EST. 2002

Rossit még a statisztika is húzza

Nem elég, hogy Valentino Rossi eddigi legpechesebb szezonját teljesíti, ráadásul még statisztikusok is ellene dolgoznak. Ha hinni lehet a számoknak, akkor a soron következ? Cseh Nagydíjat a Doktor nem nyerheti meg.

Újonc idényében (1996) a brnói ringen aratta els? sikerét a közönségkedvenc motoros, de rá egy évre csak a harmadik helyen végzett a cseh pályán.

Rossi egyik ‘gólöröme’.

Következett 1998: Rossi ekkor debütált a 250-es mez?nyben, de pályaismeretét nem tudta gy?zelemre váltani. Tetsuya Harada diadalmaskodott a versenyen.

1999 egyértelm?en a Doktorról szólt. Ebben az évben kilenc nagydíjon gy?zedelmeskedve (beleértve a Cseh Nagydíjat is) elsöpr? fölénnyel szerezte meg a 250-es koronát is.

2000-ben újonc volt az 500-as mez?nyben, ám ennek ellenére második tudott lenni a pálya „császára”, Max Biaggi mögött.

Hol vagytok többiek?

2001-ben újabb Rossi gy?zelem, szintén az 500-as géposztályban, majd a 2002-es viadalon az emlékezetes gumi problémák miatt nem tudta befejezni a versenyt (Biaggi gy?zött).

2003-ban újra a Doktor pillanatai következtek, majd egy év múlva fejet kellett hajtania Manuel „Sete” Gibernau gyorsasága el?tt, de 2005-ben újra az olasz himnusz csendült fel a brno-i hangszórókból.

PR-ból jeles.

Hat futammal a bajnokság vége el?tt Rossi 51 pontos lemaradásban van Nicky Hayden mögött, amit nehéz lesz még a Doktornak is ledolgoznia. Valentino egyébként egyik nyilatkozatában megemlítette, hogy esélytelennek tartja magát az idei VB-címre, de nem valószín?, hogy felemelt kézzel áll majd augusztus 20-án a rajtrácsra.

Rossi brnói eredményei:

2005: MotoGP – Rossi gy?z.
2004: MotoGP – Gibernau gy?z, Rossi második.
2003: MotoGP – Rossi gy?z.
2002: MotoGP – Biaggi gy?z, Rossi kiesett.
2001: 500 – Rossi gy?z.
2000: 500 – Biaggi gy?z, Rossi második.
1999: 250 – Rossi gy?z.
1998: 250 – Harada gy?z, Rossi kiesett.
1997: 125 – Rossi harmadik
1996: 125 – Rossi gy?z

ugrás fel