EST. 2002

SM OB Kecskemét

Egy megszokott, izgalmas supermoto-hétvégének indult, mégse maradt „nyugodt” és zökkenőmentes a supermoto országos-bajnokság hatodik fordulója, melyet szeptember 17-én rendeztek Kecskeméten, a gokart pályán. Az eredeti aszfaltcsíkról két helyen is kiterelték a fűre a mezőnyt, ezzel az összesen 1300 méter hosszú pályát 400 méternyi, éles kanyarokkal és szinteltolással is tűzdelt off-road szakasz tette változatossá.

Az edzések alatt a pályán belül zavartalanul folyt a harc a másodpercekért, míg a pályán kívül a szeszélyes áramellátással kellett küzdeni, amitől a legváratlanabb pillanatokban állt le az időmérő rendszer, némult el a hangosító berendezés, és szakadt meg az internet kapcsolat, amin keresztül egy lelkes csapat élőben szerette volna közvetíteni a weben a versenyt. Az időmérést sikerült megoldani, hiszen a Majos-csapat mindenre felkészült backup-pal dolgozik, a webTV-s műsort viszont az időjárás is szabotálta, mivel a csalóka jó idő mellett erős szél fújt, amiben nem tudott felszállni a különleges légifelvételeket készítő kis modell-helikopter. Ezúttal az ebédszünetben sem csendesedett el a helyszín: a pályát Mókus vette birtokába és lélegzetelállító streetfighter-showt mutatott be a teljes gépparkján.

A KTM Junior Kupában Horváth László nem csak kategóriát duplázott azzal, hogy új Shercojával Openben is indult, de eredményt is, hiszen a „kincstári” KTM-mel mindkét junior futamot nyerte. Ehhez az első futamban nagyban hozzájárult a kezdeti kis kavarodás, de a többiek hibázásai után visszaállt a szokásos rend, vagyis Lacika mögött Holdonner Norbert, majd Kovács Zsolt futott be. A második futamban többen is esélyesek voltak a második helyre, és amikor a kockás zászló közbeszólt, a Varga Pál, Kovács Zsolt, Holdonner volt a sorrend.

A superquadok 12 fős összevont mezőnyének versenyeit meglepő fordulatok tarkították. Az előző, szegedi fordulóról még kitartott a gőz – és valószínűleg a szezon végéig kitart – az SQ2-es Kovács-Linninger párharcban, ezúttal viszont új szereplőkkel gazdagodott a történet. Az első futamban a rajtál élre álló SQ1-es Bedő Tamást (Honda) az SQ2 kategóriában induló Kovács Krisztián (Honda) vette kitartóan üldözőbe, őt pedig Somfai Mátyás (BM) kergette. Kikit jó pár körön át tartotta maga mögött Bedő, de egy óvatlan pillanatban sikerült elszöknie mellette. Linninger Patrick (Polaris) kicsit elmaradt a rajtnál és fokozatosan mászott rá az élmezőny nyakára, de Somfait több körön keresztül nem tudta megelőzni. Mindketten a saját géposztályukon belüli ellenfélre hajtottak, Somfai a már előtte haladó Bedőre és Linninger a távolodó Kovácsra, akinek a közvetlen támadáshoz nyilvánvalóan útban volt a nagykategóriás páros. A sorrend a leintésig változatlan maradt, a parázs összecsapás Paci és Matyi között kigurult a pályáról a depóba, hogy némi szóváltás után inkább a következő futamra vigyék át az indulatokat.

A másik hangulati véglet Bedő Rozi volt, Tomi anyukája, aki földöntúli örömben úszott fia nagyszerű teljesítménye láttán – ekkor még nem is tudta, hogy a második futam is hasonlóan eredményes lesz számukra. A következő rajtból hamar mindenki a „helyére” került, megtalálva a súlycsoportjának megfelelő vetélytársat. Kiki ismét az élre állt és körről-körre növelte előnyét Patrick előtt, aki ugyan mindent megtett, hogy befogja. A nyomukban, fokozatosan lemaradva Bedő Tomi igyekezett tartani a tempót, de a világért se adta volna át helyét az őt üldöző Kunkli Tivadarnak (Yamaha). A két futam összetett értékelése alapján SQ1-ben Bedő Tamás, Kunkli Tivadar, Somfai Mátyás, míg SQ2-ben Kovács Krisztián, Linninger Patrick, Kovács Richárd (Suzuki) lett a legjobb hármas. A superquad versenyek legjelentősebb momentumaként talán mégis az könyvelhető el, hogy a tavaszi súlyos balesete után itt lépett először újra az SM OB pályájára Papp Tomi (Suzuki), és a hosszú kihagyás után egy 10. és egy 9. helyezést ért el.

