EST. 2002

Tóth Imi: gy?zött a betegség és a vállrándulás

Imi lehet?ség szerint megpróbált minél többet pihenni, hogy a mai versenyre er?re kapjon. Doktor Costa antibiotikummal kezelte és infúziót is kapott Az id?átállás is megviselte a magyar versenyz?t, hiszen az éjjel egy órával kevesebbet aludhatott. Persze az sem segített, hogy a pálya környékén non-stop mulattak a szurkolók és a legkellemesebb elfoglaltságuk az volt, hogy addig húzták a motorokon a gázt, míg a blokk meg nem adta magát. A reggeli bemelegítést követ?en Imi tudta, hogy nagyon hosszú verseny áll el?tte és kérdéses, hogy er?nlétileg bírja majd a tempót.

A verseny közben azonban nem a vírus által okozott általános gyengeség tette a legjobban Imit próbára, hanem a sérült válla, mellyel már több, mint egy éve szenved. Az egyik kanyarban váratlanul kiugrott a helyér?l a válla és a magyar versenyz? a fájdalomtól alig bírta megtartani a motort. Imi már hozzá van szokva ehhez, de a mostani váratlanul érte. A b?rruháját is pont ezért, vállban sokkal sz?kebbre szokták varrni, hogy az is tartsa valamennyire a sérült „alkatrészt”. Kisebb csoda, hogy miután visszatette a helyére a vállát, be tudta fejezni a versenyt. A futam leintése után azonnal elment a mobil klinikára, ahol Doktor Costa nem volt túl derülátó.

Costa Doktor: „Iminek két lehet?sége van. Az egyik, hogy megm?tjük a vállát és akkor két hónapig nem versenyezhet. A másik, hogy az egész szezont szorítókötésben és fájdalomcsillapítókkal kell végigversenyeznie, amit nem lesz egyszer? végigcsinálnia.”

Tóth Imi #45: „Évek óta nem voltam ilyen beteg. Nem is értem, hogyan kaptam el. A láz önmagában is legyengített, de este görcsölt a hasam és semmit sem vett be a gyomrom. Felszívtam magam a versenyre és próbáltam keményen húzni a gázt. A kilencedik, tizedik kör környékén az egyik forduló közepén kiugrott a vállam helyér?l. Majd elsírtam magam a fájdalomtól. Ekkor estem vissza látványosan. A vállam végül visszaugrott néhány pillanattal kés?bb a helyére, de ezt követ?en minden er? elszállt a jobb kezemb?l és csak nagyon nehezen tudtam megtartani a motort. Többször is megfordult a fejemben, hogy kiállok, de mindenképp be akartam fejezni a versenyt. Katarra már elkészül, egy vállban sz?kebb ruha, ami lényegesen jobban fogja tartani a vállam. Most semmiképp sem m?ttetem meg a vállam, mert nem akarok annyit hiányozni. Nehéz lesz, de pontokat akarok szerezni a csapatomnak.”

Team Toth sajtóközlemény

ugrás fel