EST. 2002

Valencia – 125

Hiányozni fog a záróünnepélyr?l az els? számú meghívott, az igazi
csillag
. Vagy, ha ott is lesz, két törött bokával lesz ott. Daniel
Pedrosa
" ha virtuálisan is " utolsó ízben vesz részt 125-ös nagydíjon,
hisz jöv?re egy osztállyal feljebb folytatja, ugyanazzal a szponzorral
és szintén Hondával, de más csapat színeiben. Csapattársa az a Toni
Elias
lesz, akivel együtt kezdték pályafutásukat.

Pedrosa kényszer? hiányzása azonban nem jelenti azt, hogy érdektelen lesz a
valenciai nyolcadliteres futam, de nem ám! Mert a bajnok ugyan már megvan, kiadó
még a többi dobogós pozíció
, amire több jelentkez? van, mint ahány hely.
Alex De Angelis (166 pont), Stefano Perugini (159) és Andrea
Dovizioso
(149) minden bizonnyal olyan finálét mutatnak be a technikás ibériai
pályán, mint amilyen showt nyújtottak az idény során szinte minden nagydíjon.

Jósolni ez esetben is igen nehéz, és ett?l el is tekintenénk (pláne, hogy az
utóbbi futamok egyáltalán nem a papírforma szerint bonyolódtak, f?leg a gy?ztesek
kilétét illet?en).

Ehelyett sok szerencsét és minél eredményesebb szezonzárást
kívánunk a mieinknek!

ugrás fel