EST. 2002

Suzuki-uralom a Le Mans-i 24 óráson

A kettes számú SERT-csapat vitt mindent a klasszikus franciaországi viadalon, amelyet az es? és a rossz id? jellemzett: hajnalban kezdett csak el igazán hullani az égi áldás. A Le Mans-i 24 óráson a Suzukinak állt hát a zászló, de eredményt?l függetlenül erre a versenyre minden célbaért együttes büszkén emlékezhet, az elemek ugyanis tényleg kemény próba elé állítottak mindenkit. A tapadási- és látási viszonyok csapnivalóak voltak, éjjel is meg nappal is.

A ‘szórás’ már rögtön az elején megkezd?dött: a nagy reményeket dédelget? Kawasaki France öt kör elteltével szállt ki a futamból, a célegyenes utáni kanyarban esett látványosat a gy?zelemre is esélyesnek tartott alakulat. A tapadás. A hetvenedik körben fejezte be a Yamaha élcsapata, a korábbi endurance-bajnok GMT94, ?ket nem baleset, hanem a technika kényszerítette megadásra. És bekövetkezett az utóbbi évek Le Mans-i versenyeinek legtragikusabb esése: hajnali fél négy tájban a SERT1-es Suzukin versenyz? Da Costa és a hondás Marcolini buktak fel egy, az úton átfutó vadnyúlban. Az olasz pilótát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A SERT els? csapata a vezet? helyr?l pottyant ki, majd állt vissza, nem kis er?feszítés árán – a nyolcadik pozícióba. Innen hozták vissza magukat!

Az egynapos rohanás végén a SERT 2 összesen 770 kört teljesített Costes, Dietrich és Veneman révén. Tizenegy fordulót vertek a Philippe, Lagrime és Da Costa által megült ikermotorra. Harmadik helyezett a Team Acropolis Moto Exp99 plusz tizennégy fordulóval. Következik az albacetei hatórás kihívás május 10-én.

Le Mans Endurance, végeredmény

# Helyezés, Rajtszám, Géposztály, Csapat, Márka, Teljesített körök

1. 2 EWC Suzuki Endurance Racing SUZUKI 770
2. 1 EWC Suzuki Endurance Racing SUZUKI 759
3. 99 EWC Team Acropolis Moto Exp99 YAMAHA 756
4. 10 EWC Infini / Yohann Moto Sp. SUZUKI 755
5. 72 SST Junior Team Suzuki – LMS SUZUKI 753
6. 21 EWC RMT 21 Racing Team HONDA 751
7. 8 EWC Bolliger T. Switzerland KAWASAKI 749
8. 95 SST Qatar Endurance RT. SUZUKI 748
9. 69 EWC RT Racing / Motovirus SUZUKI 748
10. 110 EWC AM Moto Racing SUZUKI 747
11. 4 EWC Ymes Folch Endurance YAMAHA 745
12. 3 EWC Phase One Endurance YAMAHA 745
13. 38 EWC Endurance Moto 38 YAMAHA 744
14. 666 EWC Diablo 666 Bollinger KAWASAKI 740
15. 57 SST Team LTG 57 YAMAHA 737
16. 16 EWC Team Rafin Motos KAWASAKI 732
17. 27 SST Bazar 2 La Becane SUZUKI 724
18. 100 SST Team Endurance Moto 45 SUZUKI 724
19. 74 EWC Endurance Moto 74 YAMAHA 722
20. 9 EWC La Fortezza Amadeus Xone YAMAHA 717
21. 20 SST Sarthe Avenir RT SUZUKI 717
22. 53 SST T. City 53 – Lyc J Jaures SUZUKI 708
23. 111 SST CDS Racing Team YAMAHA 704
24. 65 EWC Motobox Kremer Racing SUZUKI 704
25. 37 EWC Team Dafy Moto Cognace YAMAHA 697
26. 90 SST VS Team Runner Bke KAWASAKI 688
27. 32 EWC Nederstaete Racing YAMAHA 683
28. 61 SST Normandurance SUZUKI 682
29. 76 EWC Matmut – Cottard Moto SUZUKI 680
30. 119 EWC Slider Endurance YAMAHA 8 677
31. 59 EWC Team ALFS KAWASAKI 675
32. 67 EWC 3A Racing Team YAMAHA 665
33. 35 SST Loic Moto Racing YAMAHA 660
34. 85 EWC Fast Endurance YAMAHA 656

Leggyorsabb kör: 1 EWC Suzuki Endurance Racing SUZUKI 1:39.812 a 174 körben

Nem értékelhet?: Nem szakította át a célvonalat vagy kevesebb, mint 577 kört teljesített (ami a gy?ztes teljesítményének 75%-a)
35. 71 OPEN BMW motorrad Motorsport BMW 533
36. 35 OPEN Race24 MOTO MORINI 531
37. 98 OPEN Ducati Endurance Racing DUCATI 375
38. 41 EWC RAC 41 / X-Trem YAMAHA 325

Kiestek:
134 SST Team ABG Performance SUZUKI 608
56 SST T. Select Machine Honda HONDA 600
44 EWC No Limits 44 SUZUKI 551
96 EWC PH Racing SUZUKI 488
14 EWC Maco Moto Racing YAMAHA 472
63 SST Education RT – Lyc J.Brel HONDA 462
24 SST 3D Endurance Moto Center KAWASAKI 439
45 OPEN BIHR Metis METISS 427
92 SST National Motos HONDA 350
17 OPEN BMW Motorrad Motorsport BMW 318
75 SST Stand 41 / Adrenateam SUZUKI 249
171 SST Team Raffin Motos KAWASAKI 234
33 SST Team Endurance 33 YAMAHA 232
94 EWC Yamaha Fr – GMT 94 Ipone YAMAHA 70
31 EWC Motors TV / MV Agusta MV AGUSTA 56
18 EWC Team 18 Sapeurs-Pompiers SUZUKI 51
7 EWC Yamaha Austria Rac. Team YAMAHA 47
11 EWC Team Kawasaki France KAWASAKI 5
55 EWC National Motos HONDA 1

ugrás fel