Hirdetés
Kezdőoldal Sporthírek sporthirek-motogp Válságmenedzsment: Melandri a Scot révén, Hondával?

Válságmenedzsment: Melandri a Scot révén, Hondával?

Hirdetés

Szóval tényleg sokáig tanakodtunk, hogy ezt így meg kéne-e osztani a magazin hasábjain egyáltalán, hiszen annyi a pletyka, a bele-, mellébeszélés a Kawasaki december 30-án kiszivárogtatott állítólagos kivonulása óta, hogy több sem kell. Forrásunk ezúttal a GPOne. A f?h?s pedig Marco Melandri, aki egykori f?nökével, Fausto Gresinivel azután is tartotta a kapcsolatot, hogy útjaik szétváltak – mégis, egy dolog a haverság, egy másik meg az üzlet. Nehéz helyzetében hiába ajánlkozott fel Macio a hondás csapatnak gyakorlatilag ingyen és bérmentve, a San Carlo alakulat vezet?je elutasító választ adott. Nem is tehetett másképp, hiszen 2009-re már megvannak az emberei: Toni Elias és Alex De Angelis ülnek a két motoron. Lehetetlen helyet szorítani Melandrinak anélkül, hogy kettejük közül valakit ki ne rúgnának – ami durva udvariatlanság is volna, lássuk be.

Eddig rendben is. Aztán megmozdult valami, vigyázat, innent?l indul a fikció, ami visszavihetné az olasz sportolót Honda-nyeregbe. A Scot cég által támogatott privát csapat, amely idén Yuki Takahashit indítja el (miután Andrea Dovizioso a HRC gyári gárdájához igazolt), elképzelhet?, hogy bevenné szegény Marcót. Cirano Mularoni, a csapat feje természetesen kizárta Yuki elküldését vagy lefokozását, inkább egy furcsa kombinációval jött el?. Amelyben jut szerep Fausto Gresininek is…

A dolog egyszerre komikus és halálosan komoly. A Scot, a hírek szerint azt szeretné kérni Gresinit?l, hogy a neki rendelkezésére bocsátott négy RC212V-b?l egy darabot adjon át az együttesnek. A Scotnak így kett? helyett három Hondája volna, ugyanannyi, mint a San Carlónak. Ilyenformán mindkét csapat kiállíthatna két-két versenyz?t, az egyetlen aprócska szépséghiba a dologban annyi, hogy mindösszesen egy-egy tartalékmotor állna a boxokban. Ami azért nem mindegy. Ketten-ketten osztoznának még az egy szem tartalékgépen… ilyet sem látott még a világ, de hát válság van.

A man?ver szerintünk ezer sebb?l vérzik. Egyrészt Gresiniéket hatalmas hátrány érné a negyedik motor eladásával, akkora, hogy az érte kapott pluszbevétel nem biztos, hogy fedezetet nyújtana egy ilyen mérték? hendikepre. Nem minden a pénz. Másrészt a Scotnak sem biztos, hogy van annyi forrása, hogy finanszírozza ezt az egészet. Persze gondolhatjuk, a Dorna bármikor kész ‘beszállni’… ha mindez összejön, akkor Melandri Honda-színekben folytatja. Hogy Scot-e, vagy San Carlo? Mularoni akár át is engedné Maciót cserébe Alex De Angelisért, aki ugyanúgy San Marinói, mint maga a csapat.