EST. 2002

Tizedszer nyílik meg a Pokol Kapuja

2013 februárjában már tizedik alkalommal rendezik meg a Hell’s Gate nev? extrémenduró versenyt a toszkán Appeninek egy csodaszép vidékén – amely télvíz idején néha haragos arcát mutatja és a meredélyek biztosan legy?zik azt, aki nem eléggé felkészült vagy nem tiszteli eléggé az ellenfelet. Ellenfél alatt ne is a többi indulóra gondoljunk, hanem magára a Hegyre: azt kell legy?rni. Az pedig másképp nem megy, csak ha magát is legy?zi az ember. 


A versenyt február 16-án rendezik, h?en az eddig alkalmazott ‘mindent egy nap alatt’ lebonyolítási elvhez. A szinte könyörtelen program egy reggeli selejtezéssel indul, aztán szünet, majd délután háromkor rajtrács és start, aztán harc egészen az éjszakába nyúlóan, legvégén a hihetetlen fináléval, a Hell’s Peak meredek falának megmászásával, ami a végs? próbatétel az ekkor már testben-lélekben elcsigázott endurósoknak. A viadal keménységét jól mutatja, hogy az elmúlt kiírásokon minden alkalommal száz fölötti induló vágott neki a reggelnek, a célbaér?ket viszont évr?l évre egy kezünkön meg tudnánk számolni. A Hell’s különlegessége, hogy egyes szakaszok teljesítése elképzelhetetlen a néz?k segítsége nélkül, így a hegyre ellátogatók, ha minimális mértékben is, de aktív tényez?ivé válnak a versenynek.

A szervez?k már most elkészítettek egy nagyon üt?s beharangozó videót az eseménynek (fent), egyben ígérik, jópár meglepetéssel készülnek a tízéves jubileum alkalmából. Alant a tavalyi Hell’s Gate pillanataiból láthattok válogatást.

ugrás fel