Hirdetés
Kezdőoldal Sporthírek sporthirek-masversenyek Rijeka: Varga Gerg? kalandjai

Rijeka: Varga Gerg? kalandjai

Hirdetés

A csütörtöki edzésr?l sajnos lemaradtam mert délel?tt még be kellett ugranom a suliba egy vizsgára. Így csütörtök délután indultunk. Egy zökken?mentes Dunakeszi-Rijeka etap után, a pályához oda is értünk este háromnegyed kilenc magasságában. Az els? sokk ekkor ért. A felettébb szimpatikus kapu?r közölte, hogy csak nyolcig engedhet be új autót, és mivel én ma (csütörtök) nem voltam edzeni ezért csak reggel hétkor nyitja ki a kaput. Én még megjátszhattam volna, hogy edzettem aznap, de a lakóautót, ami külön jött, nem engedte volna be. Próbáltam az emberrel megértetni, hogy reggel 9-t?l húznom kéne a gázt, és a bejárat el?tti beton placc nem a legalkalmasabb a pihenésre. De nem. Nyista!!! El?került egyszer csak a helyi boss is egy robogóval. Vele arra jutottam, hogy ha megjön a lakóautó, akkor beenged. Egy óra késéssel megjött a lakóautónk is, de nem engedett be! Ekkor kezdtünk kissé feszültek lenni. Vele is próbáltam ismét megértetni, hogy versenyz? vagyok, szeretnénk a motort egy kicsit szerelgetni és aludni is szeretnék. De nem tágított. Azt mondta, hogy a pálya szabályzatában az van, hogy este nyolc után nem jöhet be senki. (Közben persze egy csomó autót beengedtek akik voltak aznap..) Én mondtam, hogy a versenykiírásban csak az van, hogy reggel nyolckor nyit a pálya és az már elmúlt ugye. És hozza ide a pálya szabályzatát, de gyorsan! Továbbra sem történt semmi!

Közben megérkezett egy cseh Superbike-os csapat is. Nekik sikerült valahogy komolyabban kommunikálni az ?rökkel, de nem engedtek. Sorra érkeztek a csapatok, lakóautók, versenyz?k és a feszültség egyre csak n?tt!! Elég jó kis lincshangulat alakult az ?rök és „köztünk”, aminek kis híján tömegverekedés, pontosabban tömeges ?r-verés nem lett a végeredménye. Még egy vascs?vel is hadonászott az egyikük! El?kerültek végül a rend?rök is, akik szerencsére nagyon normálisak voltak, mondták, hogy megértenek minket, de ?ket igazán nem érdekli kinek van igaza. Ha tettlegesség van, nekik „hivatalból” jelenteni kell és be kell vinni ?rizetbe jó pár embert. Ebben a pillanatban én jobbnak láttam, hogy elmegyek aludni ott a kapuban. Kés?bb sikerült elérni valakinek valami f?fejest, akinek tanácsára kinyitották a kaput fél egykor és beengedték végre a fél mez?nyt, akik addigra a bejárat el?tt föltornyosultak. Egy ilyen fantasztikus nap és pihenés után pénteken már a pályára tudtam menni.

Kipihentségemet tükrözte, hogy a reggeli edzés el?tt öt perccel még biztos ami biztos egy fél tubus pillanatragasztót ráöntöttem a kezemre. Aznap csupán kétszer fél órát tudtam menni, aztán már a szombati id?mér?k következtek. Az id?mér?k végére kezdett összeállni a gép, de nagyon nehézkesen ment. Hozzáteszem, nem igazán kedvelem ezt az aszfaltcsíkot, és teljesen más motorbeállítást és motorozást igényel, amire nehezen tudok ráállni. Végül a 7. rajtpozíciót sikerült megszereznem.

A verseny napjára összeállt bennem a „kép” a pályát illet?en. A rajt után egy ötös boly alakult ki a 3. helyért. A cseh Prager és én tudtunk egy kicsit gyorsabb tempót tartani és kezdtük lenyomni a versenyz?ket. A harmadik hely sorsa talán köztünk d?lt volna el, ha nem fújják le a versenyt piros zászlóval egy hatalmas esés miatt. Új rajt, a lefújás el?tti kör szerint. Ami épp a 6. pozíció volt nekem. Az új rajt után, szépen lépkedünk el?re, amikor ismét piros zászló! Mivel három körig sem jutottunk, újból a második rajt szerint álltunk föl. Itt pár versenyz?nek már nem igazán bírták az idegei.

A harmadik rajtnál kigyulladt a piros lámpa, erre Prager elrajtolt ezerrel! A célegyenes közepén föltette a kezét, jelezve, hogy észrevette a hibáját. Közben elaludt a piros lámpa. Elindultunk és a komplett els? két sor föltette a kezét és fölülve gurult a célegyenesben. (Az elalvó piros lámpára rajtolunk) A 3-4. sor nem látott az egészb?l semmit és teligázzal elment mellettünk! Egymásra néztünk páran. B******! Nem lövik vissza a rajtot. Gyerünk!! És nem is lett új rajt! Így olyanok kerültek el?re akik, a mez?ny közepén voltak. Az els? kör végén, a hátsó visszafordító balosban épp a Vida Tibivel meccselek, aki fekszik az idomomon, amikor utolérünk elég nagy tempókülönbséggel egy versenyz?t. Próbáltuk kikerülni, de nekem nem sikerült. Durr bele! Kifogyott a benzinje a kanyar közepén … Nem estem el szerencsére, de kicsit összetört az idomom, ami ráadásul beleakadt a kuplung karomba. Visszaütögettem mindent a helyére, nyomás tovább, még van egy kör!!! Mivel nem engedtek tankolni, ezért a körök számát is tartaniuk kellett, azaz a megmaradt három kört teljesítettük a harmadik menetben. Így id? sem volt átverekedni a mez?nyön. A végeredmény úgy született meg, hogy az els? és a harmadik menet idejét összeadták, ami így hét kör lett és ami alapján a 4. lettem. Ez a magyar értékelés harmadik helyezése.

A legszerencsésebb az olasz Marco Tonini a harmadik helyével, akit jó rajtjai után mire utolértünk mindig leintették a versenyt! Igazából elégedett vagyok. A helyezésnél jobban érdekel, hogy sikerült végre Rijekában is jó id?ket mennem, ami versenyre 1:33.3 lett. Jó lett volna Pragerrel meccselni egyet a harmadik helyért, de majd legközelebb. Következ? verseny a Pannónia ringen lesz, amit remélem nem háromkörös mini-futamokkal kell teljesítenünk. És még valami a végére. A pálya kijárata után nem sokkal elég nagy tömeg volt, nem értettük miért. Majd észrevettünk egy rikító-zöld ejt?erny?t beleakadva egy nagyfeszültség? 30 m magas villanyszerelvénybe a sziklák fölött. Azt hittük már meghalt az ejt?erny?s, de közel érve láttuk, hogy mozgatja egy kicsit a fejét.

Meglepetésb?l egyel?re elég volt ennyi!

Üdv!