EST. 2002

Rainey visszatér Misanóba, balesete helyszínére

1993-ban történt, és pont a misanói Santamonica pályán. Az azóta eltelt tizennyolc év, meg az akkori, a mostaninál jóval kisebb ‘lefedettség’ miatt valószín?leg nagyon kevesen vannak, akik egyenes adásban látták. Viszont szinte mindenki, akit a legkisebb mértékben is lázba hoz a gyorsasági motorsport, tudja, mi történt: Wayne Rainey, a világbajnoki GP500-as királykategória összetettjének akkori vezet?je Yamahájának nyergében éppen az el?ny megvédésén munkálkodott, amikor egy els? ránézésre banális versenybalesetet szenvedett.

Csakhogy az a baleset minden volt, csak banális nem. A gerincoszlop-töréssel járó bukás szó szerint kettétörte Rainey karrierjét, és a hosszú felépülést követ?en is kerekesszékhez láncolta a motorost. Wayne nem került ki a körb?l, motoros pályafutásának vége szakadt ugyan, de aktivitását jól példázza, hogy egy kart verseny és egy yamahás tanácsadói míting között visszatér az elátkozott ringre, az Adria partjára. Utoljára 1993 szeptemberének elején járt ott…

A csapat egy hatalmas eseményt szervez az egykori bajnok tiszteletére a paddockban, egykori versenytársai, csapata, celebek, szponzorok és újságírók kaptak meghívást a jeles alkalomra. A lentre beágyazott videón megtekinthet? az esésr?l készült felvétel, a baleset egyetlen képi dokumentációja. 

ugrás fel