EST. 2002

Székely dobogón az EB-n

A 35 fokos kánikula nemcsak Székely számára volt nyomasztó a hétvége során, hanem a többi versenyz?nek és a kilátogató néhány néz?nek is. Volt olyan versenyz? is, aki b?rruhában, sisakban, csizmában „ugrott fejest” az egyik ideiglenesen felállított gumimedencébe. A 35 fokos h?ség az „aszfalttenger” közepén, b?rruhában egyenl? volt a rémálommal, de azt hiszem ezt nem kell nektek bemutatnom.

Mint azt tudjátok, Székely az Alpok-Adria Bajnokságban is a hatszázasok közt versenyez. Idén csapatot váltott és ismét a nemzetközi mez?nyben húzza az igát, bár folyamatosan b?víti a repertoárt, hiszen múlt hétvégén az Európa Bajnokságon indult el, ezen a hétvégén pedig a Pannónia Ringi IDM sorozat Supersport futamán áll majd rajthoz. Szerinte ez keményebb meccs lesz, mint az EB.

CBR600-as Hondájának „dizájnja” nem sokat változott és csakúgy, mint eddig a 11-es rajtszám került rá. No, és ne felejtkezzünk el a komplett HRC Kitr?l, „made in Végh Jana” és az Öhlins futóm?r?l, amib?l beugrott egy-egy el?re és hátulra is.

Az év els? futamát a Hungaroringen rajt-cél gy?zelemmel zárta, majd jött Rijeka, a „gumigyilkos” és egyben leggyorsabb pálya, ahol két centi híján, de ötödik lett. Itt az Európa Bajnokságon – ahogy az els? Alpok-Adria futamon is – ismét ? diktált. Az id?mér? edzések eredményei alapján a Hondával 1,55.576-ot sikerült mennie, ami azt jelentette, hogy az idei szezonban másodszor rajtolhatott a pole pozícióból, ráadásul ez a körid? nem csak „becsúszott", hanem szinte folyamatosan tudta menni, míg a második helyr?l rajtoló olasz Guglielmónak csak egyszer sikerült megközelítenie Székelyt.

Mire megnyitották a hatszázasoknak a boxutcát, az aszfalt kb. 60 fokra forrósodott fel. Ez a gumiválasztásban nagyon megnehezítette a csapatok és versenyz?k dolgát. Ha ez nem lett volna elég, a versenyrendez?ség összevonta a Superstock 600 és a Supersportosok futamát, így megduplázódott a versenyz?k száma. Székely nagyon jó ütemben kapta el a rajtot és els?nek fordult el a célegyenesben, de az els? kör végére visszacsúszott a negyedik helyre. „ Az els? körben hibáztam és sajnos nagyon elhúzott t?lem az els? két ember. A harmadikat csak nehezen tudtam megel?zni, mert nagyon érdekes tempóban és íveken motorozott, így nehéz volt bel?ni, hogy hol tudok elmenni neki. Ráadásul több helyen is olajos volt a pálya a bukások miatt és folyamatosan csúszkált a motor alattam több kanyarban is. A Dunlop gumik jól bírták ezt az embertelen meleget, bár utólag úgy gondolom, hogy jobb lett volna, ha eggyel puhább keveréket tetetek fel” Végül csak sikerült megel?znie és meglett az a dobogós hely. „Nem vagyok teljesen elégedett. Mire meg tudtam el?zni az el?ttem lév?t, addigra a másik kett? már nagyon elhúzott és lehetetlen volt ?ket utolérni.”

A fantasztikus teljesítményén persze ezek az „apróságok” semmit sem halványítanak. Székely beindult és senkinek sem lesz könny? megállítani.

Budur Gabriella

ugrás fel