EST. 2002

Tamada elhagyja a Konica csapatot

Makoto Tamada utolsó versenyét futja Valenciában a Konica Minolta csapat Hondájával. A harminc esztend?s japán azon kevesek közé tartozik, aki annak idején közvetlenül a japán gyorsasági sorozatból szerz?dött a MotoGP-be: a honi szériákban 1998-ban és ’99-ben volt bajnok el?bb a 250-es, majd a Superbike kategóriában. Királykategóriás pályafutása csúcsát a 2004-es év jelentette, mikor a riói Brazil Nagydíjon és a hazai Japán GP-n is gy?zni tudott Bridgestone gumikkal szerelt RCV-jén, az összetettben pedig hatodikként zárt. 2005-ben aztán a Michelin gumik érkezése mintha megzavarta volna Tamadát, leszámítva az ugyancsak Japánban elért egyetlen dobogós (harmadik) helyezését kirívó eredmények nélkül fejezte be az évet, a végelszámolásnál 11. volt.

Idén folytatódott Makoto mélyrepülése, még csak felvillanásokra sem futotta részér?l, így aztán elhagyja a Konica együttest. ‘A csapattal eltöltött négy év fantasztikus volt, sportolóként és emberként egyaránt mondhatom. Rengeteget tanultam, ami hasznomra lesz az elkövetkez? id?szakban. A közös munka kezdetén minden simán, természetesen jött, a gy?zelmek is, az utóbbi két idényt azonban valós képességeink alatt teljesítettük, így be kellett látnom, hogy talán jobb, ha mindannyian új kihívások felé tekintünk.’

Tamada számára ezzel nem zárulnak be a gyorsasági világbajnokság kapui, mivel jöv?re nagy valószín?séggel a Tech 3 alkalmazza ?t, azaz yamahásként folytatja. Új motorral, amihez hozzá kell szoknia és Dunlop gumikkal, amelyek ebben az idényben nem ütötték meg a vetélytárs gyártók szintjét. A Luca Montiron vezette Konica alakulatban helyét egy másik japán, a Kawasakit elhagyó Shinya Nakano veszi át.

ugrás fel