EST. 2002

Supermoto EB, Kula

Egy sikeres, ámde rendkívül csapadékos tavalyi debütálás után idén ismét a szerbiai Kula gokartpályája lett a Supermoto és Superquad Európa-bajnokság egyik állomása. A rendez? minden részlethez „just like last year” ragaszkodott az esemény dátumát kivéve – szeptember helyett június –, hogy esetleg a pálya melletti tavacska és szabadid?park adta strandolási lehet?ségeket is kihasználhassák a verseny résztvev?i. Hát, nem is az ?szi es?víz csurgott a hátunkon két napig a 32 fokos kánikulában!

Bár péntek éjjel egy kiadós zápor kicsit beijesztett, az végül csak arra volt elég, hogy a szombati edzések alatt nem nagyon kellett locsolással foglalkozni. A helyszínt egyébként egy az egyben úgy hagyták, ahogy tavaly volt: az 1010 m-es, csupa-kanyar pálya 324 m hosszú off-roadjának csak a második ugratóját kellett kicsit megegyengetni az újbóli használatra. Az egyetlen igazi újdonság a hatalmas sárga Dunlop kamion volt a depóban, ami a promoter és a cég közötti éves szponzori szerz?dés értelmében a kötelez?en és kizárólagosan használandó abroncsokat hozta, árulta, szerelte a supermotosoknak.

Már a szombati edzések során nyújtott teljesítményük alapján kiemelkedett a mez?nyb?l a SM450-es osztály bajnokságát nagy pontel?nnyel vezet? Beno Stern (SLO, Yamaha) és Petr Vorlicek (CZ, Suzuki), t?lük 1 másodperccel lemaradva viszont bárki következhetett az SM250-SM450 kategóriák összevont mez?nyéb?l, hiszen szinte az egész csapat 2 mp-en belül követte egymást. Vasárnap reggel a rajtfelállást eldönt? mért edzés négy legjobbjának szóló Super Pole-ra nem meglep? hát, hogy a szlovén és a cseh versenyz? jutott be, mellettük pedig az addig is épphogy harmadik Dejan Opet (CRO, Yamaha). Az igazi váratlan eredmény az olasz Riccardo Peronié volt: váratlanul esett be a legutolsó pillanatban el?z? reggel a gépátvételre (határátlépési gondokkal küszködtek, nem hoztak magukkal útlevelet…) és váratlanul esett be a mért edzés utolsó körében 250-es Husqvarnájával a 4. legjobb körid?re, elorozva ezzel Kökényesi Györgyt?l (Yamaha) az addig birtokolt „leggyorsabb 250-es” címet. A pole pozíció végül Vorliceknek járt, aki a kanyarokban szikrázva dörgölte oda mindenki orra alá a Super Pole-ban futott idejével, hogy ebben a fordulóban ? lesz a legjobb. Hogy kicsit el?re szaladjak, kés?bb mindkét futamban rajt-cél gy?zelmet aratott.

A negyed kett?kor kezd?d? els? futamra már elviselhetetlen volt a h?ség. A legkeményebb gumi is odaragadt az aszfalthoz, amíg a rajtrácson álltak a motorok. A rajt pillanata a mondóka után szabadon a „kiugrott a gombóc a fazékból” sorral írható le, az 5. rajtkockán álló Jernej Gomboc (SLO, Yamaha) frühstartja miatt, majd „utána a mez?ny motorostul”. Vorlicek fordult els?nek, mögötte Stern, Opet és Peroni de a cseh versenyz? magabiztosan tartotta pozícióját és méterr?l méterre növelte el?nyét. A futamgy?zelmét övez? kételyek elég gyorsan szertefoszlottak, amikor rögtön az els? körben Beno Stern ottfelejtette magát az off-road porába bukva, Vorlicek pedig a zavarban ügyesen el?reman?verez? Malcolm Schneider (A, KTM) el?tt b? 100 méternyi el?nnyel csúsztatott a célegyenes végén lév? kanyarba. Schneider viszont odaérve ugyanezt a mutatványt a f?szegélyen fekve fejezte be. Stern nem hagyta elúszni a dobogós helyezést, néhány körön belül visszael?zött a második helyre, de Vorliceket már nem volt esélye utolérni. A „bárki lehet harmadik” állapotot a bulgár Kalin Kulev (KTM) oldotta meg, aki el?l a rajt után hullottak ki az ellenfelek, és csak stabilan tartotta magát a kockás zászlóig. Mögötte a futam els? 250-ese Peroni, aki csak „jókor volt jó helyen” a leintésnél, mert el?tte szinte minden körben Kiskökénnyel és a 450-esekkel, a leszorítások és bukások miatt percr?l percre változó sorrendben haladtak át a célvonalon. A kiugró Gombocot végül kizárták, mert nem teljesítette a Stop&Go büntetését.

