EST. 2002

Sepang: öreg tyúkból lesz a jó leves

Megérkezik a monszun, szakad az es? akkor, amikor a program szerint a MotoGP futamának rajtolnia kéne. Csúszik is az indulás, es?s versenyre készülnek a csapatok és a pilóták. A víz meg a h?mérséklet-visszaesés teljesen összekeveri a kártyákat. A tét azonban ugyanaz: világbajnokot avatunk-e egy versennyel az idény vége el?tt, vagy marad némi pislákoló reménye Lorenzónak? A választ viszonylag hamar megkapjuk: Casey Stoner ilyen körülmények között is öldökl? iramot diktál, és egyszer sem remeg meg a keze. Tisztes távolságban az ausztráltól, de a középmez?nyb?l így is elérhetetlen távolságban motoroznak a gyári hondások, akik közül csak Pedrosa ér el a célig… Lorenzónak igazából csak a gy?zelem volna jó, erre pedig semmi sansz, s?t még Rossi sincs meg neki. Kilencszeres bajnok a Doki.

‘Gallina vecchia fa un buon brodo’ – olvashattuk Rossi ünnepl?s pólóján az olasz közmondást, amely szerint öreg tyúkból lesz a jó leves. Nehéz versenyt kellett befejeznie, hogy magára ölthesse – nagy szerepe van ebben a felh?szakadásnak, amely szó szerint a derült égb?l csapott le a maláj pályára a MotoGP tervezett rajtja el?tt. Változik minden, gumi, beállítás, hangulat – és összekeveredik a rajtfelállás is, Lorenzót sorolják a mez?ny végére, miután els? számú motorjával gondok adódnak, ezért cserére kényszerül, mire azonban kiér a rajtrácsra, addigra kés?, mert lezárták azt. Vissza kellett volna mennie a boxba, de a verseny hevében, vagy éppen az izgalom hatására – és F1-es rádióösszeköttetés híján – nem így tett.


http://www.motorinfo.hu/sporthirek/mx/2009/03/30/mxgp_faenza_pancsolas/

Nagy mosolyt! 1.: Volt miért örülni, megvan a kilencedik vb-cím

Végül elindul a MotoGP nagy páragomolyagja, mindenki es?gumival egy felázott aszfalton. Rossi jól rajtol, de szélesen érkezik az els? kanyarba, így jóformán mindenkit el kell engedie, aki arra jár. Lorenzo hamar – szinte azonnal – ott van a Doki nyakán. Casey Stoner úgy megy, mintha csontszáraz volna a borítás. És így csinálja, egészen a kockás zászlóig. Félelmetes, amit az ausztrál meg a Ducati együtt csinálnak. A GP9 az egyik (ha nem a) vízen legjobban kezelhet? motor, és valóban, Hayden is ügyesen evezget. Persze Stoner egészen más dimenzió: futamgy?zelmével mérlege az utóbbi három nagydíjon két siker és egy második hely, hetven pont. Nem gyenge…

Lorenzo mintegy hat kört halad Rossi el?tt, egymás után gy?rik le Eliast és Haydent, amikor aztán az olasz úgy dönt, tud ? ennél gyorsabb is lenni – megkockáztatja az el?zést, beleáll, kigyorsít, brutálisan megcsúszik a motor hátulja, de a végkifejlet pozitív a 46-os szempontjából. Innent?l el?tte már csak a Pedro-Dovi tandem közlekedik, meg persze a Casey srác. Hogy Rossi a dobogón ünnepelhet, arról Dovizioso is tehet – kicsúszik és a vizes füvön fejezi be a versenyt. Pedrosa pedig élete els? dobogóját szerzi es?versenyen!


