EST. 2002

Phillip Island, 125: Bautistáé a futam és a vébé

Világbajnok! Alvaro Bautista úgy hagyja el Ausztráliát, hogy motoja idomain az egyes rajtszám szerepel. És nem csak átvitt értelemben, hiszen a tiszteletkör alatt, a Phillip Island-i gy?zelemért járó 25 pont besöprése után a spanyol megállt, és saját 19-es számát megszabadította a kilences számjegyt?l. Jogos.

A versenyt néhány kör után félbe kellett szakítani, az okot Hector Faubel, Sergio Gadea és a holland Joey Litjens balesete szolgáltatta. Ám a második rajtot is ugyanolyan jól kapja el Bautista, Mika Kallio próbálja támadni, hiszen az egyetlen sansza, hogy nyitva tartsa a világbajnokságot, az az, ha riválisa el?tt végez. A KTM azonban nem partner az attakhoz, ahogy a finn mondta: ‘lassú volt a motorom, legalább fél mp-vel lomhább, mint az edzéseken.’ Az ingadozás oka nagy valószín?séggel az id?járás: a bemelegít? tréninghez képest melegebb és kevésbé párás leveg? fogadta a 125-ösöket. Kallio nem, míg Bautista készült erre a körülményre: a karburáció állítása miatt a spanyol még a rajtrácsról is majdnem elkésett.

Az adok-kapok Kallio, Simon, Pasini, hátrébb meg Lai, Pesek, Olive és az ifjonc De Rosa között folyik. A végs? befutóban Bautista b?séges három mp-vel gy?z, Kallio és Pasini csatáját az olasz dönti el, mikor elhibázza az utolsó kör visszafordítóját, és ezzel csak a harmadik helyre ér oda Thomas Lüthi elé. Talmácsi Gábor kilencedikként a célban, meg kellett szenvedni a pontokért Phillip Island-en, ahol Talma eddigi legjobb eredménye a hetedik hely volt.

Talma: problémás kuplung, szálszakadásos gumi , kilencedik hely

Az Ausztrál nagydíjon is kétszer rajtolt a mez?ny egy szerencsétlen bukás miatt. Az els? rajt jól sikerült Talmácsi Gábornak és minden rendben volt a motorral, Talma érezte, hogy jó verseny lesz. Aztán jött már megint egy szerencsétlen bukás, ami miatt leintették a futamot és új rajtot rendeltek el. A rajtprocedúra során kicserélték Talma kuplungját és lecserélték a gumikat is, hogy ismét a legfelkészültebben kezdhesse a 2. rajt után a versenyt.

Azonban a kuplunggal problémák adódtak, f?leg, amikor a 2.-ból 3.-ba váltott, így visszaesett egy kicsit és nem tudott úgy harcolni a minél jobb pozícióért, mint az els? rajt után. Ráadásul a hátsó gumijával is gond volt, oly annyira, hogy a verseny utolsó 5-6 körében Talma többször is azon gondolkodott, hogy lehet, hogy jobb lenne kiállnia a boxba, mert nagyon csúszott a gép, alig tudta a pályán tartani. Mint a futam után kiderült: szálszakadásos volt a gumi, aminek okát már vizsgálják a Dunlop szakemberei. Magával a motorblokk teljesítményével nem volt gond, ment volna a Honda, ha nincs ez a két tényez?, ami keresztbehúzta a számításokat. Ezek tudatában nem rossz ez a 9. hely, de Talma jobbra számított, szeretett volna el?rébb végezni.

Holnap indulnak Japánba, ahol jöv? héten újabb futam vár rájuk.

Az Aprilia megnyerte hatodik konstrukt?ri vb-címét a 125-ben. Bautista sír a dobogón, miután a nemzeti zászlós tiszteletkörén túlesett. Az utóbbi évek legsimább sikere az övé a kis kategóriában, a titulus pedig több mint megérdemelt. Örül is neki a spanyol, akinek szül?városa, a Toledó-környéki Talavera de la Reina távol esik a hispán motorsport hagyományos gócpontjaitól. ‘Jobb nem is lehetne, megvan a verseny, megvan a vébé. Köszönet mindenkinek, aki hozzásegített ehhez az eredményhez.’

125 Ausztrál Nagydíj, végeredmény

1. APRILIA Alvaro BAUTISTA SPA 24’30.115
2. KTM Mika KALLIO FIN 24’33.357
3. APRILIA Mattia PASINI ITA 24’33.496
4. HONDA Thomas LUTHI SWI 24’33.754
5. KTM Julian SIMON SPA 24’33.953
6. DERBI Lukas PESEK CZE 24’36.184
7. APRILIA Raffaele DE ROSA ITA 24’36.200
8. HONDA Fabrizio LAI ITA 24’36.687
9. HONDA Gabor TALMACSI HUN 24’36.819
10. APRILIA Joan OLIVE SPA 24’38.425
11. DERBI Nicolas TEROL SPA 24’43.365
12. MALAGUTI Tomoyoshi KOYAMA JPN 24’43.400
13. APRILIA Hector FAUBEL SPA 24’43.462
14. HONDA Sandro CORTESE GER 24’43.517
15. HONDA Mike DI MEGLIO FRA 24’57.861
16. DERBI Pol ESPARGARO SPA 25’01.202
17. APRILIA Karel ABRAHAM CZE 25’02.005
18. HONDA Michele CONTI ITA 25’06.781
19. APRILIA Lorenzo ZANETTI ITA 25’11.606
20. KTM Michael RANSEDER AUT 25’11.632
21. APRILIA Simone GROTZKYJ ITA 25’11.802
22. APRILIA Roberto TAMBURINI ITA 25’11.997
23. APRILIA Vincent BRAILLARD SWI 25’12.025
24. APRILIA Dino LOMBARDI ITA 25’16.508
25. APRILIA Hiroaki KUZUHARA JPN 25’16.526
26. APRILIA Roberto LACALENDOLA ITA 25’17.735
27. KTM Blake LEIGH-SMITH AUS 25’33.653
28. HONDA Bradley SMITH GBR 26’04.717

Kiestek

HONDA Esteve RABAT SPA 2 laps
APRILIA Federico SANDI ITA 2 laps
APRILIA Imre TOTH HUN 2 laps
HONDA Rhys MOLLER AUS 7 laps
HONDA Michele PIRRO ITA 11 laps
APRILIA Manuel HERNANDEZ SPA 13 laps

Nem indultak

APRILIA Sergio GADEA SPA
HONDA Joey LITJENS NED

ugrás fel