EST. 2002

Sepang szombaton

125

Ha ez volt az el?étel, milyen lesz a f?fogás? Vasárnap kora reggel parádés versenyre számíthatunk. A világbajnoki címre esélyes két pilóta, akik közt a különbség egyetlen pont az utolsó el?tti nagydíj el?estéjén, az els? és a második rajthelyen osztoznak. Faubel feltámadt az els? nap botladozása és 31. összetett pozíciója után, amire, magunk közt szólva, er?sen számítani lehetett. Talmácsi második, ami sokat elárul az RS versenyképességér?l. Ez az id?mér? kettejükr?l szólt, ahogy az idei bajnokság is. Száraz pálya, párás meleg id?, ahogy az maláj téjékon megszokott. A körid?k fordulóról fordulóra apadnak, végül a bús kép? hispán 116 ezreddel zár jobb eredménnyel, mint a mi fiunk. Marad a régi pályacsúcs, ami egyben azt is jelzi, hogy az új borítás még nem tapad eléggé.

Tartogat azonban szépecskén meglepetést is az els? sor: a harmadik rajthely például mindjárt Sandro Corteséé, aki ereiben olasz vérrel, zsebében német útlevéllel pályája legjobb edzéseredményét jegyzi Sepangban a tejeskávés (Caffelatte) csapat színeiben. Majd jön Pol Espargaro, szerkeszt?ségi házinyestünk egyik szeményes kedvence, aki a spanyol király pártfogoltja is. A második sor már szekundumnyi távolban: Simone Corsi, akit jöv?re a cím egyik titkos esélyeseként harangoznak be már most az olaszok (Josep Criville új csapatában kap egy Apriliát az olasz), de ott van Koyama is a KTM-mel, Pesek, a Phillip Island-i gy?z? és Joan Olive, aki szintén remek dolgokat csinált Ausztráliában. Pasini tizedik majd’ másfél mp hátránnyal… az sok. Izgatottan várjuk a folytatást.

Talmácsi Gábor ma is végig a legjobbak között volt. A szabadedzést
megnyerte, az id?mér?n pedig hajszállal maradt el a pole pozíciós helyt?l,
második lett Hector Faubel mögött. A magyar és a harmadik helyezett Cortese között már nagy az ?r, hiszen
a fiatal spanyol tehetség 7 tizedet kapott.

A világbajnoki címre esélyes magyar motorosnak az id?mér? legelején ki
kellett állnia a boxba, mert nem forgott eléggé a motorja, de ahogy
visszatért a pályára megszerezte az els? helyet. Sokáig vezetett, majd
féltávnál adott magának is több, mint fél mp-t és bejött a 2.14-es körid?
alá. Elmondása szerint talán korábban ment ki az utolsó gumicserére, és a
kvalifikáció legvégén, az utolsó gyors körében, amikor a legjobban nyomta
neki, elfogyott a gumija. (Faster)

Talmácsi Gábor nyilatkozata:

‘Készen állok a holnapi versenyre, legyen a pálya akár száraz, akár vizes.
Megvannak a beállításaink és fizikálisan is jó formában érzem magam. Maradt
bennem még egy kis tartalék, amit a versenyen mindenképpen szeretnék
odatenni. Kemény küzdelem várható, de ez idén már megszokott.’

MotoGP

Sorozatban harmadik pole-ját szerzi Dani Pedrosa, más kérdés, hogy az el?z? kett?vel nem futott messzire. Az mindenesetre meggy?z?, ahogy a spanyol srác a Michelin id?gumijaival megy. Egy körön fantasztikusan motorozik Pedró, Sepangban is – ami hiába széles, terebélyes pálya, tiszta vezetést követel meg. De ni’, 67 ezreden belül az els? sor! Azaz Casey Stoner a második 41 ezred plusszal, a remek Marco Melandri pedig harmadik. Ebben a felállásban a nagydíj kötelez? esélyese Stoner, hiszen versenytávon elvben övé a legjobb tempó. Egyrészt a gumik, másrészt a hosszú malajziai egyenesek miatt. De majd meglátjuk. A próbák során volt egy kis z?r a Ducati elektronikájával, de ez cseppet sem tántorítja a világbajnokot, akinek a dobogó a minimális célkit?zése a hétvégére.

Ugyanezzel az elvárással megy neki a vasárnapnak Melandri is, aki csapatát dicsérte, hogy mennyire jól összerakták alá a motort. Az egyenesekben nem ? lesz a legnagyobb sztár, de kiegyensúlyozott géppel b?ven esélyes a pódiumra. A második sorban De Puniet, West és Hayden foglalhatnak helyet. A nagy vesztes egyel?re a Yamaha: ez már aligha gumiprobléma. Rossi mindent beleadva kilencedik, 589′ hátránnyal, Vermeulen és Elias mögött, Hopkins és Capirossi el?tt, de a Doki stabilan a 14. helyen tanyázott majd’ az egész tréning alatt, a végére támadt föl, már ha ezt feltámadásnak lehet hívni. Valamit azért elárul a hajrában látott javulás: azt, hogy találtak valamit… talán a versenyen egészen más arcát mutatja az M1. Rossinál amúgy sem sokat szokott számítani a rajt, nem az a típus, aki az elején nyeri meg a versenyeket.

