EST. 2002

Preziosi: a jöv?be tekintünk

Szóval miért az a terv, hogy a brnói nagydíj másnapján a 800-ast ny?vi a Ducati, miközben az ellenfelek már a 2012-es motorokkal merészkednek színre. Ki más adhatna választ a kérdésekre, mint maga Filippo ‘Az Ész’ Preziosi? Mert valami forr abban a fazékban, valami, amit pályára még kissé korai várnunk: ennek megfelel?en a jelenlegi versenymotorral ment a mindenkit meglep? Rossi. Nem az id?eredménnyel lepte meg környezetét, hanem azzal, hogy hajnal kilenckor már ott volt a boxban, fél órán belül pedig kinn a ringen. Nem jegyeztek fel krónikák még ilyen esetet Valentino pályafutása alatt. Úgyhogy most tényleg elszánt.

‘A hétf?i tesztmunkánk közép- és hosszútávú célokat szolgált, azt vizsgáltuk, hogyan lehetnek különböz? alapbeállításaink, és hogy milyen irányokba van mozgásterünk. Ezek az útmutatások a következ? motorok fejlesztésénél lehetnek hasznosak’ – mondja Preziosi, aki természetesen nem mulasztotta el megfigyelni a konkurencia mozgását sem. ‘Láttam a Hondát, ami ugyanolyannak t?nik, mint a mostani, némileg átrajzolva, hogy be tudja fogadni a nagyobb blokkot. És láttam a magas szint? kivitelezést, mint mindig, ha japán gyártókról van szó. Ami minket illet, mi fordítva haladunk, mi a GP12 lökettérfogatát redukáljuk, hogy eljussunk a GP11.1-ig.’

Felmerül egy újabb kérdés, jelesül, hogy vajon nem volt-e elhamarkodott korán bemutatni a ’12-es modellt. ‘Természetes, hogy jó ötlet volt és igen sokra értékelem Rossi ér Burgess munkáját, amit nagy meggy?z?déssel és eredményesen végeztek. Ki tudja, hogy bemutattuk-e volna már tavaly Valenciában, és nem idén Assenben, ha módunk van rá.’ Talán ide tartozik, hogy Doki két típusú fejlesztést kért: egyet, ami apró lépésekkel operál, amolyan Jeremy-stílusban és egy teljesen új, radikális motort – milyen érdekes, Preziosi ezt ugyanígy gondolja. ‘A párhuzamos fejlesztéseket illet?en jelent?s a telepátia Rossival.’

És végül, de nem utolsó sorban: lesz-e alumínium váz? ‘Már van alumínium váz, mindig is volt, de én továbbra is azt hiszem, hogy a felhasznált anyag kevéssé van befolyással a helyzetre. Éppen ezért alkalmaztunk olyan megoldásokat, ahol nem teljesen a motorblokk volt a tehervisel? elem. És ezúton szeretnék egy tévedést tisztázni: amikor Melandri gödörbe került a motorral, akkor a cs?vázat használtuk, és nem a mostani sémát.’

Kedves Rossi-fanok, nincs vész hát, a Doktor a jöv? motorján dolgozik, nagyjából a fentiekben vázolt stratégia mentén. ‘Lehetne gyorsabb, de csak ha bezár maga el?tt jópár utat. A jöv?n dolgozik, és nem ér el rossz eredményeket – talán most még nem nyer, de apró lépéseket tesz, hogy majd nyer? legyen’ – mondja Filippo Preziosi. Kedves Rossi-antifanok, az is tény, hogy egyel?re ti álltok jobban.

ugrás fel