EST. 2002

Székely Zsolt betartotta ígéretét

Zsoltal a verseny utan beszélgettünk:

Hét év után tértél vissza a versenypályára. Milyennek ítéled meg az eddigi
teljesítményedet?

Mindenképpen javuló tendenciát mutatnak az eredményeim. A Pannónia Ringen 7.
helyezett voltam, ehhez képest a 4. el?re lépést jelent.

Kicsit mintha csalódott lenne a hangod…

Az id?mér?n a legjobb 5. id?t futottam, így bevallom ?szintén, reménykedtem
egy harmadik helyben.

Motorproblémáid voltak? Vagy nem tudtál ráhangolódni az új pályára?

Nem sikerült rendesen beállítani a futóm?vet. Az elején kellett volna megfognom
a mez?nyt, de az els? pár kör nem úgy sikeredett, mint vártam. A pályával gyakorlatilag
nincs problémám, szerintem élvezhet?bb lett.

Nagyon szép a motorod.

A Honda Hungáriától kaptam egy versenykittel együtt erre a szezonra. De most
nem is az igazi, mert a pénteki szabadedzésen kiütötték alólam a motort, és
most tartalék idomok vannak rajta. Az eredeti sokkal szebb.

Jó választás volt a 600-as?

Szerintem az 1000-es strapás lenne. Régen a 250 speciálban mentem, azt is szerettem.

Marad jöv?re is a Honda?

Természetesen, bár apróbb változtatások lesznek majd rajta.

Mit csinálnál másképp a motoron?

A futóm?vet azonnal ki kellett volna cserélni, sajnálom, hogy nem tettem.

Mit vársz Rijekától?

Nem biztos, hogy ott leszek, mivel saját ‘zsebpénzb?l’ versenyzek,
és kezd elfogyni a keret. Az év elején ott voltam két versenyen, de elég rosszul
mentem. Azóta sokat javítottam. Óvatos vagyok, de szerintem az els? 5-6-ban
benne lenni elég reális vágy részemt?l. Abból a szempontból mindenképpen jobb,
hogy többen indulnak, eddig harminc alatt nem voltunk versenyen. Itt a Hungaroringen
most csak 23-an álltunk rajthoz, 1-2 olasz srác az élmez?nyb?l hiányzott.

Ha nem indulsz Rijekában, hol szurkolhatunk neked legközelebb?

Az EB futamon, itt a Hungaroringen, mindenképpen itt leszek.

ugrás fel