EST. 2002

Mugello: a pénteki nap eredményei, beszámolói


Talmácsi Gábor:

Kellemes, napos id? fogadta a versenyz?ket a Mugellón. A délel?tti szabadedzésen és a délutáni id?mér?n is Talma a 7. helyet szerezte meg. A reggeli id?höz képest sikerült javítani, de ennek ellenére egyátalán nem boldog. A motorja nem húzott eléggé, nem ment úgy, ahogyan ? szerette volna. A szabadedzés után állítottak a vázgeometrián, aminek az S kanyarban van igen nagy jelent?sége. Pozitív, hogy Talma a versenygumival is közel azonos id?t tudott futni, ami vasárnap lesz igazán sors dönt?. A gyorskörökben hárman – Talma, Luthi, Pesek – kerültek össze, és csak minimális különbségeket tudtak egymáson hozni, egyiköjük sem tudott igazán jó id?t menni. Talma elmondta, nincs még lefutva sem az id?mér?, sem a verseny. Egész délután a telemetriát fogják elemezni és keresik a rést a ‘pajzson’. Holnapra és a futam idejére is es?t jósolnak….. (Faster Management)

Tóth Imre:

Reggel a szabededzésen Imi nagyon jól kezdett, végig az els? 15-ben volt, végül 11.lett. Mint elmondta, minden jó volt a motorján, bár kicsit keményebb gumit tettek fel, így csúszkált az eleje. Ennek ellenére minden beállíást sikerült eltalálni, a futóm? ismét tökéletes volt.

Vincent a Le Mans-i esése, és a pár nappal ezel?tti b?rátültetése miatt egy kicsit óvatos volt. Még soha nem motorozott ezen a pályán, ez is nehezítette a dolgát. A délutáni edzésnek nyugodt szívvel vágott neki a csapat, Imit?l 10. helyen belüli eredményt vártak. Aztán az els? kör után veszélybe került a helyezés, mert Imi egyb?l a boxba ment. Mint elmondta a motorja nem pörögte ki a szokásos 13.500 körüli fordulatszámot, csak 13.000-et. Mikor kijött, változtattak a karburáláson, de nem lett jobb. Háromszor volt kint a boxban, összesen húsz perc körüli ideig. Ilyenkor szenvedik el sajnos azt a hátrányt, amit a nagyobb költségvetés? csapatok nem, azaz, hogy nincs pótmotor. Így ezt a húsz percet a pilóta kénytelen a boxban ülve tölteni. Valamennyire szétszerelték a motort és kiderült, hogy hengerfejet kellene cserélni, de erre nem volt id?, így visszament az utolsó 10 körre. Ekkor a 40.helyen állt. Bravúros motorozással 5 kör alatt feljött a 17.helyre.

‘Még sokkal több lett volna bennünk!’ – mondta Imi.

Vincent kishíján elesett, mert ezen a pályán magasak a rázók és nagyon ‘odacsapta’ a motort a kanyarban, leért a lábtartója. (Team TOTH Hungary)

125cc – Q1 id?mér?

1. KTM Mika KALLIO FIN 1’59.288
5 2. APRILIA Mattia PASINI ITA 1’59.776
3. APRILIA Hector FAUBEL SPA 1’59.837
4. HONDA Fabrizio LAI ITA 2’00.178
5. DERBI Lukas PESEK CZE 2’00.203
6. APRILIA Marco SIMONCELLI ITA 2’00.232
7. KTM Gabor TALMACSI HUN 2’00.254
8. HONDA Thomas LUTHI SWI 2’00.324
9. HONDA Michele CONTI ITA 2’00.831
10. HONDA Mike DI MEGLIO FRA 2’00.890
11. HONDA Tomoyoshi KOYAMA JPN 2’00.936
12. KTM Julian SIMON SPA 2’01.272
13. APRILIA Lorenzo ZANETTI ITA 2’01.295
14. DERBI Pablo NIETO SPA 2’01.312
15. APRILIA Sergio GADEA SPA 2’01.333
16. GILERA Manuel POGGIALI RSM 2’01.552
17. APRILIA Imre TOTH HUN 2’01.596
18. APRILIA Julian MIRALLES SPA 2’01.707
19. MALAGUTI Michele PIRRO ITA 2’01.786
20. HONDA Sandro CORTESE GER 2’01.924
21. APRILIA Joan OLIVE SPA 2’01.931
22. HONDA Aleix ESPARGARO SPA 2’01.964
23. APRILIA Raffaele DE ROSA ITA 2’01.964
24. HONDA Nico VIVARELLI ITA 2’02.034
25. HONDA Angel RODRIGUEZ SPA 2’02.235
26. APRILIA Lorenzo BARONI ITA 2’02.336
27. HONDA Alvaro BAUTISTA SPA 2’02.354
28. MALAGUTI Gioele PELLINO ITA 2’02.362
29. HONDA Toshihisa KUZUHARA JPN 2’02.377
30. APRILIA Manuel HERNANDEZ SPA 2’02.464
31. APRILIA Andrea IANNONE ITA 2’02.712
32. DERBI Nicolas TEROL SPA 2’02.826
33. HONDA Alexis MASBOU FRA 2’02.830
34. APRILIA Luca VERDINI ITA 2’03.207
35. HONDA Raymond SCHOUTEN NED 2’03.268
36. APRILIA Simone GROTZKI GIORGI ITA 2’03.321
37. APRILIA Vincent BRAILLARD SWI 2’03.749
38. APRILIA Dario GIUSEPPETTI GER 2’03.908
39. HONDA Federico SANDI ITA 2’04.201
40. APRILIA Karel ABRAHAM CZE 0 2’04.338
41. APRILIA Jordi CARCHANO SPA 2’04.801

ugrás fel