EST. 2002

Sepang: vihar döntött a rajthelyekr?l

Szakadó es?ben kezd?dött volna meg a MotoGP hivatalos id?mér?je a maláj pályán… volna, hiszen a versenybíróság döntése értelmében nem került sor a kvalifikációra. Így a szabadedzéseken mért legjobb körid?k alapján áll föl a vasárnapi rajtrács: a helyzet Rossinak kedvez, aki a helyi id? szerinti reggeli tréningen szepangi körrekordot motorozott Yamahájával. A második kocka Haydené, els? sorban a nagy favorit, Capirossi.

A biztonság pole pozícióban, hangzik a MotoGP egyik reklámszlogenje, pedig ez a szombati nap vel?s összefoglalása is lehetne. A bizarr, szürke szombati nap pályán elért eredményeit megsemmisítette a versenybíróság, a rajtrács felállásáról a három szabadedzésen jegyzett körök döntenek. Hasonló cip?ben járnak a 250-esek és a 125-ösök , nekik az egyébként hivatalos id?mér?nek számító Q1 alapján áll össze rajtsorrendjük. A vízözön délután egy óra felé érte el a sepangi ringet, az aszfalt teljesen elázott, vízátfolyások (f?leg a célegyenes utáni kanyarban), tócsák mindenhol… így aztán Rossi indulhat az élr?l. Valentino az elmúlt öt évben mindig dobogón zárt Malajziában. Hihetetlen, 2’00’605-ös kört repesztett az olasz szombat reggel edzésgumikkal. De elégedett lehet Nicky Hayden is, akinek pénteken nemigen akart jönni a jó eredmény, aztán valamelyest magára talált, de elmaradása a pole-id?t?l így is hét tized körüli. Az új helyzet segíti Pedrosát is, aki pénteken csúnyán elesett, megsérült a térde: aligha tudta volna megtartani ötödik pozícióját egy éles turnuson. A verseny nagy esélyese azonban Loris Capirossi, aki ragyogóan ment a nyitányon, aztán a második napon versenygumikkal zavart le egy félelmetes, tizen-egynéhány körös szimulációt.

A második sorból indulók f?szerephez juthatnak a vasárnapi versenyen: Kenny Roberts, a gyors felépülésben bízó Pedrosa és a támadó szellemben visszatér? Sete Gibernau a másik Ducatival. De Puniet és Hopkins mindketten a kilencedik helyezett Melandri el?l vághatnak neki a futamnak, majd jön a sepangi pályával még mindig hadilábon álló Stoner.

MotoGP, a rajtrács összetétele

1. Valentino ROSSI ITA YAMAHA 2’00.605
2. Nicky HAYDEN USA HONDA 2’01.043
3. Loris CAPIROSSI ITA DUCATI 2’01.167
4. Kenny ROBERTS JR USA KR211V 2’01.898
5. Dani PEDROSA SPA HONDA 2’02.021
6. Sete GIBERNAU SPA DUCATI 2’02.181
7. Randy DE PUNIET FRA KAWASAKI 2’02.313
8. John HOPKINS USA SUZUKI 2’02.453
9. Marco MELANDRI ITA HONDA 2’02.560
10. Casey STONER AUS HONDA 2’03.171
11. Colin EDWARDS USA YAMAHA 2’02.800
12. Shinya NAKANO JPN KAWASAKI 2’02.832
13. Makoto TAMADA JPN HONDA 2’02.918
14. Toni ELIAS SPA HONDA 2’03.102
15. Carlos CHECA SPA YAMAHA 2’03.123
16. Chris VERMEULEN AUS SUZUKI 2’03.285
17. Alex HOFMANN GER DUCATI 2’04.706
18. James ELLISON GBR YAMAHA 2’05.023
19. Jose Luis CARDOSO SPA DUCATI 2’05.958

A negyed literesek számára is a korábban pályán elért id?k a mérvadóak: ennek megfelel?en a pole Hector Barberáé, a második helyr?l pedig csapattársa, a vb-éllovas Jorge Lorenzo indulhat, aki viszont a rajt-összeállításba bele nem számító szombati szabadedzésen a leggyorsabb volt. Els? soros Hiroshi Aoyama a KTM-mel és a Team Tóth képviseletében Roberto Locatelli is! Dovizioso a második sorba szorult, De Angelis, Shuei Aoyama és a kolumbiai Martin Cardenas rajtolhatnak el mell?le.

