EST. 2002

Team Toth: Isztambuli el?zetes

Sok csapatnak meggy?lt a baja az Isztambulba érkezéssel, de Imi és a Team Toth Hungary szerencsésen megérkezett. Némi kellemetlenséget csak a hotel okozott, ami leginkább egy rémálomra és nem az internetes hirdetésben szerepl? négycsillagos szállodára emlékeztetett. Hideg volt és finoman szólva nem volt megfelel? a tisztaság, de szerencsére hamar találtunk másik szállást, így csak egy éjszakát kellett eltöltenünk ott. A francia Equipe de France is hasonlóan járt, mint mi, így az els? éjszaka után ?k is fejvesztve menekültek a hotelból. A recepciós kifejezte együttérzését és közölte, hogy a prospektuson, ill. az interneten látható fotók kb. tíz éve készültek. Javaslom mindenkinek, hogy soha nem foglaljon az interneten szállást!

Öröm az ürömben, hogy mi a Boszporusz jó (ázsiai) oldalán vagyunk, mert a hídon állítólag lehetetlen közlekedni és a legtöbb csapat az európai részen lakik. Volt olyan csapat is aki Melbourne-ben rekedt, mert a gépük meghibásodott és nem tudott felszállni, ?k csak ma kezdhették meg a munkát. És pár érdekes versenyz?csere is történt. A Team Toth Hungary-nál is három versenyz? van jelen, de Braillard motorját még mindig Rodriguez üli meg, hiszen a svájci továbbra is gipszre van ítélve kéztörése miatt és csak ‘turistaként’ jött el a csapattal.

Nem várt hideg és szakadó es? fogadott bennünket tegnap, ma ugyan az es? elmaradt, de még mindig nagyon hideg van. Holnaptól napsütést jósolnak, reméljük úgy is lesz! Imi és Rodri párszor körberobogózta a pályát és mindkettejük véleménye az, hogy nem lesz könny? menet. ‘Elég technikás pálya, és ‘balos’, ami fekszik nekem! Próbáltam ráedzeni otthon a Forma1-es Playstation játtékkal, de ott sokkal könnyebbnek t?nt, mint él?ben. Holnap negyed órával több id?nk lesz reggel, aminek örülök és remélem sikerül megtalálni a helyes beállításokat is!!’ – mondta Imi elöljáróban. Egyel?re még az új f?tengelyét várják, ami egész egyszer?en elakadt a török vámon, így éjszakai szerelésre számítanak a szerel?k. Reméljük még id?ben ideér!

Egy kis paddock-pletyka: Hernándezt egész egyszer?en kitette a Totti Top Sport NGS Racing, Manuel elmondása szerint nem indokolták döntésüket, egyszer?en annyit mondtak: ‘ide nem a Te motorodat hoztuk el, valaki más fog a helyeden versenyezni’. Hernandeznek azonban szerencséje van, mert az Angaia Racing Hondáján megüresedett a Japán Kuzuhara helye, akit nem elküldött az olasz csapat, hanem ? ‘mondott fel’, nem volt elégedett a csapattal, ezért nem volt hajlandó kifizetni az utolsó két futam árát. A Malaguti istállóban is változásokat láthatunk, hiszen a tavalyi Európa-bajnok Michele Pirro helyén még most is kérdéses, hogy ki fog rajthoz állni. Felmerült az olasz Danese és egy francia versenyz? neve is, aki csatlakozhatna az olasz Pellino mellé, aki az id? közben a Molenaar Racing-hez igazolt Sascha Hommelt helyettesíti. Pirro is szintén maga mondott fel, mert ha befejezi az évadot, akkor a szerz?dése szerint januárig még a Malaguti rendelkezése alá tartozik, így nem mehetett volna tesztelni leend? 2006-os Apriliás csapatával. (Hernandez helyett Daniel SAEZ (SPA) #49, Pirro helyett Jules CLUZEL (FRA) #89 áll rajthoz.)

Judit – Team Toth Hungary

ugrás fel