EST. 2002

Szepang: Lüthi – mestermunka

Kallio, Pasini, Lüthi volt a sorrend az els? kanyarokban, de Talmácsi Gábor és a csapattárs Simon is ott voltak az els? ötösfogatban a rajt után. Néhány kanyar kellett a hondás svájcinak, hogy az élre álljon, és igen határozottan szökni kezdjen. És eredményesen – hosszú körökön keresztül három gyári KTM üldözte tisztes távolságból a teljesen privát, standard vázzal szerelt Honda-kitet, s a verseny nagy részében ez volt a m?sor. Lüthi el?l, t?le x különbségre a többnyire Kallio vezette narancssárga szerelvény. Majd Pasini és Faubel beérték a KTM-es kollégákat, és a végjátékban jöhetett a t?zijáték…

Az utolsó három kör lélegzetelállító csatát hozott, majd végül a tehénszarvakkal és kolompokkal b?ségesen felszerelkezett helvét szurkolótábor örülhetett – két ezredmásodperc döntött az els?ség kérdésér?l – ha úgy tetszik, a Sepp Schögl nevével fémjelzett ‘régi’ iskola javára. Az öreg német róka és a csapat háttérmunkája nagyon kellett, de a Malajziába sérülten érkez? Lüthi is beleadta a magáét – neki kellett visszavernie a finn attakokat.

A hajrá izgalmas csatájából Mattia Pasini jött ki a legjobban, 25 ezreddel megverve spanyol márkatársát állhatott föl a dobogóra az ezen a napon más dimenzióban motorozó Lüthi és az ?t kitartó munkával utolér?, ám lehagyni nem tudó Kallio mellé. Talmát ötödikként intették le, Simon el?tt ért célba, míg a hetedik helyezett Fabrizio Lai már jelent?s hátrányban – b? 19 mp – haladt át a célvonalon, mögötte Poggiali és Simoncelli. El?bbi olasz lapinformációk szerint a Maláj GP hétvégéjén szerz?dést írt alá a KTM-mel a 250 köbcentis géposztályba… Simoncelli nagyon elrontotta a rajtot, 17.-nek fordult az els? körben, a versenye egy az egyben a felzárkózásról szólt.

A bajnokságot így tobábbra is Thomas Lüthi vezeti 189 ponttal. Kallio 181-en áll, Talmácsi 131-gyel harmadik, de a nyakán ott van már Pasini (127), Simoncelli eddig 124-et gy?jtött.

Talma beszámolója

A 19 körös maláj nagydíj el?tti bemelegít? edzésen Talmácsi Gábor remekelt és 2.14.157-es idejével maga mögé utasította a teljes mez?nyt.

Ezt követ?en a rajtot a 3. helyr?l várta, majd Luthi szélvészgyorsan elhúzott és a három KTM-es teljesen együtt üldöz?be vette a svájcit. Majd Kallio egyre jobban szakadt el Talmától és Simontól, akik egymás el?zgetésével voltak elfoglalva. A verseny végén vészesen közeledett Pasini és Faubel, akik Gábort megel?zve értek célba.

Talma a következ?ket mondta a verseny után: "Nem igazán vagyok elégedett az 5. hellyel, mert a reggeli bemelegít? edzésen annyira tökéletes volt minden, könnyedén jött az els? hely és szinte biztosra vettem, hogy a dobogóra állhatok. Ehhez képest a versenyen problémáim akadtak a váltó-elektronikával a visszaváltásoknál, és nem tudtam a saját tempómat motorozni. Nem értem mi történhetett. A pontoknak örülök, bár most még nagyobb lett a hátrányom az összetettben, hiszen Luthi is és Kallio is el?ttem végeztek."

 

Tóth Imi beszámolója

Imi a tegnapi görcsös, rossz teljesítménye után nagyon jól ment a warm upon, jócskán megjavítva a kvalifikációs idejét. A futamon talán idei legrosszabb rajtját vette, de az els? körben ennek ellenére a 24. volt. Majd feljött a 21. helyig, mikor a motor elkezdett vibrálni és nem ment. Visszacsúszott a 24. helyre, majd az utolsó két körben mindent kockáztatott és végül 22.-ként intették le.

‘Megint nem jött össze a pontszerzés, ezért egy kicsit el vagyok keseredve, f?leg, hogy most Katar jön, ami a legrosszabb pálya az összes közül, mert nagyon csúszik a por miatt. Ott nem remélek sok jót. A kezem nagyon fáj, szétrázta a motor, iszonyúan vibrált. A futam után még vagy fél óráig zsibbadt a karom, remegett a kezem és az ujjaim elkékültek. Ez nagyon rossz volt az amúgy is fájó csuklóimnak’

Braillard az els? körben bukók között volt, eltört a kézfejcsontja, így két futamot kihagyni kényszerül. A Team Toth Hungary tehát új versenyz?vel indul az elkövetkez? két futamon, a pilóta kiléte még bizonytalan.

Szepang, 125cc Maláj Nagydíj

1. HONDA Thomas LUTHI SWI 43’02.214
2. KTM Mika KALLIO FIN 43’02.216
3. APRILIA Mattia PASINI ITA 43’11.898
4. APRILIA Hector FAUBEL SPA 43’11.923
5. KTM Gabor TALMACSI HUN 43’12.106
6. KTM Julian SIMON SPA 43’14.150
7. HONDA Fabrizio LAI ITA 43’21.846
8. GILERA Manuel POGGIALI RSM 43’21.969
9. APRILIA Marco SIMONCELLI ITA 43’22.181
10. HONDA Tomoyoshi KOYAMA JPN 43’22.285
11. HONDA Mike DI MEGLIO FRA 43’22.372
12. DERBI Lukas PESEK CZE 43’22.641
13. DERBI Pablo NIETO SPA 43’23.392
14. HONDA Alexis MASBOU FRA 43’26.413
15. HONDA Aleix ESPARGARO SPA 43’26.480
16. APRILIA Sergio GADEA SPA 43’26.695
17. APRILIA Joan OLIVE SPA 43’26.829
18. APRILIA Andrea IANNONE ITA 43’50.252
19. DERBI Enrique JEREZ SPA 43’50.371
20. APRILIA Lorenzo ZANETTI ITA 43’51.307
21. HONDA Sandro CORTESE GER 43’51.421
22. APRILIA Imre TOTH HUN 44’05.208
23. APRILIA Dario GIUSEPPETTI GER 44’05.214
24. APRILIA Manuel HERNANDEZ SPA 44’05.970
25. APRILIA Mateo TUNEZ SPA 44’13.802
26. HONDA Alvaro BAUTISTA SPA 44’22.366
27. HONDA David BONACHE SPA 44’25.
28. APRILIA Jordi CARCHANO SPA 44’34.947
29. HONDA Wai On CHEUNG CHN 44’49.576
30. MALAGUTI Sascha HOMMEL GER 44’49.886
31. YAMAHA Doni Tata PRADITA INA 45’23.068

Kiestek
HONDA Toshihisa KUZUHARA JPN fuori 2° giro
MALAGUTI Michele PIRRO ITA fuori 15° giro

Az els? körben kiestek
HONDA Federico SANDI ITA
APRILIA Vincent BRAILLARD SWI
APRILIA Raffaele DE ROSA ITA
APRILIA Karel ABRAHAM CZE

ugrás fel