EST. 2002

Phillip Island: Rossi-fölény és két sérülés

Rossinak nyolc kör elég volt, hogy megértesse ellenfeleivel és a közönséggel, milyen szelek fúnak Victoria államban: Phillip Island királya visszatért er?dítményébe, ahol 1998 óta folyamatosan, minden áldott évben nyert. Az egyetlen, aki elfogadható távolságba tudott kerülni, az Carlos Checa, ám a Ducatinál nem felh?tlen az öröm. Loris Capirossi ugyanis nagyot esett, a pálya legels?, Doohanr?l elnevezett kanyarában vesztett tapadást a hátsó kereke, a pilóta jobb oldala brutális ütést kapott. Dandenong városába, egy magánklinikára szállították, ahol egy jó, meg egy rossz hír fogadta: a jó az volt, hogy semmije sem törött el. A rossz, hogy vérömleny keletkezett az egyik tüdejében, vagyis három napig – a következ? kontrollig – szigorúan feküdnie kell. Az állapota nem súlyos, de az Ausztrál GP-n kívül Capirex lehetséges, hogy Törökországban sem lesz ott a rajtrácson.

Hasonlóképpen, tapadásvesztés miatt esett el Kenny Roberts a reggeli szabadedzésen: a Suzuki pilótájának a bal karja sérült meg, ami miatt ? is kihagyni kényszerül az ausztrál versenyt. A gyors és csodálatosan szép Phillip Island-i pálya tehát tartogat meglepetéseket és buktatókat.

Tizennyolc pilóta id?eredményeit értékelték tehát a pénteki napon, s közülük a legkiemelked?bb Valentino Rossié, akiben továbbra is hatalmas er?k és motivációk dolgoznak. Checa mindent belead és így második – ne feledjük, hogy a spanyol éppen csapatot keres magának jöv?re, vagy a jelenlegi együttese meger?sítésére vár. A Honda bízik a megújhodásban és Nicky Haydent kvalifikálja a szabadedzések képzeletbeli dobogójára – igaz, az amerikai hátránya 667 ezred, azaz egy fél élet. Gibernau próbálkozott, de így is stabilan egy másodperc a lemaradása. Barros, Melandri, Edwards és Biaggi számára is fontos a jó eredmény, a beállítások döntenek mindenr?l a szombati pole-id?mér?n.

Nem sikerült fényesen a várva várt Vermeulen-féle bemutatkozás: a fiatal ausztrál neve a 15. szám mellé került, miközben ? maga nyilván a Superbike és a MotoGP közti óriási eltérésekr?l morfondírozik. Vermeulent nagyon várták – sajtó, közönség – talán egy kicsit túlságosan is. Azzal, hogy úgy ültették az RCV-re a pilótát, hogy el?tte még csak ki sem próbálta, már önmagában elég nagy rizikót vállaltak be. Az pedig, hogy az eredmény nem jött rögtön fél óra után, nem Chris hibája és az ? képességeib?l mit sem von le.

MotoGP pénteki szabadedzések, Phillip Island: eredmények

1. YAMAHA Valentino ROSSI ITA 1’30.349
2. DUCATI Carlos CHECA SPA 1’30.619
3. HONDA Nicky HAYDEN USA 1’31.016
4. HONDA Sete GIBERNAU SPA 1’31.316
5. HONDA Alex BARROS BRA 1’31.459
6. HONDA Marco MELANDRI ITA 1’31.530
7. YAMAHA Colin EDWARDS USA 1’31.900
8. YAMAHA Toni ELIAS SPA 1’31.951
9.HONDA Max BIAGGI ITA 1’31.988
10. SUZUKI John HOPKINS USA 1’32.065
11.HONDA Makoto TAMADA JPN 1’32.364
12. KAWASAKI Shinya NAKANO JPN 1’32.667
13. YAMAHA Ruben XAUS SPA 1’33.098
14. HONDA Chris VERMEULEN AUS 1’33.178
15. KAWASAKI Olivier JACQUE FRA 1’33.346
16. DUCATI Roberto ROLFO ITA 1’34.373
17. BLATA James ELLISON GBR 1’34.456
18. BLATA Franco BATTAINI ITA 1’35.656

Sérülés miatt nem indultak

SUZUKI Kenny ROBERTS USA
DUCATI Loris CAPIROSSI ITA


ugrás fel