EST. 2002

Négy gy?zelem, az R2 Motorsport Team els? két versenyén!

Végre elkezd?dött a hazai motoros szezon. Az els? versenyeket a Slovákia-Ringen rendezték, ahol rajthoz állt az R2 Motorsport Team teljes versenyz?i gárdája is. A tavaly, Alpok-Adria kupasorozat Stock 600-as kategóriában gy?ztes Chrobák János, az elmúlt hétvégén kett?s gy?zelmet aratott a hatszázas-ok mez?nyében. Ugyan ebben a kategóriában induló Tarjányi Ádám, sajnos nem volt szerencsés, mivel az els? versenyen elesett, a másodikon futóm? problémákkal küzdve, a hazai értékelésben nyolcadikként zárt. A csapathoz külföldr?l szerz?dött orosz Stefanov Roman, ki a szlovák bajnokságban indult, folyamatos technikai problémái miatt, a verseny feladására kényszerült.Az ezresek között Rosivall Ágoston szerzett két gy?zelmet az alakulatnak.  Stock gépével a Superbike-ok között, szombaton harmadik,  vasárnap második helyen ment át a célvonalon. Szintén Stock 1000-ben induló Németh Róbert, már a megmérettetés els? köreiben a pályaszélére kényszerült, ezért a mez?ny végér?l zárkozott fel, így kevés esélye maradt a dobogóra, azonban a második rajthozállás után, a magyar bajnokságban a harmadik helyen végzett. – Szöveg: Vaslaki Tímea.

A kiválóan teljesít? csapat megnyerte az istállók számára kiírt csapatversenyt is, a végelszámolásban hét kupát szerezve. A következ? állomás a május elején megrendezend? Alpok-Adria kupasorozat lesz, ahol az elmúlt hétvége tanulságait levonva, még felkészültebben veszik célba a dobogós helyezéseket.

Chrobák János (Nemzetközi STK600 1. helyezés): „Már nagyon vártam, hogy kipróbálhassam az új versenymotoromat, ami szerencsére jól vizsgázott, hiszen folyamatosan er?sen teljesített a hétvégén, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok a Kawasakival. A motorunkat természetesen tovább fogjuk fejleszteni, ezen a hétvégén ugyanis a gyári futóm?vet kellett használnom, a módosított alkatrész ugyanis még nem érkezett meg a csapathoz. Az egész hétvége során talán az volt a legpozitívabb, hogy sikerült javítanom a tavalyi leggyorsabb körid?mön, ezért már most izgatottan várom az Alpok Adria megmérettetést is. Elégedett vagyok ezzel a hétvégével, így tehát a motorral, a csapat munkájával is. Végül szeretnék köszönetet mondani a szerel?imnek, és mindenkinek, aki segített a hétvége során, hiszen ?k is mindent megtettek a csapat sikeréért.”

Rosivall Ágoston (Nemzetközi STK 1000 1. helyezés): „Új csapatként nem volt egyszer? dolgunk, mert el?ször voltunk éles bevetésen. Még tesztelni sem volt lehet?ségünk az id?járás miatt. Miel?tt rajthoz álltam összesen tíz kört mentem a számomra teljesen ismeretlen motorral, ezért nagyon meg vagyok lep?dve az eredményeinken! Nagyon elégedett vagyok a szerel?im munkájával, mert nekik legalább annyira nehéz dolguk volt, mint nekem. Szerintem jó csapat leszünk. Várom a folytatást!”

Tarjányi Ádám (Nemzetközi STK 600 13. helyezés, OB STK 600 8. helyezés): „Nagyon nehezen indult a szombati napom, mivel a reggeli szabadedzésen tönkrement a váltóelektronika, ráadásul az els? futóm?vel is gondjaim voltak. Ez az edzésen és id?mér?n sem m?ködött jól, így csak a nyolcadik rajtkockából indulhattam. A verseny a lehet? legrosszabbul sikerült, ugyanis az els? kör hetedik, balos kanyarjában megsz?nt a hátsó tapadás, és óriásit estem! Szerencse a szerencsétlenségben, hogy sem nekem, sem a motornak nem lett nagyobb baja, leszámítva az idomok törését. Este tizenegyre megérkezett a csereidom, amit Édesapám másnap azonnal összeszerelt. Vasárnap csak a második edzésen tudtam részt venni, igaz a futóm? beállítása ekkor sem lett jobb, ennek ellenére a versenyen nagyot harcoltam. Nem élem meg kudarcként ezt a hétvégét, tanultunk a hibákból.”

Németh Róbert (Nemzetközi STK 1000 5. helyezés): „Az els?dleges célom az új géppel való összeismerkedés volt, hiszen a verseny el?tt semmilyen lehet?ségünk nem volt tesztelésre, így kevés adattal rendelkeztünk az idei motoromról. Ennek tükrében kellemes meglepetésként ért, hogy a második versenyen megfutottam az eddigi legjobb körid?met ezen a pályán és mindkét napon az ötödik helyen futottam be a Nemzetközi IMRC értékelésben.”

ugrás fel