EST. 2002

Túl sokba kerül a MotoGP

A szponzorok érkeznek (Fiat, Mapei, 3), de a krízis árnyéka továbbra is ott settenkedik a MotoGP körül. A fenntarthatatlan fejl?dés levét f?leg a privát csapatok isszák meg, akiknek költségvetése olykor töredéke a gyári együttesekének. A Yamaha Tech 3 csapat vezet?je, Hervè Poncharal, aki egyben az IRTA jelenlegi elnöke is, Kenny Robertshez hasonlóan lesújtó véleményt fogalmazott meg a fennálló helyzettel kapcsolatban.

„A gond az, hogy ötmillió dollárral a zsebben az ember épphogy ki tudja fizetni két pilóta alá a motort, nyolcmillióval pedig épphogy át tudja vészelni a szezont. Borotvaélen táncolunk, éppen annyink van, ami a legszükségesebbekhez elég. Ez azt jelenti hogy nincs mozgásterünk: beruházások, a csapatszerkezet átalakítása így lehetetlen, az viszont elengedhetetlen lenne, hogy jó reklámhordozók lehessünk a támogatók szemében.”

A Dornával együttm?ködésben április 12-ére írták ki azt a közgy?lést, amelyen minden MotoGP alakulatot két szóviv? képvisel. A téma mi más lenne, mint a pénz, a támogatási rendszer és a fenntarthatóság. A találkozótól nem lehet azonnal forradalmi eredményeket várni, de konstruktív, konkrét javaslatokkal és a helyzet átbeszélésével szavatolni lehet legalább azt, hogy az úgynevezett kiscsapatok túléljék az évet és nyugodtabb jöv? elé nézzenek az elkövetkezend? szezonokban.

„Több probléma is terítéken van” taglalja Poncharal. „Az els? ezek közül: ha tizennyolc nagydíjhoz hozzáadunk öt téli tesztelést, az már rengeteg kiadás. Ráadásul a tesztek többe kerülnek a versenyeknél, mert a Dorna semmit nem térít meg az utazás költségeib?l. Kenny Roberts hasonlóképpen gondolkodik ezekr?l a dolgokról.”

ugrás fel