EST. 2002

Nem uborkaszezon: átigazolási

Forró az augusztus, és nem csak az id?járás szempontjából: a MotoGP és a Superbike átigazolási piaca rendre ekkor élénkül meg, legalábbis ilyenkor szoktak felrebbenni az els? pletykák és híresztelések. Cserék, tárgyalások, el?szer- z?dések…

A legnagyobb ázsiója kétségkívül a jelenleg listavezet? és a HRC-t er?sít? Nicky Haydennek van. Érdekes, hogy miközben sok csapat tárt karokkal és örömujjongással fogadná az amerikai srácot, maga a Honda nem nagyon udvarolja körül, s?t inkább amolyan tesztpilótaként alkalmazzák, az ifjú (-abb) Pedrosa mellett pedig alighanem még címvéd?ként sem lehetne ? az els? számú pilóta jöv?re.

Tudja ezt a Ducati is, amely állhatatosan azon dolgozik, hogy az idén fölötte szerencsétlen Sete Gibernaut egy üt?képes, fiatal, fejl?dni és fejleszteni kész, motivált versenyz?vel helyettesítse. Mondjuk Haydennel. Ugyanakkor a Ducati szurkolóinak kiírt internetes szavazáson elsöpr? fölénnyel nyert a Capirossi és Biaggi (!) összetétel? fölállás (Capirex 21,48%-ot, Max 21,31%-ot kapott, a harmadik helyezett Stoner 8,65%-ot). Ha már a százalékoknál tartunk, Pernat úr, Capirossi menedzsere egy tévém?sorban elmondta, jelenleg 60% esélyt lát arra, hogy Loris a Ducati nyergébe ül jöv?re: ? két éves szerz?dést kötne szíve szerint, a Ducati egy évet ajánl.

Az idei szezonban számos újonc jelent meg a színen, vérfrissítést hozva a királykategóriának. Akárcsak tavaly Vermeulen, most James Toseland (Honda Ten Kate) léphet a MotoGP-be az SBK-ból. Ha jön az angol, nagy eséllyel az akkor már Bridgestone gumikkal szerelt D’Antin-féle Ducatinál lel csapatra. A Honda, miután jelenleg nem tud neki helyet biztosítani a jöv? évadra, lehet, hogy elveszíti egykori világbajnokát.

Két szabad hely akad, méghozzá az Ilmor alakulatnál. Az újszülött csapat színeiben lehet, hogy visszatérhet a MotoGP-be az egyszer már ‘végleg’ leköszönt Alex Barros, és jó eséllyel pályázik egy királykategóriás motorra a német Alex Hofmann is.

ugrás fel