EST. 2002

Ryan Farquhar nem versenyez többé

Az ír motoros, Ryan Farquhar bejelentette visszavonulását, miután nagybátyja halálos balesetet szenvedett a Manx GP-n, a hagyományos nyárvégi ‘kis Szigeten’, amelyet a Man szigeten, a Tourist Trophy-éval azonos pályán rendeznek. Farquhar idén megnyerte harmadik TT-futamát a Lightweight kategóriában, és nagyon jól versenyzett, ám Trevor Ferguson távozása mindent megváltoztatott. A KMR csapat Kawasakijával Ferguson a SUpertwin futam második körében esett el múlt szerdán. Egyébként a KMR csapat tulajdonosa pont Ryan Farquhar…

Ferguson nagyon fontos figura volt az életében, legnagyobb támogatója volt, 1995-ös debütálása óta mellette állt mindenben. Pár órával Ferguson balesete el?tt Farquhar megnyerte a Classic 500-as nagydíjat, az volt a tizedik gy?zelme a Manx GP-n. És az volt az utolsó gy?zelme is, mint országúti versenyz?. Az is érdekes, hogy a tragikus kimenetel? Supertwin versenyen egy másik KMR Kawasaki gy?zött, nyerében Nigel Moore-ral. A baleset pillanatában Ferguson a második helyen állt Moore mögött.

A három TT-gy?zelem (Lightweight TT – 2012; Supersport – 2005; Production 600 – 2004) mellett Farquhar a North West 200 és az Ulster Grand Prix viadalokon is komoly eredményeket ért el, az ír nemzeti road racing futamokon kétszáz körüli gy?zelmet jegyez. Ferguson viszont harminc éve versenyzett, a Manx GP egyik legrégibb bútordarabja volt.

‘Számomra a versenyzés világa sosem lesz ugyanaz, mint volt’ – idézi Farquhart az iomtt.com. ‘Teljesen össze vagyok törve a múlt heti tragikus események miatt, ezért úgy döntöttem, azonnali hatállyal abbahagyom a versenyzért. Trevor nagyon fontos szerepet játszott a pályafutásomban, hat évesen láttam el?ször motorozni ?t, a karrierem els? pillanatától az utolsóig ott volt velem. Bár nem mindig értettünk egyet mindenben, mindig teljesen figyelt rám, a legnagyobb támogatóm volt, aki mindig kész a poénra. Számára az egész év a Manx GP körül forgott, szerette volna megülni a Supertwinemet és Nigel indítása is az ? ötlete volt a másik motoron.’

‘Ez a Supertwin többet jelent minden más motornál. Trevor volt az egyetlen, akinek valaha megengedtem volna, hogy ráüljön. Óvatos versenyz? volt, nála kevés az óvatosabb. Nem hittem volna sosem, hogy ilyesmi megtörténhet. Tudom, hogy úgy ment el, hogy azt csinálja, amit szeret. Tábláztuk neki a P2-t, úgyhogy tudom, hogy nagy mosoly volt az arcán és remekül szórakozott.’

‘Miután megnyertem a Classic 500-at délel?tt, Nigel és Trevor pedig az els? két helyen álltak, minden tökéletesen alakult. Úgy t?nt, az lesz a pályafutásom legszebb napja. De sajnos az ünneplés elmaradt. Nigel nyert, és biztos vagyok benne, hogy a nagybátyám büszkén tekint le ránk: nagyon szerette Nigelt.’ 

‘Szóval most felfordult a világ… nem szeretném, hogy a a feleségemnek és a két kislányomnak ilyen helyzettel kelljen szembenézniük. Persze jó lett volna beállítani Bob Heath rekordját a Manx-en tizenegy gy?zelemmel, vagy elérni a kétszázadik ír bajnoki sikert, vagy megszerezni a századikat a hónap végén Scarborough-ban. De minderre nem kerül sor.’

ugrás fel