http://www.motorinfo.hu/sporthirek/mx/2009/03/30/mxgp_faenza_pancsolas/

Nagy mosolyt! 2.: Stoner visszatért, és alázza a mez?nyt

Végül is jó a verseny, az utóbbi két felvonásnál mindenképpen több az izgalom… Stoner rútul elveri a királykategória mez?nyét, Pedrosa bejön másodiknak, Rossi három, Lorenzo négy, ennyi és semmi több. Hayden meg?rzi az ötödik pozíciót a magára lelt Vermeulen el?tt, Elias legy?ri Melandrit, Capirossi visszacsúszik kilencediknek, Kallio elé, Espargaro brilliáns, De Angelis nem. Talma jól elkapott rajttal és reményteli kezdés (12. helyen is motorozott hazánk fia) után végül a ma vezethetetlen Tech3 Yamahákkal van meccsben, és James Toseland el?tt a 14. helyen intik le.

A vb állása ezzel: Rossi 286 ponttal világbajnok, Lorenzo 245-tel második, Stoner 220-szal sanszos, hogy megszerzi az összetett bronzt Pedrosa (209) el?tt.

Rossi rekordjai

1. 103 gy?zelmet számlál, 77-et a királykategóriában.

2. 163-szor állhatott fel karrierje során a dobogóra.

3. Szombati pole-jával beállította Mick Doohan 58 pole-os rekordját.

4. 1996-os debütálása óta egyetlen nagydíjat sem hagyott ki. 226 indulásából 163-szor a dobogón ünnepelhetett.

5. Rossi és Agostini nyert csak kétütem? és négyötem? motorral világbajnoki címet. Rossi ráadásul az egyetlen motoros, aki négy különböz? motortípussal is a csúcsra ért a királykategóriában (500cc 2T Honda, 990cc 4T Honda, 990cc 4T Yamaha, 800cc 4T Yamaha)

6. Tavaly 373 pontot gy?jtött egy szezonon belül. Ennél többre még senki nem volt képes!

7. Rossi a Yamaha legsikeresebb versenyz?je 44 gy?zelmével, valamint az egyedüli rider, aki öt versenyt is meg tudott egymás után nyerni hangvillás motorral.

8. Rossi az egyetlen motoros, aki legalább egy futamot nyert 14 szezonon keresztül.

9. 2005-ben 11 futamon volt legy?zhetetlen. Ennél több versenyet még egy versenyz? sem nyert egy szezonban.

10. Rossi az egyetlen versenyz?, aki márkaváltás után azonnal gy?zni tudott a királykategóruában (2004, Welkom)

11. 2004-ben Rossi lett a második motoros (Eddie Lawson mellett), aki márkaváltás után azonnal világbajnok tudott lenni.

12. 2003-ban minden versenyt dobogón fejezett be a Repsol Hondával. Kés?bb ezt a Yamahával kétszer is meg tudta ismételni, 2005-ben és 2008-ban.

MotoGP Maláj Nagydíj, végeredmény

1. Casey STONER AUS DUCATI 47’24.834
2. Dani PEDROSA SPA HONDA 47’39.500
3. Valentino ROSSI ITA YAMAHA 47’44.219
4. Jorge LORENZO SPA YAMAHA 47’50.684
5. Nicky HAYDEN USA DUCATI 48’03.539
6. Chris VERMEULEN AUS SUZUKI 48’05.895
7. Toni ELIAS SPA HONDA 48’13.389
8. Marco MELANDRI ITA KAWASAKI 48’20.391
9. Loris CAPIROSSI ITA SUZUKI 48’25.137
10. Mika KALLIO FIN DUCATI 48’25.274
11. Aleix ESPARGARO SPA DUCATI 48’26.489
12. Alex DE ANGELIS RSM HONDA 48’26.681
13. Colin EDWARDS USA YAMAHA 48’35.612
14. Gabor TALMACSI HUN HONDA 48’40.685
15. James TOSELAND GBR YAMAHA 49’15.506

Kiestek

Andrea DOVIZIOSO ITA HONDA 31’59.321
Randy DE PUNIET FRA HONDA 2’28.718

ugrás fel