EST. 2002

Rizi: zsebben az els? bajnoki pontok Amerikában

Szöveg: Team Suzuki

Rizmayer Gábor, a Team Suzuki Magyarország versenyz?je begy?jtötte els? bajnoki pontjait a tengerentúlon. A Barber Motorsport Parkban rendezték meg a hétvégén az AMA Superbike Bajnokság második fordulóját, melynek Supersport 600-as kategóriájában remekelt a magyar versenyz?.

Gábor rajthoz állt március elején a 200 mérföldes futamon Daytonában, és az akkor mutatott teljesítménye hozta meg számára a folytatás lehet?ségét, így idén még további négy futamon bizonyíthat majd az Amerikai Egyesült Államok bajnokságában. A híresen kemény Supersport kategóriában most 49 versenyz?vel mérhette össze tudását Gábor. A szabadedzéseken a 12. helyig jutott, ám az egyetlen szombati id?mér?t bukással kezdte Rizi, és ezek után tartalékmotorjával a 18. helyre kvalifikálta magát.

Általános gyakorlatával ellentétben most sikerült kifejezetten jó rajtot vennie, ami után már nem lehetett kérdéses az eredményes folytatás. A mez?ny eleje két bolyba állt össze, a másodikhoz csatlakozott Gábor, itt a futam végéig tartó harcban több pozícióval el?rébb tudott még lépni, és végül a három bajnoki pontot ér?, 13. helyen hozta be Suzukiját.

A verseny után Rizi elégedetten nyilatkozott a 2008-as GSX-R-r?l, mellyel ez volt els? megmérettetése. Érzése szerint a gyári csapatok vérprofi élmen?ivel szinte lehetetlen felvennie a versenyt, de célja, hogy jobb edzéspozíciót elcsípve az els? tíz közé kerüljön a következ? futamokon. Kinti csapata a Safety First Racing Team is elismer?en nyilatkozott Gábor teljesítményér?l, ?k is nagyon örültek a megszerzett bajnoki pontoknak.

A barberi hétvégén végig, egészen a verseny utolsó kanyarjáig Ben Bostrom, korábbi AMA Superbike bajnok dominált, ám ekkor fiatal csapattársa, Roger Hayden ügyesebben bújt ki az éppen utolért, lekörözésre ítélt versenyz?k közül, így a rutinos Bostrom el?tt ?t intették le els?ként. Hayden ezzel visszavágott Bostromnak, aki az els? daytonai futamon csípte el orra el?l a gy?zelmet.


Rizmayer Gábort az alábbi támogatók segítik versenyzésében:
Magyar Suzki Zrt., Erste Leasing, Motoros Akadémia, Suzuki gyári tartozékok, Go Fast Sports, Motul, Pirelli, Shoei, Lucas és gilles.tooling

ugrás fel