?tartamát a 2009-es és 2010-es szezonok között nyolc napban maximalizálják. Ebbe bele kell számolni a valenciai zárónagydíj utáni két tesztnapot is!


Hosszabb téli szünid?

A teszttilalom id?szaka megnövekszik. Tavaly december 1-t?l volt tilos pályára szállni, idén azonban már a Valenciai GP utáni két nap lehet az utolsó lehet?ség a tesztekre. Lényegében november 8-án véget ér a szezon, és már senki nem tesztelhet többet. Újrakezdés a következ? év január 20-án.


A 2010-es javaslatok

Húzni a naptáron

Lecsökkenteni a nagydíjak számát a jelenlegi 18-ról 17-re. Ebben a napirendi pontban nem egyértelmú az összhang, egyes csapatmenedzserek szerint éppen hogy növelni kéne a versenyek számát, hogy még vonzóbb legyen a sorozat a szponzoroknak. Alá lehet írni, hogy a naptár megbolygatása nem oldja meg a problémákat, de az is igaz: a tizenhét nagydíjas bajnokság kevesebbe kerül, mint a tizennyolc nagydíjas. Most pedig a költségcsökkentés a f? szempont, ezért a javaslat valószín?leg át fog menni. Aztán majd ha elzúgtak a nyilak, jöhet megint a b?vítés.


Emberenként egy motor

Az ezpeletai gondolatmenet szerint ha a gyáraknak nem kell versenyz?nként egy tartalékmotort is rendelkezésre bocsátani, akkor simán indíthatnak hat-hat pilótát, ami huszonnégy résztvev?t jelent a rajtrácson.


Acél féktárcsák

A karbon féktárcsákat felváltják az acélötvözet?ek. Ez a javaslat, a tartalékmotorok eltörlésével kézenfogva jár.


Kétnapos nagydíjak

Bizony ám, szombat és vasárnap. A pénteki edzésnap megy a levesbe. Persze a versenyek már pénteken is nagy néptömegeket tudnak vonzani, ezért a paddock aznap délel?tt nyitva áll a közönség el?tt. Pénteken délután pályán lennének a Moto2-esek és a 125-ösök.


Egy blokk, három GP

Minden hajtóm?nek ki kell bírnia három egymást követ? nagydíjat. Ha valaki a három nagydíj el?tt cserél blokkot, büntetést kap (még nem tisztázott, hogy milyet). Kétféle ötlet van, vagy rajtrácson való visszamin?sítés, vagy id?hozzáadás a futamon elért id?eredményhez.


Szabályozott lízingdíjak

Megszabnák a gyáraknak a lízindíjak plafonját, jutányos áron juttatva így a versenyzés eszközeihez a privát csapatokat. 2010-ben a 125-ös osztályban is bevezetnék.


Prototípus hosszú távra

Egy modellt legalább két szezonon keresztül kell versenyben tartaniuk a gyáraknak. Ez hosszú távú fejlesztési stratégiákat követel, és mindenekel?tt védi a magáncsapatokat.

ugrás fel