EST. 2002

Törölve a 2008-as Dakar

‘Az ASO els?dleges feladata, hogy a résztvev?k biztonságát szavatolja’. Mivel ez 2008-ban nem elérhet?, az idei verseny elmarad. Írásunk akkor készült, mikor még ‘minden rendben volt’, csütörtök délután óta azonban felgyorsultak az események… a pénteki fejlemények tükrében ez a cikk arról szól, milyen lett volna a Dakar 2008-ban.

Az idei év is Dakarral kezd?dik, ahogy minden új esztend? 1978 óta, azzal a különbséggel, hogy akkor december 26-án rajtolt el a mez?ny Párizsból és 1979 januárjában volt a befutó. Idén Lisszabon, a portugál f?város a start helyszíne, január másodika óta tart a hivatalos gépátvétel a helyszínen: az európai szelektívek száma kett? (egy 120, egy 60 km-es gyorsaságicska), majd következik a behajózás Afrikába a malagai kiköt?b?l.

Január hetedike már a marokkói Nadorban találja a mez?nyt: négy etap vezet Szmarába. A rákövetkez? napon éri el a karaván Mauritániát, az országot, amely az el?zetes hírek alapján az idei maraton sz?k keresztmetszete lehet. A francia illetékes hatóságok közleményben hívták fel állampolgáraik figyelmét, hogy a feszült mauretán belpolitikai helyzetre tekintettel eszükbe ne jusson a helyszínen szurkolni… Az atari szakasz a maga 619 km-ével az idei kiírás leghosszabb gyorsaságija, amit trükkös d?nék tesznek még nehezebbé.

Mauritánia idén nyolc etapot fogad, egy pihen?nappal (Nouakchott, január 13., a Dakar egyetlen szünete), itt zajlik majd’ az egész Dakar. Az országból való kijövetel az utolsó el?tti komoly szakasz lesz, hiszen a 304 km-es St. Louis – Dakar menet vezeti a megfáradt motorosokat, quadosokat, autósokat és kamionosokat a Rózsa-tó partjára, a szokásos záróceremónia helyszínére.

A résztvev?k száma idén rekordot dönt: 570-en veselkednek neki, a kalandorok majdnem fele motoros. Az indulók 40%-a élete els? Dakar ralijára készül. Reneszánsz? A ’78-as kezdet óta 13.600-an hagyták nyomukat a sivatagban… A Dakar nem pusztán verseny: élmény, kihívás és kultúrák találkozása is. A szervez?k ezt az aspektust igyekeznek kidomborítani 2008-ban, ennek érdekében idén tovább fokozzák a néz?k biztonságáért tett er?feszítéseket. A versenyre 480 újságíró akkreditálta magát, akik maguk is kísérik a karaván útját.

A magyar színeket a motoros mez?nyben Varga Ákos és Szilvási Péter képviseli. El?bbi már harmadik alkalommal megy neki a Szaharának, annak ellenére, hogy egyszer már megfogadta, soha többé nem indul a ralin. Varga célja a cél, ez kétszer sikerült már neki. Ákos elmondta, hogy szinte megjelenése pillanatában megrendelte a KTM saját fejlesztés? nyakvéd?jét, amit a gyári csapattagok kötelez? jelleggel viselnek majd. Ennek a lényege, hogy nagy sebesség? bukásnál a nyakat nem engedi sem el?re, sem hátra megfeszülni, így elkerülhet? a gerinc- és kulcscsont-törés. A Szalay Balázs vezette csapat valóságos közép-európai válogatottként lesz jelen (Varga mellett Jaroslav Katrinak Szlovákiából, Emanuel Gyenes Romániából alkotja az együttest, valamint az a szabadkai születés? Sagmeister Gábor, aki az els? szerbiai versenyz? a ralin: 36 éves, háromszoros szerb motokrossz-bajnok a 250-es osztályban). Szilvási szintén rutinos dakarosnak számít, ? egy Yamaha WR 450-nel utazik – tervei szerint végig – az euroafrikai viadalon.

Update: egyes hírügynökségek pénteken délel?tt tényként közölték, hogy az idei Dakar a mauritániai helyzet miatt elmarad. Az biztos, hogy a gépátvételt és az adminisztrációt megszakították. Hivatalos bejelentés még nem történt, a szervez? ASO sajtótájékoztatójára kora délután kerül sor.

Update: A Dakar hivatalos oldala hivatalosan közli, hogy a 2008-as kiírás elmarad a mauritániai terrorfenyegetettség miatt.

ugrás fel