EST. 2002

SM OB, Vyskov: Jól ment a magyaroknak

Szöveg: Lukácsy Fanni Fotó: Motomax

Május utolsó szombatján, a csehországi Vyskov melletti repül?téren került megrendezésre az összevont Szlovák-Cseh Supermoto Bajnokság harmadik fordulója. A nemzetközi eseményen Magyarországot a Bencsik Dániel (Yamaha), Ónódi Benjámin (KTM), és Kecskeméti Márk (KTM) alkotta fiatal trió képviselte.

A verseny több tekintetben bizonyult kihívásnak, és folyamatosan foglalkoztatott versenyz?t, szerel?t, edz?t egyaránt. A pálya a repül?tér durva betonos kifutójának egy szakaszán és a körülötte lév? füves terülteken volt kit?zve, az off-roadon endurocrossra hajazó nyomvonallal és supercrossos merészség? akadályokkal. A szombat délel?tti edzések alatt végig szakadt az es?, amit?l az eredetileg kialakított terep annyira felázott, hogy végül kivették, helyette viszont beszerkesztettek egy minimális földes átköt? részt két kanyarral két betondarab között. Ez pont arra volt jó, hogy sáros legyen utána a beton, a motorok, és versenyz?k is fülig. A reszel?s beton viszont vizesen is jól fogott, így megtartotta a gyors, jó ritmusú jellegét, a dinamikus visszafordítókkal és hosszú egyenesekkel.


http://www.motorinfo.hu/sporthirek/mx/2009/03/30/mxgp_faenza_pancsolas/

Bencsik Dani

Az id?mér? edzéseket tehát es?ben futották. A népes, 28 f?s Open mez?nyben Ónódi Beni magabiztosan szerezte meg a Pole Pozíciót, Bencsik Dani pedig a hetedik rajtkockára kvalifikálta magát. Ha ez az eredmény önmagában nem volna elég, hozzáteszem, hogy ezt egy olyan er?s mez?nyben érték el a fiúk, ahol korábbi cseh és szlovák bajnokok indultak, és a 3-7. pozícióra egy másodpercen belül voltak a versenyz?k. Például az a TM-es Jan Vodochodsky rajtolhatott a hatodik helyr?l – két tizeddel Dani el?tt –, aki 2005-ben Kökényesi Györggyel harcolt az Európa bajnoki címért, majd még több éven át folytatta az EB-s pályafutását. Ráadásul Bencsiknek ez az els? szezon a 450 cc-s motorral. Kecskeméti Márk, a szintén szlovák és cseh mestereket összegy?jt? Prestige osztályban, egyetlen magyarként az ötödik legjobb id?t futotta.


http://www.motorinfo.hu/sporthirek/mx/2009/03/30/mxgp_faenza_pancsolas/

Ónódi Benjámin

A még es?t sejtet? els? Open futam Ónódi Beninek kétségbevonhatatlan rajt-cél gy?zelmet hozott. Bencsik Dani jó rajtot vett, és feljött a hatodik helyre, amit a futam végéig jól tartott, de egy lekörözött versenyz? kikerülésekor elesett néhány körrel a leintés el?tt. Mire újra nekiindult, már ketten megel?zték, és nem maradt lehet?sége felzárkózni, viszont ügyesen védte magát nyolcadikként az üldöz?k elöl. A két magyar fiú motorozása azért is volt különleges, mert edz?jük, Kiskökény javaslatára egyedül ?k mentek fel közvetlen az es? után slick-kel, mindenki más es?gumit szerelt. Az eleinte kicsit keménynek bizonyuló keverékkel a sáros off-roadnál kellett vigyázni, de megérte az odafigyelés, mert a többiek es?cucca szépen elmelegedett, ahogy felszáradt a pálya, és el?ny lett a slickb?l.


http://www.motorinfo.hu/sporthirek/mx/2009/03/30/mxgp_faenza_pancsolas/

Kecskeméti Márk

A második futamban már teljesen száraz pálya és napsütés várta a versenyz?ket. Az ideális körülmények között Ónódi megismételte az els? gondtalan, gy?ztes befutót. Bencsik viszont kevésbé kapta el a rajtot, és 14-ként fordult. Legjobb tudása szerint, bravúrosan zárkózott fel, de a 650-es Husaberggel versenyz? Vaclav Smid-et (SK) több körön át nem bírta megel?zni. Ezen a feltartóztatáson Dani kell?en felidegesítette magát, és egy el?zési próbánál el is esett. Az újra feltörekvéssel megint nagyot harcolt a sz?k, alig el?zhet? pályán, és tizedikként intették le. Ez összetettben a 9. helyre lett neki elég.


http://www.motorinfo.hu/sporthirek/mx/2009/03/30/mxgp_faenza_pancsolas/

Küzdelem

Prestige-ben Kecskeméti Márk az els? futamot az ötödik rajtkockáról a rajtegyenes után a hetedik helyen folytatta, majd sikerült visszaküzdenie magát a már az id?mér?n kiérdemelt ötödik helyre. A második futamban már profibban, harmadikként hozta el a rajtot, és az els? futamban megismert csatatársak sorra kid?ltek mell?le – elestek, vagy beállt a motorjuk. Így Márkot 15 perc plusz két kör után harmadiknak intették le, amivel összetettben a negyedikként értékelték.

A következ? bajnoki forduló a magyar supermoto OB negyedik összecsapása lesz június 28-án Dunaszerdahelyen (SK), közösen a szlovák supermoto bajnoksággal. A nemzetközi versenyben újra fellépnek a szlovák és cseh versenyz?k, de ezúttal a teljes magyar mez?ny áll ki ellenük.

ugrás fel