EST. 2002

Mr. Andersson álma teljesült: Krook Street Racing

Egyszer volt, hol nem volt… volt egyszer egy ember Svédországban, a neve David Andersson. Volt neki egy garázsa is, benne pedig, mint amolyan örökös tartozék, egy Husqvarna SMR 570. Egy szép napon megfogant az ötlet Andersson úr fejében: átépíti kissé supermotóját, csinál bel?le egy flat tracket, hiszen barkácsolni mindig szeretett.

De mivel nem tudta egész pontosan, hol kezdje el – s?t, azt sem tudta egészen pontosan, hogy mit akar, lassan kezdett bele vállalkozásába. A külvilág nagy szerencséjére viszont a kezdetek kezdetét?l leírt mindent szépen egy blogba, mely – mint maga a ‘brand’ is – a Krook Street Racing nevet kapta a keresztségben. Hogy miért? Egyszer?. Mert Andersson úr a Krook utcában lakott, lakik most is.

Már maga az el?készítés is egy meglehet?sen hosszadalmas folyamat volt, nem kevés tépel?déssel, a kivitelezés pedig aprólékos, profi munka, amelyben egy helyi m?hely segédkezett. A blogot megalakulása óta többezren követik, mivel a m? még készült, miközben már tömegek olvasták, a hozzászólók maguk is formálták a Husky-t tanácsaikkal, meglátásaikkal. Mi nagyszer?eket derültünk rajta, élvezetes, olvasmányos és egy kreatív szellem keze munkáját viseli magán.

Akárcsak az id?közben megszületett motor. Nem kevés id?, munka és pénz van benne, de a végeredmény számít csupán, az pedig tényleg szép. Az eredetib?l a blokkon és a fékeken kívül talán csak a sztender maradt. Tényleg öröm ránézni, a blogos történettel mögötte pedig valahogy nagyon kerek ez az egész.

ugrás fel