Az utánpótlás kategóriában ahhoz képest, hogy a crossból átlátogató Hényel Ágoston saját bevallása szerint először próbálta versenykörülmények között a 450-es Yamahát és „még bénázik” vele, elég nagy fejtörést okozott a többieknek, hogy hogyan kéne utolérni, főleg megelőzni. Ez is csak Varga Oszkárnak (KTM) sikerült a második futamban. Így a végső pontozás alapján Varga az első, Hényel a második. Az UP Open bajnokságot jelenleg vezető Bohács Róbertnek (KTM) valahogy nem sikerült összhangba kerülni a gépével, a narancssárga vasparipa folyton ledobta magáról, amint jobb pozícióba kerültek, de végül mégis sikerült feljutnia a dobogó harmadik fokára. A három-három UP125-ös és UP85-ös versenyző közül 125-ben Holdonner Norbert, 85-ben Ónódi Benjámin volt a legeredményesebb.

A nap kiemelt eseményei a Prestige-Open versenyek voltak. Noha az első futam eléggé egyhangúra sikeredett, a második bőven kárpótolt izgalmakkal minden korábbi nyugodtabb pillanatért. Először Kökényesi György (Yamaha) fölényes rajt-cél győzelmet aratott, jóval mögötte a román Gagyi Péter (Honda) ért célba, őket meg a pleveni csapat-EB óta nagyon összeszokott Lánczi Sándor (Yamaha) és Tóth Ádám (Suzuki) párosa követte. Másodjára viszont hajmeresztő dolgoknak lehettünk szemtanúi a rajtnál. A hosszú szünet után ismét előkerülő Molnár Tamás (Honda) – aki az első futamban el se indult – a rajt utáni tülekedésben egyszerűen kirakta Kiskökényt, majd néhány környi vezetés után kiállt. Ha ezt próbatételként szánták a többszörös magyar bajnoknak, akkor elmondhatjuk, hogy helytállt.

Mire a lefulladt Yamahát újraindította már majd’ az egész mezőny elhúzott mellette, de a 15 perc plussz két kört maximálisan kihasználva, a motorját és saját magát is képességeik legvégső határáig hajszolva, félelmetes iramban vetette magát az elveszettnek tűnő elsőség után. A kaotikus jelenet nevető harmadikja Gagyi volt, ám ő sem ringatta magát illúziókba a könnyen jött nyertes pozícióban, hanem inkább hajmeresztő gyorsaságis stílusában igyekezett méterenként növelni előnyét. Az őrült hajszának a kockás zászló vetett véget, s addigra Kiskökény még a második helyét minden erejével védő Benner Zsoltot (KTM) is maga mögé utasította – Gyagyi már nem lett meg. A negyedikként befutó Tóth Ádám viszont ezzel az összetett harmadiknak minősítette magát. A hétvége legjobb Open versenyzője vitathatatlanul Lánczi Sándor volt, ellenben a második helyért vérre menő küzdelmet folytatott Sinka Tibor (KTM) és Vermes Sándor (KTM), amibe még Adorján Zoltán (Kawasaki) is beleszólt néha. A csata Sinka javára dőlt el, de Vermes még a táv több mint felén át haldokló motorjával is nehezen adta meg magát.

A supermoto országos-bajnokság következő és sok tekintetben mindent eldöntő zárófordulójára 2006. november 11-12-én kerül sor a nyirádi rallycross pálya vörös porondján. Nyugodtan még Kökényesi sem ülhet a babérjain, mivel a nemzetközi értékeléssel ellentétben a hazai Prestige bajnokságban nincs több mint 50 pontos előnye Tóth Ádám előtt, míg Ádám biztos második Bennerrel szemben. Az Open kategóriában Sinka Tibornak nagyon kell ügyelnie a bajnoki pozíciójára, ha Lánczi így folytatja supermoto pályafutását, és Koczka Tamás (KTM) végképp nem lehet nyugodt harmadik, mivel Vermes Sanya mindössze egy ponttal áll mögötte. A quadoknál mindkét géposztályban szinte bármi elképzelhető, hiszen ahogy azt év közben láthattuk, az időjárás és a technika ördöge itt különösen hatékonyan szól bele az eredmények alakulásába, amitől aztán a most 10-15 pontos hézagok egy pillanat alatt beforrhatnak vagy akár kétszeresükre is nőhetnek. SQ1-ben a Bedő-Kunkli-Somfai trió, míg SQ2-ben a Kiki-Linninger duó vetélkedését zárja majd le 2006-ra végérvényesen a november 12-i állás. Kíváncsian várjuk…

További információ: www.supermot.hu

Szöveg és fotó: Lukácsy Fanni

ugrás fel