EST. 2002

Talma a Hungaroringen: 1:52:458

Talmácsi Gábor és csapata minden kit?zött célt teljesített a hétvége folyamán. Egy igazán remek és nagyon hasznos tesztnapon vannak túl, mely végén elmondható, hogy el?reléptek. A tréningeken több setupot is kipróbáltak, illetve számos futóm?beállítást teszteltek, mely el?remozdíthatja azt, hogy jöv? héten Doningtonban sikeres hétvégét zárjanak.

Világbajnok motorosunk a délutáni versenyen beállította az új pályacsúcsot (1:52:458) a Superstock 600 kategóriában. Az elért eredménye olyannyira pályacsúcs, hogy még a Supersport 600-as mez?nyben is rekordnak számít és tavaly, amikor vébés supersport motorjával körözött a mogyoródi pályán, akkor sem sikerült ilyen gyorsan teljesítenie a 4,381 km-es távot.

Talmácsi a 12 körös futamot követ?en mentoráltjával, Bódis Ricskóval elindult az Endurance versenyen is, ahol összetettben a 3. helyen zártak, kategóriájukban pedig els?k lettek. Sajnos azonban Talmácsi edz?motorjában szétment a blokk, így holnap ? már nem folytatja a munkát.

Talmácsi Gábor:

Fantasztikus élmény volt újra versenykörülmények között motorozni a Hungaroringen. Mindent teljesítettünk, amiért jöttünk és egy nagyon hasznos napon vagyunk túl. Biztos vagyok benne, hogy az elért eredmények segítségünkre lesznek a továbbiakban a világbajnokságon. Az Endurance versenyen sajnos szétment a motorblokkom. Az utolsó váltás el?tt épp csak ki tudtam gurulni a boxba, ezzel jelent?s mértékben id?t is veszítettünk, de Ricskó szerencsére már rajtra készen állt és saját edz?motorjával folytatta a versenyt, így sikeresen teljesítettük a megmérettetést. Nagyon sajnálom, hogy holnap nem tudok menni, de nem számítottunk ilyen jelleg? technikai hibára és nincs másik olyan blokkunk, ami a szabályoknak megfelelne. 

ugrás fel