EST. 2002

Somosi Alexander és Bódis Ricsi is pontszerzéssel zárta az évet

A Talmácsi Racing 14 éves magyar tehetsége, Somosi Alexander pontszerzéssel zárta az FIM Superbike Világbajnokság hivatalos utánpótlás-szériájaként futó European Junior Cup 2014-es évadát, miután a Magny-Cours-i záró futamon, élete els? es?s versenyén a 14. helyen végzett.

Alexander idén év közben, a misanói forduló alkalmával csatlakozott be a sorozatba, mivel ekkor töltötte be az induláshoz szükséges alsó korhatárt, 14. életévét. Második versenyén, Portimaóban már a 15. helyen ért célba, amivel a sorozat történetének legfiatalabb pontszerz?je lett. A mostani záró fordulón ezt fejelte meg egy 14. hellyel, így összesen három ponttal zárta élete els? nemzetközi idényét. A versenyhétvégék alkalmával rengeteget tanult és fejl?dött, és ezen az úton szeretne haladni tovább felfelé.

„Ez volt Alexander élete els? es?s versenye. Otthon ugyan gyakorolt már ilyen körülmények között, de egy verseny mindig más, ezért arra kértem fejezze be a versenyt, hogy minél több tapasztalatot tudjon gy?jteni. Ezt a kérést ? megfogadta, és egy darabban célba hozta a motort a 14. helyen, így pontszerzéssel búcsúztattuk az évet. A tempója még elmaradt az elvártaktól, kell még gyakorolnunk es?ben, de így els?re nagyon jól megoldotta ezt a feladatot, ezért büszkék vagyunk rá. Összességében egy jó zárása volt az a hétvége az idei évnek, készülünk a következ? idény megmérettetéseire” – mondta Talmácsi Gábor csapatf?nök els? Alexanderrel közös évükr?l.

„Nagyon nagy kihívás volt számomra ez a verseny, mert tényleg nagyon nehéz es?ben motorozni. A versenyt megel?z?en összesen egyszer mentem eddig életemben es?ben, de az is egy otthoni edzésen volt, úgyhogy Gábor tanácsának megfelel?en els?sorban a tapasztalatszerzés céljával álltam most rajthoz. Örülök, hogy célba értem, és sikerült pontszerzéssel zárnom az évet. Úgy gondolom, ez az idény jó volt arra, hogy beleszokjak a nemzetközi mez?nybe, és szerintem sokat sikerült fejl?dnöm. Köszönöm a csapatnak a lehet?séget és az egész éves munkát, mostantól együtt készülünk tovább az új év kihívásaira” – nyilatkozta Alexander a futamot követ?en.

Somosi-Alexander-European-Junior-Cup-2014-Magny-Cours

A Magny-Cours-i hétvége keretében szombaton zárult a FIM Superstock 600-as Európa-bajnokság is, ahol a Talmácsi Racing révén két versenyz?ért, az olasz Alessandro Zacconéért, és a magyar Bódis Richárdért izgulhattunk. A verseny kaotikus és szokatlan forgatókönyv szerint zajlott, tömegbukás, piros zászló és újraindítás is volt a „programban”, ami végül sikerrel zárult a magyar fiú számára.

A délel?tti id?mér? edzést a Talmácsi Racing 15 éves olasz pilótája, Alessandro Zaccone a 14. míg a 19 éves magyar Bódis Richárd a 21. helyen zárta, így kés? délután ebb?l a pozícióból várhatták az év utolsó futamának rajtját, ami többek számára is sokáig emlékezetes marad, hiszen egy hajmereszt? tömegbukás borzolta a kedélyeket, melynek során több motor és pilóta is megsérült.

A bukást Zaccone ki tudta kerülni, Ricsi viszont nem, így az ? motorján több elem is kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett. Ha száz százalékosan megjavítani nem is tudta, de az újraindításra versenykész állapotba hozta a csapat Ricsi motorját, amit az új rajtot követ?en fantasztikus felzárkózással hálált meg, és a 21. helyr?l a 13.-ra jött el?re a leintésig, az így megszerzett pontoknak köszönhet?en pedig a 14. helyen zárta a bajnokságot.

