EST. 2002

Új taggal b?vült a HMI versenycsapata

 A Hungaroring Motorsport Iskola új taggal b?vítette a versenycsapatát. Szabó Attila, a csapat vezet?je kérdésünkre elmondta, hogy az els?dleges szempont a b?vítésnél mindig az, hogy a megfelel? m?szaki háttér biztosításával megadják a lehet?séget a tehetséges versenyz?knek a megérdemelt eredmények elérésére.

„Az új csapattag korábban is hosszú évek motoros tapasztalatával rendelkezett, majd a Hungaroring Motorsport Iskola kurzusain ismerkedett meg a pályamotorozás és a versenyzés alapjaival. A versenyz? kvalitásait bizonyítja, hogy nem sokkal a tanfolyam elvégzése után már segédoktatóként vett részt a motorsport iskola munkájában, ahonnan egyenes út vezetett a versenyzés felé, és ezzel el is érkezett az ideje az els? megmérettetésnek…” – mondta Szabó Attila.

A MAMS Utánpótlás Bajnokságának Pannónia-ringen lezajlott futamán a 9-es rajtszámmal induló Bencze az id?mér?k során a tizenkettedik helyre kvalifikálta magát. A versenyen a GSX-R600-as gépet végül a kilencedik helyre sikerült behoznia, amit az elfogultság és részrehajlás látszata nélkül rendkívül jó eredménynek nevezhetünk.

„Nagyon örülök, hogy egy olyan presztízs? csapatban kezdhetem meg a versenyz?i pályafutásomat, amelyben a versenyz?k a magyar gyorsasági motorsport éllovasai közé tartoznak. Ez önmagában megtisztel? és igyekszem majd megfelelni az ebb?l adódó elvárásoknak.” – mondta Bencze György, a csapat újdonsült tagja.

A Hungaroring Motorsport Iskola versenycsapatának névsora mostantól tehát: Hoffmeister Zoltán, Kispataki Viktor, Soltész Attila, Sövegjártó Petra és természetesen az utánpótlás kategóriában versenyz? Bencze György.

HMI

ugrás fel