EST. 2002

Székely remekül szerepelt

A Superspot 600-as kategóriában induló versenyz? a hétvégi EB futamon 9.
helyen
végzett. Ez az eredmény egyben az idei legjobb Magyar 600-as eredmény.

Zsolt már az edzéseken is a legyorsabb Magyar volt és a 11. rajtkockából
indulhatott. A javulás az el?z? versenyhez képest többek között az új,
puhább hátsó rugónak is köszönhet?. De persze egy ílyen rangos verseny
maga is doppingként hat a versenyz?kre. Kívülr?l nezve is látszott, hogy Zsolt
át tudta venni az EB gyorsabb, dinamikusabb ritmusát.

A versenyen jól rajtolt el és már az els? mért körben jobb id?t futott, mint
a két héttel ezelötti Alpok-Adria futamon. A 4. körben pedig 1:57,24-re
javította egyéni legjobb idejét a Hungaroringen. Ez majd másfél másodperccel
jobb, mint a multkori legjobbja.

Úgy gondolom ez egy remek befejezése volt ennek a szezonnak és mind a Honda
TAKOBER
, mind Székely Zsolt egy eredményes évet tudhatnak maguk mögött.

Gratulálunk!

ugrás fel