EST. 2002

Sachsenring, 125: pole után rajt-cél gy?zelem

Els? id? pénteken, pole pozíció szombaton, rajt-cél gy?zelem és az összetettbeli vezetés visszavétele vasárnap – így történt sorrendben, ez a sachsenringi hétvége krónikája. Ennyi kellett, hogy a magosban repessen megannyi magyar szív, és megnyugvással térhessen augusztus második feléig tartó vakációjára Talmácsi. A ‘szünid?’ persze nem csak a kikapcsolódásról szól majd, de bármir?l szóljon is, a szánk íze egészen más így… a végére három és fél másodpercesre csökkent Talma el?nye, de az utolsó körökben megengedhette magának a takarékoskodást – belefért az is, hogy a nyeregben felállva ünnepelje a célvonal elérését, mint egy országúti kerékpáros a nagy szökés után.

A 27 körös versenyt az els? helyr?l kezdte. Jól sikerült Talma rajta, így pozícióvesztés nélkül, körr?l körre lépett el a mez?nyt?l. El?nyét volt már, hogy 5,5 mp-re növelte, így nem is került sokszor képerny?re, hiszen utcahosszal, magabiztosan vezetett és a rendez?k inkább a mögötte lév? csatározásokat mutatták. Végül a befutónál ismét a magyar motoros került a középpontba. El?ször egykerekezett, majd felállt motorja nyergéb?l – hiszen b?ven volt ideje – és úgy haladt át a célvonalon. A jerezi futam után idén másodszorra csendült fel a Magyar Himnusz.

Talmácsi Gábor nyilatkozata: ‘Nagyon boldog vagyok. Kicsit tartottam a rajttól, mert az utóbbi id?ben nem sikerült valami jól és tudtam, hogy most jól kell kezdenem, mert képes vagyok meglógni, ehhez azonban elöl kell lennem. Els?ként jöttem el és 10 gyors kört teljesítettem, aminek hatására jelent?s el?nyre tettem szert. Folyamatosan táblázták, hogy mennyire vannak mögöttem a többiek, így a verseny utolsó negyedében már csak annyira húztam, hogy tartsam a távolságot. A gy?zelemmel visszavettem a vb-összetettben is a vezetést. Jó érzés és hatalmas motiváció ennek tudatában pihen?re menni a brnói futam el?tt.’

Az egyedüli, aki Talmácsin kívül emelt f?vel hagyhatta el a pályát, a japánok kis termet? motorosa, Tomoyoshi Koyama volt. Az új vázas KTM debütálása, mondhatjuk, jól sikerült: a pocsék rajthelyezés ellenére újra parádésan zárkódott föl az idény során egy gy?zelmet már jegyz? Koyamax. Emellett Randy Krummenacher is csinált jó dolgokat – mi az hogy! – , szegény Gadea kicsúszása után pár méterrel ötödikként intették le a nagyot meccsel? svájcit. Simone Corsi egy ideig elszakadt a bolytól és a második helyen motorozott, végül azonban utolérték és a dobogóról is lecsúszott – felállhatott viszont a pódiumra az amúgy majdnem végig fancsali képet vágó Hector Faubel: ennyi telt az RSÁ-tól a Sachsenringen.

A tavaly Németországban célfotóval gy?z? Pasinivel valamivel mozgalmasabb lehetett volna az eleje (Mattiával kapcsolatban rengeteg a ‘volna’ 2007-ben…), de a sérüléséb?l épp visszatér?, honfitárs Lombardi eltalálta ?t az els? kanyarban, Espargaróval együtt buktak hármasban – Pasini visszaállt, de egy vigasztalan és megkönnyezett kiállásra futotta csak. Nekünk viszont legfeljebb a meghatottság könnyei jutnak, hiszen magyar gy?zelemmel kezd?dött meg a vasárnapi versenyfolyam, és – sporttörténelmi pillanat! – végigment a himnusz az eredményhirdetésen. Köszönjük szépen.

125 Német Nagydíj: végeredmény

1 Gabor TALMACSI HUN APRILIA 39’30.802
2 Tomoyoshi KOYAMA JPN KTM 39’34.334
3 Hector FAUBEL SPA APRILIA 39’34.412
4 Simone CORSI ITA APRILIA 39’35.246
5 Randy KRUMMENACHE SWI KTM 39’42.653
6 Lukas PESEK CZE DERBI 39’42.722
7 Sandro CORTESE GER APRILIA 39’48.073
8 Bradley SMITH GBR HONDA 39’50.286
9 Pablo NIETO SPA APRILIA 39’51.752
10 Michael RANSEDER AUT DERBI 39’53.430
11 Joan OLIVE SPA APRILIA 39’56.846
12 Esteve RABAT SPA HONDA 39’57.898
13 Stefan BRADL GER APRILIA 40’13.607
14 Georg FROEHLICH GER HONDA 40’14.305
15 Mike DI MEGLIO FRA HONDA 40’15.204
16 Stefano BIANCO ITA APRILIA 40’17.188
17 Robert MURESAN ROU DERBI 40’24.010
18 Steve BONSEY USA KTM 40’24.521
19 Alexis MASBOU FRA HONDA 40’24.541
20 Roberto TAMBURINI ITA APRILIA 40’24.689
21 Dominique AEGERTER SWI APRILIA 40’30.967
22 Nicolas TEROL SPA DERBI 40’31.427
23 Federico SANDI ITA APRILIA 40’40.730
24 Andrea IANNONE ITA APRILIA 40’46.884
25 Hugo VAN DEN BERG NED APRILIA 40’49.523
26 Eric HUEBSCH GER APRILIA 40’49.638
27 Daniel WEBB GBR HONDA 40’58.045
28 Lorenzo ZANETTI ITA APRILIA 40’16.495
29 Sebastien ECKNER GER HONDA 40’33.475

Kiestek
33 Sergio GADEA SPA APRILIA 38’13.349
37 Joey LITJENS NED HONDA 37’20.151
53 Simone GROTZKYJ ITA APRILIA 22’41.315
75 Mattia PASINI ITA APRILIA 17’12.926
35 Raffaele DE ROSA ITA APRILIA 12’27.266
66 Patrick UNGER GER APRILIA 1’37.645
44 Pol ESPARGARO SPA APRILIA 2’36.330

Nem rajtolt el
13 Dino LOMBARDI ITA HONDA

Budapesten már két helyen

A1 Óbuda Wellness Központ
Cím: 1023 Budapest, Árpád fejedelem útja 26-28.
Tel: (06 1) 346-30-30

A1 Material Wellness Központ
Cím: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 54-58, Material Design Center 5. emelet
Tel: (06 1) 238-07-64

1 bérlettel mindkét A1 Wellness Központ szolgáltatásait élvezheted!

Nyitva tartás: Hétf? – Péntek: 06:30 – 22:30

Szombat – Vasárnap: 08:00 – 20:00

www.a1wellness.hu

ugrás fel