EST. 2002

Quartararo az új csillag a GP egén

A fiatal francia versenyző lazán nyerte élete második futamát. A rendkívüli hőség mindenkit megviselt, versenyzőt és motort egyaránt.

A rajtnál egy kisebb Yamaha flotta vette át az irányítást, miközben hátul megtörtént az első bukás. A KTM fiatal versenyzője Miguel Oliveira ki is esett a versenyből.

Még az első körben Vinales hibázott és Rossi azonnal lecsapott a lehetőségre. A fiatal spanyol gyári menő később azt nyilatkozta, hogy az első kanyarnál ment el a versenye.

Fabio esélyesként hagyta a háta mögött az egész mezőnyt, alig 5 kör alatt 2,5 másodperces előnyre tett szert. A futam közepére Vinales és Rossi között nő a távolság, majd a spanyolt szépen lassan csúszik hátra. A tech3 csapat elveszíti a második versenyzőjét is, míg Vinales visszacsúszik a hatodik helyre. Bagnia, Miller majd Morbidelli is átlép rajta, igaz Miller hamar ki is esik a versenyből.

Fabio az élen hatalmas előnnyel vezet, mikor a harmadik KTM is kiszáll a versenyből, ez nem az osztrák versenyistálló napja. Bagnaia megelőzi Rossit és feljön a második helyre, míg hátrébb Morbidelli és Vinales a sorrend. Elképesztő teljesítmény, 4 Yamaha az első ötben.

Ezen a ponton azonban ismét átrendeződik a sorrend, előbb Morbidelli alatt, majd Bagnaia alatt is megáll a motor. Így a sorrend visszatér az első felállásra. Vinales okosan az utolsó körig vár és hibára kényszeríti Rossit, akit így belső íven megelőz. Quartararo hibátlan motorozást mutatva megszerzi a élete második futamát. Vinales ismét hatalmasat szenvedve de komoly mennyisgű ponthoz jut. Jelenleg 10 pont a hátránya Fabióval szemben. Rossi újra dobogón, az olasz versenyző nem öröme teljesen érthető, nagyot küzdött a dobogóért, még ha némi szerencse is kellett hozzá.

Ez a futam megmutatta, hogy hatalmas szükség van a sérült Marc Marquez tehetségére. Azt nem lehet mondani, hogy unalmas volt a verseny,ahogy azt sem, hogy lerágtuk a körmünket. Remélhetőleg a spanyol címvédő hamarosan meggyógyul és hatalmas csatákkal teszi színesebbé a futamokat.

Nyitókép : Twitter.com prtscreen

ugrás fel