EST. 2002

Valenciában már 2009-et írnak

Vannak, akiket kidobott az ágy hétf?n reggel – többek közt Andrea Dovizioso, vagy éppen Nicky Hayden, de említhetnénk Marco Melandrit is – , akik alig várták, hogy nyeregbe pattanhassanak. Új nyeregbe. Ami borzasztóan izgalmas dolog, felvillanyozza a sportolót. És vannak, akik kényelmesre vették a formát, mint Valentino Rossi, akinek délután kett? felé még színét sem látták a paddockban.

Aki bújt, aki nem: a 2009-es szezon megkezd?dött Valenciában, a szokásos ‘esemény utáni teszteléssel’: a tízórás nyitányon 16 pilóta indult neki, mindegyikük Bridgestone gumikkal, fejenként négy els?vel és négy hátsóval. Szigorúan. Két kemény, két lágy keverék.

Mindent egybevetve, a visszajelzések pozitívak (mondjuk ezt, miközben a Michelin szép csöndesen elbúcsúzott a gyorsasági vb cirkuszától…): az egygumis rendszer talpai kiegyensúlyozottan teljesítettek vagy tizenöt körön keresztül, aztán némi tapadásvesztés volt észrevezet?, mindenesetre ‘be lehet ezt osztani’, és ne feledjük, a körülmények most már minden résztvev? számára ugyanolyanok. A versenyz?k rendelkezésére bocsátott garnitúra mintegy nyolcvan kör biztonságos megtételére elegend?ek. Vagyis: aligha látunk majd sopánkodva, tétlenül ül? pilótákat majd a közeljöv? tesztnapjain, akik a fejüket vakarják, mert elfogyott az a kerek fekete valami, amit a felnire kell rakni.

Az ebédid? eljöttével Casey Stoner neve volt a tábla legtetején, aki Pedrosával karöltve egyedüliként törte át az 1’33-as falat – egyébként ez is maradt a napi összesített végeredmény )kés?bb Rossi csatlakozott az 1’32-esek klubjához). Mögöttük délután kett?kor Capirossi és De Angelis álltak, utóbbi a gyári RC212V-vel ment nagyszer?en, azzal, ami fölött eddig Nakano diszponált.

A napi végeredmény alant olvasható: Stoner körét senki sem tudta ?berelni, b? két tizeddel övé a napi els?ség Pedrosa el?tt. Jók a Suzukik, motiváltak a srácok – a csapatváltók közül a zöldbe vedlett Melandri napi tizedik, a csillagos-sávos Ducatival men? Hayden éppen 1’34-en belül. Dolgozik Gibernau is. És Talma úgyszintén: 57 kört teljesített a délutáni zárásig, 1’38’472 alatt a leggyorsabbat.

‘Nagyon vártam már ezt a pillanatot, jó érzés volt kigurulni a boxból már egy 250-es géppel. Nagyon sok munka vár ránk, de szépen haladunk. Minden adatot kielemzünk és már most egyeztettünk arról, hogy holnap milyen beállításokat próbálunk ki” – mondta Talma. „Sokkal kényelmesebb a 250-es nyergében. Azt gondoltam, hogy fizikailag jobban megvisel majd nagyobb motorral ennyi kört els?re megtenni, de egyátalán nem fáj az alkarom, ami a leginkább megérezné mindezt. Jó érzésekkel fogok majd ma este elaludni és alig várom, hogy holnap újra motorra üljek.’

Az els? tesztnap eredményei

1. Stoner (Ducati) 1.32.464
2. Pedrosa (Honda) 1.32.672
3. Rossi (Yamaha) 1.32.921
4. Vermeulen (Suzuki) 1.33.142
5. Capirossi (Suzuki) 1.33.325
6. De Angelis (Honda) 1.33.375
7. Lorenzo (Yamaha) 1.33.550
8. Dovizioso (Honda) 1.33.675
9. Hopkins (Kawasaki) 1.33.760

10. Melandri (Kawasaki) 1.33.782

11. De Puniet (Honda) 1.33.832
12. Hayden (Ducati) 1.33.960
13. Elias (Honda) 1.34.129
14. Gibernau (Ducati) 1.34.451
15. Kallio (Ducati) 1.34.793
16. Jacque (Kawasaki) 1.34.925
17. Canepa (Ducati) 1.34.995
18. Takahashi (Honda) 1.35.203

19. Talmacsi (Aprilia) 1.38.472

ugrás fel