A SM250-450 második futamának rajtja hasonló volt az els?éhez: Vorlicek meglógott, utána Opet, Stern és a szintén jó rajtot vev? Peroni, míg Kiskökénynek ismét nem sikerült túl fényesen a start, újra a tömeg közepéb?l kezdhetett felmászni a 250-es osztály 25 pontjáért. Ám Vorlicek legnagyobb bánatára az élbolyból nem bukott ki senki az elején és a szlovén alattomosan ragadt rá, ahogy igyekezett volna el?nyt szerezni. Szinte ugyanaz a játék zajlott le, csak kevésbé nedves és sáros körülmények között, mint itt tavaly Ales Hlad és Johann Schruf között. A bajnoki címre esélyes két versenyz? messze elszökött a mez?nyt?l és test-test elleni harcot vívtak 15 körön keresztül az els?ségért. Többnyire Vorlicek vezetett, mert sehol nem hagyta bebújni Sternt, de amint egy pillanatra elbizonytalanodott az off-roadon, máris ott volt mellette-el?tte a yamahás, de csak néhány kanyarig mert a cseh nem hagyta magát egyszer?en kiszorítani, ? befúrta magát bármilyen kicsi résen és Stern nézhette megint közelr?l a Suzuki két kipufogóját. A befutó a Vorlicek, Stern, Opet sorrend lett. Abszolútban negyedik Peroni, ötödik Kökényesi, de ez volt a másik dráma a pályán, mert Kiskökény ugyan felküzdötte magát az olasz mögé, de rendre elesett amikor a nyomába ért. Nem baj, van még id? – gondoltuk a pálya szélén, és az utolsó körben csak Kiskökény tudja mért is nem el?zte meg egy-egy kanyarban a kis olaszt. Már az off-roadon jártak, az ugratókon egymás füle mellett repültek, és jött az utolsó éles kanyar ki a terepr?l az aszfaltra, a kockás zászló csak rájuk várt feszülten, Kiskökény beszúrt Peroni mellé, már szinte megvolt az el?zés, de egyszercsak keresztbe volt Kökényesi el?tt az olasz Husqvarnája, Gyuri rászorult a pályát szegélyez? gumikra és elcsúszott.

A bajnokság jelenlegi állása szerint SM250-ben az els? három helyezett – Peroni, Kökényesi, Vodochodsky (CZ, TM) – nagyjából 20-20 pont eltéréssel követi egymást stabilan. Az SM450 osztályban az els? kett? – Stern és Vorlicek – több mint 75 ponttal húzott el a többi résztvev?t?l, de utánuk 10 ponton belül tanyáznak négyen is a sorban – Rossle (D, Beta), Schneider, Gomboc és Havel (CZ, Suzuki) –, tehát itt még a legnagyobb jóindulattal sem mondható biztosnak semmi.

A rendkívüli izgalmakban gazdag és látványos supermoto futamokat a társ-rendezvény, a Superquad Európa-bajnokság harmadik fordulója árnyékolta be. A szombaton még kilenc nagyszer? indulót számláló quados mez?ny vasárnapra rejtélyes okokból kett?re (!) fogyatkozott. A Warm Up alatt üres pálya utalhatott volna arra is, hogy ha nem kötelez?, nem süttetik magukat az aszfalton a versenyz?k a mért edzés el?tt, de kés?bb is csak a két lengyel versenyz?, Pawel Sobczyk (Yamaha) és Grzegorz Czlapsky (Yamaha) gurult ki a depóból. Pawel még konkurencia híján sem vette félvállról a rajtfelállásért folyó „harcot” és kedvtelésb?l futott egy, még a motorosok élmez?nyébe is beill? kört. Az id?sebb Czlapsky pedig kényelmesen elfoglalhatta a második rajtkockát, de mögöttük senki sehol.

