EST. 2002

Németh Balázs: 2006 mérlege

Az Újév környéke a motorsportban is a mérlegkészítés és a következ? évre való felkészülés id?szaka. Én is elkezdtem az alapozást, és gondolatban újra végigjártam a tavalyi versenyhelyszíneket. Bár nehéz volt az indulás, és a szerencse többször is elpártolt mell?lem, összességében eredményes évet tudhatok magam mögött. Komoly kihívást jelentett számomra a SST1000-es kategória, illetve 192 le-?s GSXR 1000-es motorom.

Év végére azonban teljesen összen?ttünk, és otthonosan mozogtam az új környezetben.
A versenynaptárak megjelenése után egyértelm?vé vált, a gyorsasági és supermoto versenyek több helyen ütköznek, ezért ki kellett jelölnünk a prioritásokat. Els?sorban csapat és szponzor érdekek miatt kapott els?bbséget a gyorsasági szakág, de a sors is a supermoto versenyeimet büntette. Bár nagyon sikeresen szerepeltem az els? futamokon, egy baleset – és sok-sok orvosi m?hiba – miatt hosszú pihen?re kényszerültem. Kénytelen voltam több versenyt kihagyni.

Együtt élve sérüléseimmel gy?jtögettem a pontokat mind az AA bajnokságban, mind a Suzuki GSXR illetve Magyar Köztársaság Kupában. Év végére állt helyre a rend. Ennek látható jelei voltak, hiszen minden év végi versenyemen gy?ztem az összes kategóriában.

Az év legsikeresebb napja szeptember 3-a volt számomra. A Hungaroringen megnyertem a GSXR kupa záró fordulóját, az AA SST-1000-es futamát és a 200 mérföldes nemzetközi endurance versenyt Rizivel az oldalamon. A kihagyások és sérülések ellenére újoncként negyedik lettem az AA bajnokság SST 1000 kategóriájában, második a négy VB-men?t felsorakoztató GSXR kupában, második a superbike-okkal meger?sített Köztársaság Kupa Open kategóriájában és megnyertem a 200 mérföldes nemzetközi endurance versenyt.
Elégedett vagyok idei fejl?désemmel, melynek mérföldkövei a következ? körid?k, és helyezések:

Hungaroring: 1:54.8,
Pannónia-ring: 1:59.7
Brno: 2:09.6

Dobogós helyezések:
1.helyezés: Alpok –Adria bajnokság SST 1000: Hungaroring, Brno
200 mérföldes Nemzetközi Endurance verseny (HR)
GSXR Kupa: Pannónia ring 1. és 2.futam
Hungaroring (szept.) 2.futam
Magyar Köztársaság Kupa: Hungaroring 3. és 4.futam
2.helyezés: GSXR Kupa: Rijeka 2.futam
Hungaroring (ápr.) 1. és 2. futam
3.helyezés: Alpok –Adria bajnokság: Pannónia-ring

Az elért eredményekért köszönettel tartozom segít?imnek, támogatóimnak.
Els?sorban a King Road Motor’s-nak, a Magyar Fejlesztési Banknak, a Pannónia-ringnek és a Betrol Kft-nek. Szakmai fejl?désemhez nagyban hozzájárult az Andreas Meklauval folytatott konzultáció és együtt motorozás.
A motorom állapota felett immáron tizedik éve versenyszerel?m, Maestro (Pécsi Tibor) ?rködött, és mint mindig er?t?l duzzadó paripát varázsolt alám.

A következ? évre új egyesületemmel a Full Gas-zal merész terveket szövögetünk. Már októberben elkezdtük csapattársaimmal a felkészülést. Szabó Bregyo szakmai felügyelete mellett zajlanak krosszedzéseink. Én emellett még kardio-edzéseket végzek teremben. Most formálódik a 2007-es versenynaptárunk. Remélem hamarosan ennek részleteir?l is be tudok számolni.

Németh Balázs

ugrás fel