Zaccone kevésbé volt szerencsés. Hiába startolt jól és lépett el?re körr?l körre, egyik vetélytársa kiütötte alóla a motort. Az esésnél az olasz ifjonc a vállát is megütötte, de csontja szerencsére nem tört. ? ezt az idényt olasz bajnokként a 20. helyen zárta az Európa-bajnokságban.

Talmácsi Gábor csapatf?nök így látta az eseményeket: „Eléggé ?rült egy versenyünk volt. Ricsi nagyot ment az újraindítás után, annak ellenére, hogy a motort nem tudtuk száz százalékos állapotba hozni az esést követ?en. A maximumot teljesítette, amit onnan hátulról ebben a helyzetben lehetett, úgyhogy büszke vagyok rá. Zaccone is nagyon jól ment, a bukásról pedig nem tehetett. Félig sikerült csak jól számunkra ez a verseny, mert többre számítottunk és több is volt benne, de a küls? körülmények most tényleg nagyon balszerencsésen alakultak. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ez a pálya nem igazán fekszik a Hondáknak, ráadásul a többi motor közül volt néhány felt?n?en gyors az egyenesekben, többet jelenleg is vizsgálnak közülük. Mi mindig a szabályok adta játékszabályokon belül mozgunk, de most valamilyen oknál fogva hirtelen jelent?s mértékben megnövekedtek a motorok közötti különbségek, amit nem értünk. Gratulálok a csapatnak az idei évhez, és köszönöm mindenkinek az elvégzett munkát. Úgy gondolom, rengeteg tapasztalatot szereztünk idén együtt, sok minden letisztult, így minden adott ahhoz, hogy jöv?re egy még eredményesebb szezont fussunk.”

Bodis-Richard-Magny-Cours-2014-FIM-Superstock-600

„Hihetetlenül balszerencsés futamunk volt. Egy másik pilóta kiütötte alólam a motort, és sajnos semmit nem tehettem, hogy elkerüljem a bukást. Nagyon csalódott vagyok, hogy így alakult, mert úgy érzem, ha ez nincs, akkor a dobogón végeztem volna az év utolsó futamán. Összességében nagyon pozitívan értékelem ezt az évet, a csapat tökéletes munkát végzett minden hétvégén. Egészen biztos vagyok abban, hogy a következ? szezonban még er?sebben térhetünk vissza” – mondta a versenyb?l kiesett Alessandro Zaccone.

Bódis Richárd elégedett és bizakodó a jöv?t illet?en. „Nagyon kemény hétvégén vagyok túl, viszont éppen ezért nagyon sok értékes tapasztalattal gazdagodtam. Az elején nagyon nehezen lendültünk bele, utána viszont két lépcs?fokonként ugráltam felfelé, és dolgoztam le a hátrányomat a többiekkel szemben. 25-en voltunk két másodpercen belül, úgyhogy elképeszt?en sokat számított minden apró tized. A futamon magabiztosan rajtoltam el, tudtam, hogy er?b?l képesnek kell lennem felérni a pontszerz? helyekre. Aztán jött egy tömegbukás, kiütötték a kezemb?l a motort, átmentem az egyik vetélytársamon, majd elestem, és a motorom több eleme is megsérült. Az újraindítás után 110 fok volt a víz h?mérséklete, ami iszonyatosan sok, és már az elején sokat veszített erejéb?l a motor, de nem adtam fel, csak jöttem, jöttem el?re. Páran el is estek el?ttem, de nem ennek köszönhetem, hogy végül felértem a pontszerz?k közé, hiszen nagyon kemény csatákban vívtam ki magamnak a 13. helyet. Köszönöm a szerel?inknek a gyors és szakszer? munkát, (Talmácsi) Gábornak és a csapatnak a sok-sok idei segítséget, az otthoniaknak pedig a biztatást. Csapattársamnak jobbulást kívánok, és készülünk a következ? évre, amikor még magasabbra fogjuk helyezni a lécet magunknak.”

Forrás: Talmácsi Racing

ugrás fel