EST. 2002

Utcai harcos Ducati módra


Itt a durva. A terror-metál, az überalles, a mindentviv? Ducati csupasz, amit oly régóta várnak. Talán elég az hozzá, hogy a tízkilencvennyolcas izomkötegeit operálták bele a szokásos térhálós vázba: 155 lóer?vel fog hátba tolni a szögletes faridom, ha úgy igazából odacsapjuk a gázt. Persze a Monster-vonal sem lesz elfelejtve; csupán a klasszikus, légh?téses sorozat mellé most nyílt vízre engedték a high-tech brutál hadtestet is.

Amolyan csendes akcióban, titokban farigcsálták a Streetfightert. Legalábbis a világba kijutó gerilla-képek és leleplez?dések mennyisége – mely nagyjából súrolja a nullát, csupán a névre célozgatnak szeptember óta, arra is rosszul – erre enged következtetni. Az is lehet, hogy az olaszok egyszer?en nem szeretik a semmivel, részigazságokkal, illúziókkal fölöslegesen izgatni a közönséget: tessék, itt van, kész van, ha tetszik, vigyék. A hivatalos képek beszédesek: azon kívül, hogy legalább olyan agresszív és elegáns lesz az új Duci, mint az MV Brutale a maga nemében, ott vannak a kiforrott, jól megalkotott alkatrészek, a Ducati-igazságok. Az acél térhálós váz, a mindenhogyan állítható Showa upside-down villák – az S verzióban Öhlins helyette -, a Brembo sikerszériájának fékei, radiálisan persze, és az a csuda V2-es szív, ami két éve tartja beszarásban a világot az 1098-ban.

Szóval az er?forrás adott, mely az elliptikus befecskendez?vel etetett, 1099 köbre épített, 155 lóer?t-, és már 9500-as fordulattól 115 newtonméter nyomatékot teljesít? 90 fokban álló vékettes. Az ülés alá vongált kipufogó nem fért bele a dizájnerek elképzelésébe, a Streetfighteren oldalra jön a dupla löveg. A tengelytávolság hosszabb, mint a sportoló bátynál, így az egyenes üléspozícióhoz nem fog feltétlenül idegbeteg egykerekez? hajlam társulni.

Az igazán nagy durranás az ’S’ modell lesz, mely ezúttal sem kizárólag optikai okosságokra utazik. Ett?l még van karbon sárvéd?, de a lényeg a már említett Öhlins futóm?ben, a pehely könny? ötküll?s Marchesini kerekekben, és a gyárilag szerelt Traction Controlban merül ki. Persze, hogy a versenypályán kívül hol lehet érdemben kihasználni a TC-t, azt talán csak az ördög tudja, de ett?l még kimondani cool: técés a csupaszom! 2009 tavaszára ígérik, a sima variációt fekete vázzal, fehér vagy piros idomokkal, míg az S-et fekete vagy piros burkolattal, bronz vázzal.

ugrás fel