250

A két KTM-esnek jött ki legjobban a lépés a negyedliteresek második id?mér?jén, amely lényegében a rajtfelállásról is döntött. Így aztán még kiélezettebb lehet a hajrá, és esély nyílik arra, hogy Lorenzónak egy kicsit meg kelljen izzadnia a titulusáért. Mindössze 32 ezred van Hiroshi és Mika között, vagyis valamit nagyon eltaláltak a narancssárgák. Jorge így harmadik 192′ lemaradással, és az izgalom kedvéért az els? vonalba kvalifikálja magát Dovi is… nagyon jó versenyre van kilátás – Malajziában mindenképp, és ha Lorenzót nem avatják még bajnokká ezen a hétvégén, akkor bizony Valenciában is. A spanyol gratulál a KTM-eseknek: ‘Nagyon ügyesek voltak, le a kalappal. Nem nagyon aggódom, biztonságos el?nyöm van, nyugodt lehetek.’

Andrea célja pedig az, hogy nyitva tartsa a vb-t. ‘Tudom, hogy nem lesz könny?, de nekem gy?znöm kell. A motor sokat javult az els? id?mér?höz képest, úgyhogy jó úton járunk.’ A jelszó tehát támadás. F?leg, ha esik, ami korántsem lehetetlen, hiszen az id?jósok csapadékkal fenyeget?znek vasárnapra, a fellegek pedig Dovizioso els? számú szövetségesei. Második sorban a hajrában már különösen harapós Bautista, aki majdnem összeütközött szegény pára Vazques-szel, ott van Lüthi, Barbera és Simon. A Tóth csapat nem hivatalos hírek szerint hosszabbított Hectorral, Julian Simon pedig az új KTM Repsol csapatot er?sítheti majd. Tóth Imre a 24. helyr?l rajtolhat a Maláj Nagydíjon.

125 (az els? 15)

1. Hector FAUBEL SPA APRILIA 2’13.327
2. Gabor TALMACSI HUN APRILIA 2’13.443
3. Sandro CORTESE GER APRILIA 2’14.141
4. Pol ESPARGARO SPA APRILIA 2’14.166
5. Simone CORSI ITA APRILIA 2’14.347
6. Tomoyoshi KOYAMA JPN KTM 2’14.440
7. Lukas PESEK CZE DERBI 2’14.630
8. Joan OLIVE SPA APRILIA 2’14.723
9. Pablo NIETO SPA APRILIA 2’14.738
10. Mattia PASINI ITA APRILIA 2’14.798
11. Sergio GADEA SPA APRILIA 2’14.967
12. Alexis MASBOU FRA HONDA 2’15.061
13. Nicolas TEROL SPA DERBI 2’15.385
14. Raffaele DE ROSA ITA APRILIA 2’15.476
15. Bradley SMITH GBR HONDA 2’15.635

MotoGP: a rajtrács

1. Dani PEDROSA SPA HONDA 2’01.877
2. Casey STONER AUS DUCATI 2’01.918
3. Marco MELANDRI ITA HONDA 2’01.944
4. Randy DE PUNIET FRA KAWASAKI 2’02.107
5. Anthony WEST AUS KAWASAKI 2’02.202
6. Nicky HAYDEN USA HONDA 2’02.225
7. Chris VERMEULEN AUS SUZUKI 2’02.301
8. Toni ELIAS SPA HONDA 2’02.432
9. Valentino ROSSI ITA YAMAHA 2’02.466
10. John HOPKINS USA SUZUKI 2’02.697
11. Loris CAPIROSSI ITA DUCATI 2’02.708
12. Alex BARROS BRA DUCATI 2’03.022
13. Colin EDWARDS USA YAMAHA 2’03.040
14. Shinya NAKANO JPN HONDA 2’03.233
15. Sylvain GUINTOLI FRA YAMAHA 2’03.408
16. Carlos CHECA SPA HONDA 2’03.525
17. Chaz DAVIES GBR DUCATI 2’04.197
18. Makoto TAMADA JPN YAMAHA 2’04.314
19. Nobuatsu AOKI JPN SUZUKI 2’04.604
20. Kurtis ROBERTS USA KR212V 2’05.404

250 (az els? 15)

1. Hiroshi AOYAMA JPN KTM 2’07.429
2. Mika KALLIO FIN KTM 2’07.461
3. Jorge LORENZO SPA APRILIA 2’07.621
4. Andrea DOVIZIOSO ITA HONDA 2’07.675
5. Alvaro BAUTISTA SPA APRILIA 2’07.785
6. Thomas LUTHI SWI APRILIA 2’07.939
7. Hector BARBERA SPA APRILIA 2’08.148
8. Julian SIMON SPA HONDA 2’08.496
9. Alex DE ANGELIS RSM APRILIA 2’08.745
10. Roberto LOCATELLI ITA GILERA 2’08.953
11. Marco SIMONCELLI ITA GILERA 2’09.557
12. Yuki TAKAHASHI JPN HONDA 2’09.570
13. Karel ABRAHAM CZE APRILIA 2’10.501
14. Aleix ESPARGARO SPA APRILIA 2’10.549
15. Ratthapark WILAIROT THA HONDA 2’10.587

24. Imre TOTH HUN APRILIA 2’11.596

ugrás fel