EST. 2002

Supermoto Nyirádon

Az immáron újjáépített pályán igazán szép mez?ny gy?lt össze: négy ország (Magyarország, Svájc, Ausztria, Ciprus) közel 100 versenyz?je állt rajthoz nyolc kategóriában.

Az Európa-bajnok svájci Dani Müller magasan nyerte az els? futamot, de a másodikban a hátsó kerék defektje miatt csak az ötödik lett, így érte el végül a harmadik helyezést. A magyarok legjobbja, Ifj.
Kökényesi György egy szerencsétlen bukás után végül összetettben az ötödik helyet szerezte meg
, míg a dobogó els? két fokán osztrák versenyz?k, Heinz Hochreiter és Johann Schruf álltak. Az Open, Amat?r, Junior és a két Quad (széria és super) osztályban hatalmas harcok folytak a hazai és külföldi versenyz?k között, a kilátogató népes néz?sereg nagy örömére.

A következ? forduló a kiskunlacházi repül?téren lesz április 10-én – vasárnap -, ahova a szervez?k még több indulót várnak: az OB-vel együtt Alpok-Adria futam is lesz, ahova az Alpokat és Adriát érint? hét országból érkeznek versenyz?k. Itt fognak debütálni a quadok az Alpok-Adria sorozatban, melyek bevonásával a titkos cél az olasz és svájci quad versenyz?ket megmozgatni a nemzetközi porondon – természetesen nem a magyarok kárára, hiszen a mi quadosaink teljesen egyenrangú ellenfeleik lesznek. A kétkerek?ek mez?nyében a szokásos ?rjöngés lesz látható.

A szervez?k garantálják a jó, látványban gazdag szórakozást bármilyen id?járási körülmények között.

ugrás fel