A radikális létszámcsökkenés oka a szombati kvalifikációs edzésen keresend?, amelyen az EB-re nevezett Somfai Mátyás (BM) és Bazsó Attila (Yamaha) helyett az ?ket meglátogató szurkolóik, Bucsi Attila és Tóth Demeter vett részt a versenygépekkel. Elmondásuk szerint az EB-n induló versenyz?k alkatrészért Magyarországra távoztak, de nem akartak a kvalifikációból kimaradni, ezért idén az EB-n ugyan nem résztvev?, de a magyar bajnokságból jól ismert társaik ültek helyettük a versenyre átvett quadokra, hogy fussanak nekik min?sítést. Az eseményen dolgozó bíróknak és felügyel?knek felt?nt a versenyz?kön történt változás. A nemzetközi zs?ri mély megdöbbenéssel és értetlenül állt az eset el?tt, hogy m?köd?képes géppel és egészséges versenyz?vel miért kellett ilyen, a világ bármelyik sportágának szabályaiba rémesen ütköz?, akár csalásnak min?sül? tettet elkövetni. A kis létszámra való tekintettel, ha nem vesznek részt a kvalifikáción, akkor sem zárták volna ki ?ket, a rajtfelállást pedig csak a másnapi mért edzés adja. A zs?ri a lehet? legenyhébb büntetésként a két „versenyz?” kvalifikációs idejének elvételér?l és versenyb?l való kizárásáról döntött. A döntést a magyar versenyz?k meglep?dve (?) fogadták és ultimátumként adták a zs?ri tudomására, ha nem engedi rajthoz állni Somfait és Bazsót, úgy mind a hét magyar quados kiszáll a versenyb?l. Hát, így is lett… Ezek után ítélje meg mindenki maga, hogy a bajtársiasság, a versenyszellem, a sportszer?ség, a bajnoki címért folyó harcba befektetett hatalmas energiák, stb., mint tényez?k milyen elegye hozta ki ezt az eredményt. A kvalifikáció alapján toronymagasan Sobczyk t?nt a legjobbnak: majd’ egy másodperccel volt gyorsabb a második legjobb Farkas Tamásnál (RST) és az ?t szorosan követ? Vekedel Gábornál (RST). Utánuk nagyjából egy csomóban Bed? Tamás (Honda), Ruzsa Gábor (Yamaha) és Bed? Tibor (Yamaha) körözött, és csak ?mögöttük Czlapsky.

Vasárnap reggel a lengyelek valahogy nem kaptak a szívükhöz a magyarok disszidálásán. Ennyire eredményesen még sosem utaztak 2200 km-t oda-vissza egy versenyre, hogy 50 és 44 Európa-bajnoki pontot különösebb fáradtság nélkül gy?jtsenek be. Pawel így 70 ponttal vezeti a bajnokságot, Czlapsky pedig a lista végér?l rögtön a második helyre ugrott, 10 ponttal beel?zve Somfait. A kihagyott fordulóval a Bed? testvérek, Farkas Tamás és Vekedel Gábor is maximum a harmadik helyért versenghet a hátralév? három forduló során. Arról nem is beszélve, hogy a személycserében érintettek egyébként licenc-szel rendelkez? versenyz?k, aktív résztvev?i a magyar supermoto bajnokságnak, és mint ilyenek mind a négyen számíthatnak ennek a buta ötletnek a következményeire, ami er?s kihatással lesz a hazai bajnokságban való szereplésükre: Somfai jelenleg vezet az SQ1 kategóriában, Tóth Deme épphogy csak második SQ2-ben…

A legközelebbi magyar vonatkozású supermoto esemény során ismét a szerbiai gokartpálya lesz a helyszín. Július 9-én a magyar országos-bajnokság negyedik fordulója és 2006 második Alpok-Adria fordulója kerül itt megrendezésre.

Az egyéni supermoto Európa-bajnokság most szeptemberig pihen, de csak az esemény maga, mert augusztus 5-6-án Bulgáriában, a tavaly már megismert pleveni repül?tér betonján zajlik ekkor a minden évben kiemelked? rendezvénynek számító csapat EB a háromf?s nemzeti csapatok között. A hétvége rangját emelend? a Superquad EB következ? találkozója társrendezvényként csatlakozik majd a kétkerek?ek csapat-bajnokságához. További információ: www.supermot.hu

Szöveg és fotó: Lukácsy Fanni

ugrás fel