EST. 2002

Vörös jég: bemutatkozott a Ducati Desmosedici GP8

A Ducati gyári MotoGP csapata, mint minden esztend?ben, idén télen is havas helyszínt választott motorjának és csapatának bemutatására: Madonna di Campiglio, az alpesi síparadicsom adott otthont az eseménynek és, ahogy mindig, most sem csak a szurkolókat és a szakág szerelmeseit vonzotta, hanem az ott üdül?k életét is alaposan felforgatta – alighanem jó értelemben. A GP08-as címvéd? motorként áll a 2008-as rajtrácsra, ráadásul két titulust is a bolognaiaktól kell elhódítani, hiszen Casey Stoner egyéni diadala mellett a konstrukt?ri els?ség is az olaszokat illette.

A mozgóképen Vittoriano Guareschi, az alakulat örökös tesztpilótája teszi meg az els? hivatalos tiszteletkört a 800 köbcentis vörössel. Az alkalomra, természetesen, szöges gumikkal szerelték a Desmosedicit. Meg kell hagyni, fantasztikus a környezet: szimbolikusan és a szó szoros értelmében is a csúcson kezdi az évet a Ducati.

‘Kivételesen jó szezon volt a tavalyi. Most nulláról indulunk az új harcba’ – mondta Claudio Domenicali, megnyitva a sajtótájékoztatót, melynek els? felében a modern multimédiás technika segítségével lépésr?l lépésre bemutatták, hogyan is kerülhetett Stoner motorjára az 1-es rajtszám. Ami igazán foglalkoztatja a közönséget, az viszont a ’08-as paripa: az els? hivatalos fotót nézve a motorról nem sok különbséget lehet felfedezni a mostanihoz képest. Nos, akik él?ben látták a Desmót, ?k sem lettek sokkal okosabbak. Pedig nagyon koncentráltak. Vagyis a változtatások mind-mind az idomok alatt mentek végbe.

‘Az új motor a GP7 továbbfejlesztése, érdemben nem módosítottunk rajta. Van egy bevált, biztos alapunk, minek forgattuk volna fel’ – mondta a f?nök. Tehát akkor? ‘A GP8 vázgeometriája más, ami lehet?vé teszi különböz? kormányd?lésszögek alkalmazását. A futóm? elejének átvariálását Stoner kérte, és mi maximálisan szeretnénk az ? elkepzeléseihez igazítani a motort, hogy méginkább magáénak érezze. Változtattunk a hátsó felfüggesztés geometriáján is, hogy kevésbé ‘pumpáljon’ a motor hátulja a kanyarkijöveteleknél. Ezt a munkát Melandi bevonásával folytatjuk majd.’

A blokk kívülr?l nézve ugyanolyan maradt, de nem: dugattyú-, hajtókar- és csapágycsere, minden a teljesítménynövelés érdekében, a fogyasztási paraméterek meg?rzése mellett. A plusz lóer?k száma kett? és öt közé tehet?, attól függ?en, hogy milyen beállításokkal fut a Desmo.

Eltelt már annyi id?, hogy fel lehetett tenni a kérdést Domenicalinak: mik voltak a 2007-es gép gyenge pontjai? ‘A GP7 nem volt egy kimondottan jól vezethet? motor. Az újon szerettük volna ezt kijavítani, sokat dolgozva az er?forráson, ami teljesebb a közepes fordulattartományban. Egyel?re ezt az új blokkot csak Guareschi próbálta ki, de a soron következ? malajziai teszteken Stoner és Macio is megkapja.’

Ha Ducati, akkor elektronika. ‘A mai versenymotorok elektronikus vezérlése két ok miatt fontos. Egyrészt, biztonságosabbá teszi a járm?vet a pilóták számára. Ez egyértelm? indok. A másik fontos dolog, ami miatt ezen az úton kell folytatnunk, az az, hogy a mi munkánk, amit a pályákon végzünk, hamarosan megérkezik a szériamotorok világába is. Például a legutolsó modell, az 1098R traction controllal jön ki, ami ugyanazt a vezérl?szoftvert használja, amit mi tavaly a versenyhelyszíneken fejlesztettünk. Az utóbbi szériamotorok, a Hypermotard, a Monster 696 és az 1098R mind-mind azt a tapasztalatot használja, amit a MotoGP-ben illetve a Superbike-ban eredeztettünk. Jelenleg egy új sportmodellen munkálkodunk, ami 2010-nél, 2011-nél hamarabb nem fog bemutatkozni. Ezen még több ilyen, versenypályáról származó finomság, know-how lesz.’

És hogy miért? ‘Mert az a célunk, hogy jól teljesít?, szórakoztató, ugyanakkor biztonságos motorokat állítsunk el?. Hogy kisebb legyen a kockázat, akár pályán, akár az országúton.’

Summázva tehát: mi a titok? Hogyan kell világbajnok motort építeni? ‘A mi metódusunk egyszer?: apró lépésekkel kell el?re menni. Nem összekeverni a projekteket, nem átvinni félmegoldásokat egy következ? évadra, nem összezagyválni a dolgokat. Ezt a szemléletet valljuk 1999 óta.’

Rendben. 2007-ben minden sikerült. De mi lesz az új évben – kik lehetnek a legnagyobb riválisok? ‘A Hondát kísérem legjobban figyelemmel. A japánok elhibázhatnak egy évben egy motort, de ritkán rontanak két egymást követ? szezonban. Ráadásul a Michelin is nagyon szeretné visszanyerni a renoméját.’

Apropó, gumik. Fog-e változni a Ducati és a Bridgestone kapcsolata, most, hogy Rossi is a japán szállító táborát er?síti? ‘Ugyanúgy folytatjuk, ahogy eddig. Megy el?re a fejlesztési munka Niccolo Canepával az élen. Rossinak ugyanilyen abroncsai lesznek, ez tény, de ez nem a mi problémánk.

ugrás fel