EST. 2002

Szepang: Aprilia-dobogó a 250-ben

Épp megfelelő nap lehettt volna ez a mai Daniel Pedrosa számára, hogy egy jó eredménnyel – netán futamgyőzelemmel – zárjon a neki kedves maláj pályán és alaposan elnyúljon a vébé összetettjében, s szinte behozhatatlan előnyre tegyen szert. Ehhez képest már az első körben a földön volt a spanyol címvédő, azzal pedig, hogy a GP-t végül az ausztrál Casey Stoner nyerte, ismét kinyílt a 250-es bajnokság. A MotoGP-be – Yamaha-csapatba – készülő pilóta a tervei szövögetését alighanem halaszthatja – most másra kell koncentrálnia: ha ugyanis Katarban is pontokat tud hozni Pedrosán, úgy a vb finisében komoly esélye nyílhat akár a trónfosztásra is. Pedrosának jelenleg 226 pontja van, riválisának 38-cal kevesebb… még mindig tisztes különbség, de nem lehetetlen vállalkozás ledolgozni.

Maga a futam nem hozott kimondottan sok izgalmat. Alex De Angelis kísérelt meg egy kettős szökést Stonerrel a verseny első szakaszában, de aztán vissza kellett vennie, mivel nem volt megfelelő tapadása. Így a San Marinói – mivel üldözői, Porto és De Puniet jó messze voltak a háta mögött – úgy döntött, visszavesz a tempóból és hazaviszi a biztos húsz pontot. Stoner győz, a harmadik helyre Sebastian Porto volt jó francia márkatársa ellenében.

Míg a időmérő edzéseken a gyári Honda RSW-k parádéztak, a verseny maga az Apriliákról szólt: az első japán motor Aoyamáé az ötödik helyen.

Szepang, 250cc Maláj Nagydíj

1. APRILIA Casey STONER AUS 43’23.138
2. APRILIA Alex DE ANGELIS RSM 43’26.271
3. APRILIA Sebastian PORTO ARG 43’27.249
4. APRILIA Randy DE PUNIET FRA 43’30.707
5. HONDA Hiroshi AOYAMA JPN 43’33.247
6. HONDA Hector BARBERA SPA 43’49.261
7. HONDA Yuki TAKAHASHI JPN 43’50.439
8. APRILIA Roberto LOCATELLI ITA 43’51.144
9. APRILIA Sylvain GUINTOLI FRA 44’22.616
10. APRILIA Taro SEKIGUCHI JPN 44’22.717
11. HONDA Dirk HEIDOLF GER 44’24.575
12. APRILIA Chaz DAVIES GBR 44’27.142
13. APRILIA Mirko GIANSANTI ITA 44’27.941
14. APRILIA Steve JENKNER GER 44’35.638
15. APRILIA Martin CARDENAS COL 44’44.211
16. YAMAHA Erwan NIGON FRA 44’55.063
17. APRILIA Mathieu GINES FRA 45’15.113
18. YAMAHA Nicklas CAJBACK SWE 43’28.930
19. HONDA Jakub SMRZ CZE 44’05.274

Kiestek
APRILIA Simone CORSI ITA
APRILIA Alex BALDOLINI ITA
KTM Anthony WEST AUS
HONDA Daniel PEDROSA SPA
APRILIA Andrea BALLERINI ITA
FANTIC Arnaud VINCENT FRA

Az els? körben kiestek
HONDA Andrea DOVIZIOSO ITA
HONDA Alex DEBON SPA
HONDA Radomil ROUS CZE

ugrás fel