A Team Toth olasz versenyz?je, Roberto Locatelli a vasárnapi versenyen az els? sor negydik helyér?l vághat neki a Maláj Nagydíjnak. A 250-es pilóták még rosszabbul jártak, mint a 125-ösök, mert ?k már a délel?tti szabadedzést sem tudták befejezni az es? miatt. Az id?mér?t pedig meg sem tudták tartani, mert a hatalmas víz miatt a rendez?k törölték a tréninget. Így itt is a pénteki kvalifikáció alapján rajtolnak a versenyz?k, ami Loca esetében a negyedik helyet jelenti.

‘Sajnálom, hogy elmaradtak a mai edzések, de szerencsére pénteken már sikerült jól beállítani a motoromat, és a negyedik hellyel is elégedett vagyok. Az es? még holnap is megkavarhatja a kártyákat, de fel?lem akár eshet is, nekem nem okoz gondot, ha vízen kell menni.’

250: a rajtrács összetétele

1. Hector BARBERA SPA APRILIA 2’08.266
2. Jorge LORENZO
SPA APRILIA 2’08.404
3. Hiroshi AOYAMA
JPN KTM 2’08.556
4. Roberto LOCATELLI
ITA APRILIA 2’08.902
5. Andrea DOVIZIOSO
ITA HONDA 2’08.945
6. Alex DE ANGELIS
RSM APRILIA 2’09.104
7. Shuhei AOYAMA
JPN HONDA 2’09.414
8. Martin CARDENAS
COL HONDA 2’09.415
9. Yuki TAKAHASHI
JPN HONDA 2’09.583
10. Sylvain GUINTOLI
FRA APRILIA 2’09.769
11. Manuel POGGIALI
RSM KTM 2’10.045
12. Marco SIMONCELLI
ITA GILERA 2’10.331
13. Aleix ESPARGARO
SPA HONDA 2’10.646
14. Dirk HEIDOLF
GER APRILIA 2’11.186
15. Jakub SMRZ
CZE APRILIA 2’11.749
16. Arturo TIZON
SPA HONDA 2’12.151
17. Andrea BALLERINI
ITA APRILIA 2’12.275
18. Jordi CARCHANO
SPA APRILIA 2’12.598
19. Fabricio PERREN
ARG HONDA 2’12.907
20. Jules CLUZEL
FRA APRILIA 2’13.665
21. Luca MORELLI
ITA APRILIA 2’14.340
22. Taro SEKIGUCHI
JPN APRILIA 2’15.690

Id?n túl
Chin Feng HO
CHN APRILIA 2’17.417
Alessio PALUMBO
ITA APRILIA 2’18.945
Rong Zai SU
CHN APRILIA 2’19.247
Anthony WEST
AUS APRILIA 2’31.900
Arnaud VINCENT
FRA HONDA 3’13.447
Alex BALDOLINI
ITA APRILIA

Az egyenlít?i zuhé nem kímélte meg a 125-ösöket sem: néhány h?s, mint Lai vagy Corsi megpróbáltak kimerészkedni a pályára, és azonos tapasztalatokról számoltak be: lehetetlenség rajta menni, még lassan is nagyon veszélyes: ‘mintha jégen mennénk, egyenesben is ide-oda vet?dik a motor és semmit sem látni’, mondta Corsi. A legkisebb osztály pilótái is az el?z? napi tabella alapján rajtolnak tehát el, azaz Bautista az els? Kallióval, Pasinivel és Olive-vel az els? sorban. Talmácsinak nem igazán jött jól a vihar, így maradt 12., amit esetleg egy jó rajttal ki lehet majd javítani. Tóth Imi viszont a Q1-en az els? húszban végzett, így tulajdonképpen örülhet a 19. pozíciónak

Senki nem számított ilyen id?járásra a második napon Malajziában. A szabadedzés még rendben lezajlott a 125-ös mez?nyében, Talma 11. helyen végzett. Az id?mér?n azonban leszakadt az ég. Akkora vízmennyiség állt a pályán, hogy a versenyz?k ki sem jöttek a boxból, így maradtak a tegnapi eredmények.

