EST. 2002

Sete Gibernau egy századdal maradt le a MotoGP dobogójáról.

Az idény nyolcadik dobogójára egy századmásodperc híján nem a spanyol, hanem
Loris Capirossi
állt.

Pedig Sete dobogósként fordult be az utolsó kanyarba, biztosan maga
mögött tudva a Ducatit. Azzal azonban nem számolt, hogy az ex-világbajnok a
lehet? legjobb ívben veszi be a végs? kanyart, és a lehet? legjobb ütemben nyúl
a gázhoz. Aztán történt, ami történt: Capirossi jobb vonalban fordult a célegyenesbe,
és elhappolta a harmadik helyet a jó spanyoltól.

A végeredmény ökölcsapásként érte a Honda versenyz?jét. Az Estoril utolsó méterein
történtekkel ugyanis további 3 pontot veszített Rossival szemben, aki
viszont úgy t?nik, magára talált: sorozatban második nagydíját nyerte meg, és
tizenhetedszer állt dobogóra. El?nye jelenleg 46 pont, ami majd – két verseny
megnyeréséért járó pontösszeggel ér fel. Szertefoszlani látszanak az idei bajnoki
remények?

Itt közöljük a harmincéves pilóta, és a csapatf?nök Fausto
Gresini versenyt követ? nyilatkozatait:

‘Igazán kár, mert a futam éppolyan jól ment, mint az edzés. Akadt egy
kisebb m?szaki probléma, amit nem tudtunk teljesen megoldani. Jó formában és
feltölt?dötten érkeztem Estorilba
, készen arra, hogy véget vessek annak
a szerencsétlenség-sorozatnak, ami nekem mindig is volt Portugáliában. Aztán
negyedik lettem. Ezután leülünk a m?szakiakkal, és nekiállunk analizálni a problémát.
Mindennek ellenére nem adom fel, és koncentrálni fogok az elkövetkezend? futamokon.
Jó évadot él meg a csapat, és így szeretnénk folytatni.’

‘Nem voltunk olyan állapotban, hogy megnyerjük a versenyt. Túl sok id?t
elvesztegettünk az edzések alatt, és nem tudtunk pár valóban alapvet? dolgot
kipróbálni. Kár a dobogóért, de hát a játék ilyen. Nagyszer? nagydíj volt,
és jó morállal nézünk a következ?k elébe.’

ugrás fel