EST. 2002

Pezseg a légkör a MotoGP szabad helyei körül

Még egy futamot sem tartottak az idén valós versenypályán, de az átigazolási piac komoly hullámokat ver a sporttal kiemelten foglalkozó orgánumok hasábjain. Külön érdekessége a folyamatnak, hogy csupán egy igazán nagy név van a listában. Dovi és a Ducati egyeztetése az, ami komolyan meghatározhatja az idei év dobogós helyeit. Petrucci már kiesett a Ducati istállóból, így Ő a KTM-nél esetleg az Aprilinal képzelne el egy szabad elyet. Elsőként a KTM-mel egyeztettek és állítólag minden jól ment, ami persze semmit nem jelent.

A KTM csapat azért lett ilyen kapandó, mert a projekt fő pillére a fiatalabb Espargaro (POL) ajánlatot kapott a Honda csapattól. Egy nyilatkozatban rámutatott, hogy közel a 30-hoz már az utolsó jó évek jönnek és minden vágya, hogy a dobogóért harcoljon. Kérdés mivel teheti meg? A bátyja szerint nehéz nemet mondani a Honda csapatnak, de azt Ők is tudják, hogy az MM-re szabott motorral nehéz lesz VB-t nyerni. Főleg úgy, hogy a másik motoron a jelenlegi világbajnok ül. Ráadásul, aki érkezik az a kisebb Marqueztől veszi el a motort és a helyet, aki idén még egy versenyen sem tudott bizonyítani. A Honda elemi érdeke, hogy megfelelő megoldást találjon erre a problémára, mert egy vagyont költenek a sportra és a versenyzőjükre egyaránt.

De vissza Pol lehetőségeihez, a Honda mellett ott van a Ducati is, nem tudni pontosan mi a célja az olasz csapatnak, ahogy az sem nyilván való mit szeretne Dovi. Lehet egyszerűen kicseréli egymást a két sportoló a csapatoknál? Jelenleg mindenki gondolkodik és egyeztet, az is benne van a pakliban, hogy semmi sem változik.

Közben a Yamaha csapatnál Rossi ismerkedik az új csapat gondolatával, Ő jó helyzetben van, gyári támogatást kaphat egy szatellit csapatnál. Rossi kultikus személy, akinek pályája vitathatatlanul eredményes, így érthető a lehetőség. Nyilatkozatai azonban kétséget ébresztenek, jól érezte magát otthon a karantén alatt, így érthető ha valaki 40 éves kora körül elfárad és nem keresi a kihívásokat. Persze Rossi igazi versenyző és ha sikeres tud lenni még egy évig, szinte biztosan meg fogja próbálni a versenyzést.

Akárhogy is alakul az átigazolási piac, a legérdekesebb még hátra van. Egy olyan verseny év közeleg, amire még nem volt példa. Gyors egymást követő futamok, nagy nyomás a csapatokon és a versenyzőkön egyaránt. Elképzelhető, hogy egy teljesen más felállással zárul az idei év, és a nagy hajtásban új emberek csillaga ragyog majd a MotoGP egén.

Boritókép: polespargaro.com

ugrás fel