Talmáéknak ugyan vannak es?s pályára is motorbeállításaik, de sajnos nem tudták tesztelni élesben, ami mindenképpen el?nyös lenne, ha a futam vizes pályán történne. Remélhet?leg holnap a warm up-on még lesz lehet?ségük kipróbálni a beállításokat

Talmácsi Gábor nyilatkozata:

„ Nem is emlékszem, mikor láttam ekkora es?t az utóbbi id?ben . Vannak ugyan es?s beállításaink, de ezeket nem tudtuk kipróbálni. Értelmetlen lett volna kimenni ilyen id?ben a pályára. ”

Malájziában bejött az id?jósok el?rejelzése. A délel?tti szabadedzést még száraz pályán futották a versenyz?k, de Imi motorjának beállításai nem sikerültek jól. A gép kell?en gyors volt, de túl er?s volt a motorfék, amit?l nem tudott lendületesen motorozni, így hét tizeddel lassabb id?t futott, mint a pénteki napon. Emiatt nagyon fontos lett volna a második id?mér?, de sajnos leszakadt az es?, és ha itt esik, akkor az özönvízszer?en érkezik. 20 centis víz állt a pályán, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette a motorozást. Így az els? id?mér? edzés alapján rajtol majd a mez?ny, ami azt jelenti, hogy Imi a 19. helyr?l vághat neki a versenynek.

Nagy kérdés, hogy vasárnap esik-e az es?, de az biztos, hogy a holnapi warm-up edzésnek komoly jelent?sége van a csapat számára, mert még nem találták meg a motor optimális beállításait és még nem döntötték el, milyen gumit használ majd Imi a futamon.

Tóth Imi #45:

‘Nagyon rosszkor jött ez az es?, a délel?tti edzésen nem sikerült tökéletesen beállítani a motoromat, ezért az id?mér? nagyon fontos lett volna számunkra, így ha holnap száraz id? lesz minden a reggeli bemelegít? edzésre marad. Teszteltem volna egy gumit is, hogy megnézzük, kibírná-e a futam 19 körét. A 19. hellyel elégedett vagyok, de minden azon múlik, hogy be tudjuk-e hangolni a versenyre az Apriliát.’

125: a rajtrács összetétele

1. Alvaro BAUTISTA SPA APRILIA 2’12.846
2. Mika KALLIO
FIN KTM 2’13.974
3. Mattia PASINI
ITA APRILIA 2’14.121
4. Joan OLIVE
SPA APRILIA 2’14.681
5. Hector FAUBEL
SPA APRILIA 2’14.711
6. Nicolas TEROL
SPA DERBI 2’14.964
7. Lukas PESEK
CZE DERBI 2’15.043
8. Fabrizio LAI
ITA HONDA 2’15.078
9. Tomoyoshi KOYAMA
JPN MALAGUTI 2’15.394
10. Sandro CORTESE
GER HONDA 2’15.402
11. Julian SIMON
SPA KTM 2’15.424
12. Gabor TALMACSI
HUN HONDA 2’15.517
13. Pablo NIETO
SPA APRILIA 2’15.796
14. Raffaele DE ROSA
ITA APRILIA 2’15.843
15. Sergio GADEA
SPA APRILIA 2’15.887
16. Thomas LUTHI
SWI HONDA 2’16.078
17. Alexis MASBOU
FRA MALAGUTI 2’16.179
18. Lorenzo ZANETTI
ITA APRILIA 2’16.358
19. Imre TOTH
HUN APRILIA 2’16.362
20. Simone CORSI
ITA GILERA 2’16.497
21. Mike DI MEGLIO
FRA HONDA 2’16.569
22. Stefan BRADL
GER KTM 2’16.577
23. Federico SANDI
ITA APRILIA 2’16.614
24. Pol ESPARGARO
SPA DERBI 2’16.831
25. Roberto TAMBURINI
ITA APRILIA 2’16.933
26. Esteve RABAT
SPA HONDA 2’17.032
27. Michele PIRRO
ITA HONDA 2’17.185
28. Karel ABRAHAM
CZE APRILIA 2’17.351
29. Manuel HERNANDEZ
SPA APRILIA 2’17.384
30. Andrea IANNONE
ITA APRILIA 2’17.834
31. Michael RANSEDER
AUT KTM 2’18.111
32. Dino LOMBARDI
ITA APRILIA 2’18.601
33. Michele CONTI
ITA HONDA 2’18.684
34. Vincent BRAILLARD
SWI APRILIA 2’18.776
35. Joey LITJENS
NED HONDA 2’18.960
36. Simone GROTZKYJ
ITA APRILIA 2’19.177
37. Doni Tata PRADITA
INA YAMAHA 2’19.289
38. Roberto LACALENDOLA
ITA APRILIA 2’19.945

ugrás fel