EST. 2002

Suzuka kedvez az Aprilia pilótáinak


Miel?tt kezdetét venné április hatodikán a világbajnokság Suzukán, a MotoGp
pilótáit egy újabb egy újabb tesztre várják a japán pályán, március 31-én és
április 1-én. Colin Ewards és Noriyuki Haga azok, akik a legjobban várják, hogy
végre berobbanthassák a motorokat. Egészen véletlenül Haga és Edward együtt
nyerték meg a Nyolc Órást, a legnagyobb versenyt Japánban, 1996-ban. Edwards
még a 2001-es és 2002-es endurance versenyt is megnyerte.

“Nagy izgalommal gondolok a Suzukai versenyre – vallotta be Colin
mikor texasi ranchér?l, ahova vissza szokott vonulni, Japánba indult.

„Egyike
kedvenc pályáimnak, nagyon jól ismerem, és remélem, hogy a biztonsági változtatásoknak
nem lesz rossz hatása. Három csodálatos küzdelmet sikerület megnyernem, ha erre
gondolok, mindig elégedetten mosolygok, f?leg, mert akkori gy?ztestársam most
társam a csabaptban is. Velünk szemben pedig nem más lesz, mint Rossi e Kato
Most éppen itthon vagyok a feleségemmel, Alyssiáal és lányommal, Gracie-vel.
Nehéz lesz magukra hagynom ?ket, de részben kárpótol, hogy apám is elkísér Suzukába.A
versenyosztály egész héten dolgozott, és amint megtudtam, vannak újdonságok.
Igazán úgy érzem, hogy nagyon jó küzdelemnek lehetünk tanúi Japánban. Tudjátok,
a gy?zelemre hajtok, ez vagyok én. Amikor Edwards bácsi pályára lép a buli garantál.”.

Hagát japán rajongói suzuka oroszlánjának nevezik’

Noriyuki Haga: “Suzuka az én pályám, a barátaim mellett lakom, és rajongóim
anélkül is láthatnak, hogy repül?re kellene szállniuk! Fölösleges mondanom,
hogy innen származnak azok az emlékek, melyek motorkarrierem kezdeteire nyúlnak
vissza, a japán SBK-ban való indulásomtól a Nyolcórás futambeli gy?zelmemig.
Fölösleges mondanom, úgyis tudják, hogy ez nagy felel?sséget is jelent, a programom
zsúfolva van interjúkkal, találkozom a rajongóimmal is, és április elsején a
nagoyai Misonza Színházban jelen leszek egy Kabukin . Ez nem csak népm?vészet,
hanem az egyik legrégebbi és legnemesebb m?vészeti formák egyike hazámban. Nagy
megtiszteltetés, hogy ott lehetek a színházban, ami öt percre van otthonomtól,
mégsem volt még id?m ellátogatni ide. Ne aggódjatok, ez a sok tennivaló csak
ösztönöz a munkámban. Valaki Suzuka oroszlánjának nevezett – igyekszem nem csalódást
okozni neki”.

Gigi Dall’Igna mérnök, az RSCube projektfelel?se is b?szavú volt: “Azok
a problémák, melyek Barcelonában lassítottak minket, megoldódtak, és a Cube
most növekedésnek indult. Japánba két motort hoztunk a pilótának. Az egyiken
megmaradtak a tavalyi beállítások, a másik viszont új karosszériát és vázat
kapott. Természetesen technológiai és elektronikai szinten is vannak újítások,
mégy ha az új motor, melyet éppen Lucchi avat fel, csak Jerezben lesz el?ször
látható, az évad harmadik nagydíján. Sokat dolgoztunk a motor megbízhatóságán
és, mert nagyon kemény küzdelem áll el?ttünk. Nem lehet stratégiát kidolgozni,
minden pilóta úgy indul, hogy a maximumot akarja adni. Megtisztel?, hogy mindkét
gy?ztes pilóta a Team Alice Aprilia Racing tagjai, és a Cube motorokon versenyeznek.
A pályán viszont nem számít az aranyérem, ezt nagyon jól tudják a pilóták is”.

www.motonline.com

ugrás fel