EST. 2002

Tóth Imre gyári motorral bizonyíthat

A 2008-as világbajnokság a vége felé közeledik, de még szinte semmi nem d?lt el a világbajnoki élmez?nyben. A Team Toth Aprilia csapat legnagyobb bánatára azonban ?k szinte már biztosan kiszálltak a helyosztóban vívott harcokból. Hector Barbera a Japán Nagydíj hétvégéjén, a szombati szabadedzésen, súlyos gerincsérülést szenvedett és orvosi utasításra nem versenyezhet Ausztráliában és valószín?leg Malajziában sem.

A spanyol versenyz?t azóta, a Togichiben lév? Dayko kórházban ápolták, ahol az orvosi stáb úgy döntött, hogy a versenyz?nek az tesz a legjobbat, ha biztonságos körülményeket biztosítva hazaszállítják Spanyolországba, ahol minél hamarabb megkezdheti a felépülését. Repül?gépének megérkezését követ?en egy ment?vel, a valenciai kórházba szállítják. Közben a magyar alakulatnál Barbera elvesztése átrendezte a felállást. A gyári motort, ami eddig a spanyolt szolgálta, most Tóth Imre kapta meg az Aprilia gyártól. Ez egyben az is jelenti, hogy Ausztráliában Imre, Rossano Brazzival dolgozik együtt az Aprilián, míg saját csapata Stefano Bianco olasz versenyz?t segíti, Imre motorjával. Az els? edzést még száraz körülmények között teljesítette a mez?ny, ám a délutáni id?mér? idejére már esni kezdett az es?. Az els? tréningen Imre a 14. helyen zárt, 1,7 másodpercre maradva el az els? id?t?l, amit els? nekifutásra pozitív eredménynek könyvelt el Brazzi úr. Délután maradt a helyezése és pillanatnyilag az ideiglenes 14. rajthely az övé, habár végig a negyedik, ötödik helyen körözött, egy rossz gumiválasztás megakadályozta a magyar pilótát abban, hogy megtartsa a helyezését. Stefano Bianco a 18. rajtid?t érte el els? napján a magyar csapatnál.

Tóth Imre nyilatkozata: ‘Ég és föld a különbség a két motor között. Teljesen más ezzel a motorral menni, mint az enyémmel, még akkor is, ha Barbera alapbeállításaival kezdtem el a munkát, hogy szokjam a gépet. Az ‘új’ csapatom remekül dolgozott és nagyon sokat segítettek nekem, hogy minél rövidebb id? alatt megszokjam a motort. A kvalifikáción jobb eredményben reménykedtem, hiszen a korábbiakban is mindig jobban mentem es?ben, mint szárazon. Nem is volt baj, amíg ki nem jöttem gumit cserélni. Az új abroncs egyáltalán nem feküdt nekem és nem bírtam tartani a korábbi helyezésem. Nem baj, ebb?l is tanultunk és holnap még javíthatunk a mai eredményeken.’

ugrás fel